Best WordPress Hosting
 

Mészáros cége védett növényeket tarolt le a Samsung-gyár körüli építkezésen

Több mint 40 millió forint lehet az eszmei értéke annak a nagyjából 400 homoki kikericseknek, amelyek a Mészáros & Mészáros Zrt. gödi építkezésének eshettek áldozatul A nemzeti park kijelölte az átültetendő növényeket, de végül a természetvédelmi hatóság nem adta meg erre az engedélyt.

Több mint 40 millió forint lehet az eszmei értéke annak a nagyjából 400 homoki kikericseknek, amelyek a Mészáros & Mészáros Zrt. gödi építkezésének eshettek áldozatul – írta meg a Mérce. A cég a Samsung-gyár körüli vízvezetékek kiépítésére kapott megbízást. A területet azért túrták fel, mert a Duna vizét 8,5 kilométer hosszan vezetik Vác déli vízműterületétől a gyárhoz – lakóterületeket, Natur2000-es területeket és erdőket is érintve – a szennyvízvezetéket pedig 13,5 kilométeren, egészen Vácig vezetik majd a gödi iparterületről. Ugyan az építkező korábban hangsúlyozta, igyekeznek minél kisebb természetkárosítással végezni a munkájukat, a területen ennek egyértelműen az ellenkezője látszik.

A Göd-ÉRT Egyesület tagjai szerint ugyan a hatóságok és a Duna-Ipoly Nemzeti Park kijelölte az átültetendő növényeket, a cég mégsem végezte el a természetvédelmi területen való munkavégzés feltételéül megszabott előkészületeket. A területen az aktivisták a Mércének elmondták,