Best WordPress Hosting
 

Sem szuperhősfilmet, sem drága blockbustert nem érte meg csinálni 2023-ban

Fast X

A franchise-ok tizedik részei általában nem arról híresek, hogy kiemelkedő részei az adott sorozatnak, még akkor sem, ha végtelen pénzt és sztárt öntenek a produkcióba. A Halálos iramban-filmek népszerűségével kár vitatkozni, egy ideje már illik belátni, hogy bármi történjen a világban, Vin Diesel időről időre el fog jönni Dominic Torettóként, hogy a család szentségéről magyarázzon, és összefeszüljön egy újabb izmos főgonosszal. Pontosan ez történik a tizedik részben is, ezúttal Jason Momoát sikerült morcos antagonistaként leszerződtetni. A Fast X leginkább arról nevezetes, hogy bődületes pénzből készült, 340 millió dolláros büdzséjével a világ nyolcadik legdrágább filmje – és ebben a marketingköltség, ami azonos nagyságrend is lehet, még nincs benne –, ehhez képest kicsivel több mint 700 millió dollárt hozott be világszerte, ami anyagilag bukás, a számítások szerint ugyanis legalább 800-850 milliót kéne hoznia, hogy profit származzon belőle. De az anyagi csőd mellett a szakma is földbe döngölte: kritikusunk egyenesen azt írta róla, hogy akár a ChatGPT is rendezhette volna.

A démonok máris megelőzték Indiana Jonest

Mindössze egyetlen hétig vezette a nézettségi versenyt az Indiana Jones és a sors tárcsája: egy másik befejező rész, az Insidious – A vörös ajtó debütálása szorította a második helyre Harrison Ford filmjét.

Az Indy-sorozat ötödik része a nyár egyik legnagyobb mozis dobásának indult, ám bevételi rekordokra nem igazán számíthat, sőt, már annak is örülhet a Disney, ha nem lesz veszteséges: a bemutató hétvégéjén mindössze 60 millió dollárt szedett össze az észak-amerikai mozikban, a globális bevétel 250 millió dollárnál jár. Nem árt azonban hozzátenni, hogy az Indiana Jones ötödik része majdnem 300 millióból készült, és ebben még nincs benne a film marketingköltsége.

A trónfosztó nem más, mint az Insidious-franchise befejező része, A vörös ajtó alcímmel ellátott horrorfilm, amely bemutatása hétvégéjén 32 millió dollárt hozott az észak-amerikai mozikban, globálisan 64 millió dolláros bevételnél tart, ami a műfajt tekintve az utóbbi évek egyik legjobb debütálása. Nem olyan meglepő, hogy a James Whan és Leigh Whannel által kreált sorozat ilyen jól nyitott, a korábbi részek iránt is nagy volt az érdeklődés, az ezt megelőző Insidious: Az utolsó kulcs például 29 milliós premierbevételével szintén szépen debütált, globálisan végül 167 millió dollárt hozott.

Ennél többet vártak a visszatérő Indiana Jonestól

Tizenöt évvel a negyedik rész után, múlt héten mutatták be az Indiana Jones és a sors tárcsáját, amelyben Harrison Ford visszavonultatja a legendás régészt, és amelyet érthetően nagy várakozások előztek meg (kritikánk itt olvasható a filmről). Első hétvégéjén a film 60 millió dollárt hozott Amerikában, 70 milliót pedig a nemzetközi piacon, ami első pillantásra nem számítana rossz indításnak, de Indytől ennél azért többet vártak. Az Indiana Jones 5-öt ugyanis csaknem 300 millió dollárból forgatták, és ebben még nincsen benne a szintén nem elhanyagolható marketingköltség. Az elemzők szerint tehát kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy a film számottevő profitot termeljen a stúdiónak.

Összehasonlításképp, a 2008 sok rajongó által fanyalogva fogadott előző rész, az Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága már a nyitóhétvégéjén 100 millió dollárt hozott be az amerikai piacon.

Harrison Ford nemrég tette egyértelművé, hogy ez lezárás lesz a részéről:

Indiana Jones már nagyon nyugdíjba menne, de a nácik nem hagyják

Jobb ő, mint James Bond – vázolta fel George Lucas a fejében már évek óta körvonalazódó kalandor figuráját Steven Spielbergnek még a hetvenes évek végén egy maui-i nyaraláson, ahová a Star Wars-őrület közepette menekült. Spielberg ugyanis épp azt fontolgatta, hogy karrierje következő filmje egy Bond-film lenne, alkotótársa ötlete azonban arra késztette, hogy félretegye a Walther PPK-t és inkább egy ostorban kezdjen gondolkodni. Fantáziájuk igencsak megszaladt, a Paramounttal 1979-ben ugyanis ötfilmes szerződést kötöttek, amelynek utolsó darabja majdnem negyvenöt évvel később ugyan, de végül elkészült – igaz, nem a Paramountnál, amely azóta eladta a forgalmazási és marketingjogokat a Disney-nek.

