Best WordPress Hosting
 

Az SZFE szerint nem gond, hogy Orbán-idézettel felvételiztettek, mert Gyurcsány böszmesége is feltűnt a kérdések közt

Hétfőn délelőtt Molnár Áron, a működését felfüggesztő noÁr mozgalom Instagram-oldalán számolt be arról, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) televíziós műsorkészítő szakának felvételijén egy Orbán Viktor-idézetet kellett felismerni.

A helyes megoldás a „Magyarországon a történelem során megtanultuk, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül”-gondolat volt – mondta el Molnár, aki hozzátette: a kérdések közt később a sorkatonai szolgálat szükségességéről, illetve arról is szó esett, hogy a felvételiző döntési helyzetben mit változtatna az országon.

Utóbbi az aktivista szerint

DK: Távolítsák el a Balog Zoltán-idézetet a reformátorok emlékművéről!

A reformáció ötszáz éves évfordulóján, 2017 októberében emlékművet avattak a XVI. kerületi Reformátorok terén. A korábban a harmadvonalas köztéri szobrok belvárosi rohamában Sissijével fontos szerepet vállaló R. Törley Mária munkájaként megvalósult többalakos együttes tagjai – Luther, Kálvin, illetve Bocskai István – egy kút körül állnak, a padként is használható elnyújtott talapzataikon pedig bibliai idézetek olvashatók.

A kerület fideszes képviselője, Szatmáry Kristóf által kezdeményezett szoborállításra a projekt kedvéért létrehozott alapítvány 81 millió forintot kapott a Magyar Nemzeti Banktól, a 2017-es alapkőletételen pedig az akkor az emberierőforrás-miniszteri pozíciót betöltő Balog Zoltán mondott beszédet – írta akkor a Népszava, ami hozzátette: a központi elemként megvalósult szökőkút kávájára ennek egy sora került:

Tartsd meg a hitet, újítsd meg és erősítsd meg a hitet, és akkor ez a hit megtart téged.

A köznevelési államtitkár intézkedett, hogy leszedjék az Orbán-idézeteket a csepeli iskola faláról

Hétfő reggelre eltűntek az Orbán-idézetek a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falairól. Az intézmény igazgatója az ATV híradónknak azt mondta, hogy felhívta őt a hétvégén Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár és Németh Szilárd kormánybiztos is, hogy közöljék vele: a táblákat leszerelik a hétvégén. Ugyanakkor azt még mindig nem lehet tudni, ki, és miért akarta, hogy az iskolában a miniszterelnök bölcsességei legyenek kifüggesztve a falon.

Azokról az idézetekről van szó, amelyek Orbán Viktor 2020. augusztus 20-án az Összetartozás emlékhely avatásán mondott beszédéből származnak. Ez a hét idézet, amely a felújított Jedlik Ányos Gimnázium falán is volt. Például, hogy „haza csak addig van, amíg van, aki szeresse”, hogy „minden magyar gyermek újabb őrhely”, vagy „az igazság erő nélkül keveset ér!”.

Az idézetek a folyosón és a tornateremben is ki voltak függesztve. Először Szabó Szabolcs csepeli Momentumos országgyűlési képviselő közölte, hogy leszedték a bölcsességeket, hozzátéve, reméli, hogy ezután nyugalom lesz az iskolában. Az oktatási ombudsman az RTL-nek azt mondta, vizsgálatot indított, ami azzal okafogyottá vált, hogy leszedték az idézeteket.

Németh Szilárd a jedlikes Orbán-idézetekről: Pártpolitikának nincs helye az iskolában

Múlt csütörtökön adták át Csepelen a 22,5 milliárd forintból felújított Jedlik Ányos Gimnáziumot. Az eseményen részt vett Németh Szilárd, beszédet is mondott, de hétfőn reggel már a Facebook-oldalán kellett állást foglalnia az iskola falára kikerült Orbán-idézetek miatt.

Mint ismert,  a „Magyarország hét törvényének” is nevezett bölcsességcsokor tették ki az iskolában, amit Orbán Viktor 2020. augusztus 20-án, egy beszédében sorolt fel. Az iskola igazgatója arról beszélt, aggályosnak tartja a történteket, az eset miatt panaszt pedig kapott az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos, ezért vizsgálatot indított.

Németh Szilárd most azt írta, egyetértek az igazgató és a tankerület álláspontjával.