Az első három film szinte rögtön klasszikussá érett, sokak gyerekkorát határozta meg a vagány régészprofesszor. Spielberg Lucassal karöltve olyan igazi popcornmozikat csinált, amelyen generációk nőhettek fel, John Williams győzelmi indulóra hajazó témája pedig a mai napig előcsalogatja a jóleső nosztalgiát. Nem mellesleg újabb ikonikus karaktert adott Harrison Fordnak, aki esetleg Han Solo laza félmosolyába nem esett azonnal bele, azt Indiana Jonesként mindenképp meggyőzte arról, hogy tegyen így. És bár Lucasban már a kilencvenes évek elején felmerült egy idősebb Jones és a földönkívüliek ötlete, akkor még sem Spielbergnél, sem Fordnál nem aratott sikert a tervvel. Végül mégis megkapta, amit akart, igaz, tizenöt évvel később, az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságán érthető módon óriási volt a nyomás, végül koppant. Bár a rajongók egyöntetűen utálták, másfél évtized távlatában újranézve vélhetően ez inkább szólt annak, hogy az irreálisan magas elvárásokhoz képest nem sikerült maradéktalanul szállítania az Indiana-életérzést, ráadásul a földönkívüli szál az addigiakhoz képest is erős elrugaszkodás volt. De hogy ne rossz szájízzel záruljon a Ford-féle korszak, már a negyedik rész bemutatójának évében tervezni kezdték a folytatást, amely ugyancsak nem volt rövid folyamat, sőt, nem is úgy zárult, ahogyan azt 2008-ban még Lucasék hitték.

Némi aggodalomra adhatott okot, hogy a franchise nagy öregjei közül leginkább csak Ford és a hallójáratokból azóta is kitörölhetetlen dallamokat szerző Williams maradt, Spielberg 2020-ban visszaadta a rendezői széket, Lucas pedig még korábban távozott, igaz, mindketten producerként a projektnél maradtak. A rendezéssel megbízott James Mangoldnak ugyan két Oscar-jelölése már volt a Logan – Farkasért és Az aszfalt királyaiért, az Indy-franchise-ban viszonylag új arc volt, igaz, az biztató jel volt, hogy a széria leggyengébbikének tartott részt, az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságát egy nyilatkozatában kritizálta, mondván, hogy fogalma sincs, miről szólt az a film. Az ötödik rész már nem követhette el ezt a hibát, igaz, az is nyilvánvaló volt, miről kell szólnia a filmnek: Indiana Jones búcsújáról a kalandoktól, a kalaptól és az ostortól, Ford ugyanis kerek-perec kijelentette, hogy ez lesz az utolsó Indy-film, amiben eljátssza a szerepet.

Most már örökké csak folytatásokat fogunk nézni a moziban?

Van egy néhány másodperces jelenet a 2015-ös Az ébredő Erőben, ami minden Star Wars-rajongó szívét megdobogtatja. Úgy találták ki, hogy mindenképp megdobogtassa. Ez az:

Han Solo és Csubakka a Millenium Falcon fedélzetére lépnek, azaz Han Solo szerint hazatérnek. Valójában mi, nézők érünk haza, az alkotók szándékai szerint, a Csillagok háborúja régen látott, ölmeleg világába, amelyért úgy rajongunk.

Ebből a jelenetből látszik a legjobban, hogy Az ébredő Erő nosztalgiát árul. Azért készült el, hogy a közönség idősebb tagjai újraélhessék, amit régen, a kedvenc filmjük megnézése közben érezhettek, és közben lehetőleg a fiatalok se unatkozzanak. Az ilyen típusú folytatásokat az amerikai filmes újságírók legacy sequelnek, vagyis örökségfolytatásnak nevezik, és ha ki kellene emelni egyetlen filmsztárt, akit az utóbbi években többnyire hasonló filmekben láthattunk, az éppen Harrison Ford lenne, aki nemcsak Az ébredő Erőben, hanem a Szárnyas fejvadász 2049-ben is újra eljátszotta egy híres, régi szerepét, most pedig az Indiana Jones és a sors tárcsájában a harmadik, milliók által szeretett karakterét is feleleveníti. Megint.