Best WordPress Hosting
 

Sem szuperhősfilmet, sem drága blockbustert nem érte meg csinálni 2023-ban

Fast X

A franchise-ok tizedik részei általában nem arról híresek, hogy kiemelkedő részei az adott sorozatnak, még akkor sem, ha végtelen pénzt és sztárt öntenek a produkcióba. A Halálos iramban-filmek népszerűségével kár vitatkozni, egy ideje már illik belátni, hogy bármi történjen a világban, Vin Diesel időről időre el fog jönni Dominic Torettóként, hogy a család szentségéről magyarázzon, és összefeszüljön egy újabb izmos főgonosszal. Pontosan ez történik a tizedik részben is, ezúttal Jason Momoát sikerült morcos antagonistaként leszerződtetni. A Fast X leginkább arról nevezetes, hogy bődületes pénzből készült, 340 millió dolláros büdzséjével a világ nyolcadik legdrágább filmje – és ebben a marketingköltség, ami azonos nagyságrend is lehet, még nincs benne –, ehhez képest kicsivel több mint 700 millió dollárt hozott be világszerte, ami anyagilag bukás, a számítások szerint ugyanis legalább 800-850 milliót kéne hoznia, hogy profit származzon belőle. De az anyagi csőd mellett a szakma is földbe döngölte: kritikusunk egyenesen azt írta róla, hogy akár a ChatGPT is rendezhette volna.

2023-ban lett vége a szuperhősök egyeduralmának?

A szuperhősök képesek elbánni a bolygófaló Galactusszal, a gonosz Mutáns Testvériséggel és a világuralmi terveket szövögető Fátum Doktorral, de a nézői érdektelenséggel szemben ők is tehetetlenek. Lehet, hogy 2023-ra úgy fogunk emlékezni, mint arra az évre, amikor reális lehetőséggé vált a szuperhősfilmek visszaszorulása a moziban.

Két grandiózus bukás, a DC képregénykiadóhoz köthető Flash – A Villám és a Marvel stúdióban készült Marvelek keretezte az évet, de a közbeeső, a pénztáraknál jobban teljesítő filmek is messze elmaradtak a legnagyobb szuperhőssikerektől. Karácsony előtt még bemutatják az Aquaman és az elveszett királyságot, de kevés rá az esély, hogy éppen ez a film mentené meg a műfaj gyenge évét.

InterCom Aquaman és az elveszett királyság

Marvel-film akkorát még nem hasalt a mozikban, mint a Marvelek

Nem ez volt a blockbusterek hétvégéje: Az éhezők viadala előtörténetét feldolgozó Énekesmadarak és kígyók balladája ugyan első helyen landolt az amerikai mozikban, 44 millió dolláros bevétellel, ám a siker mérsékelt, ami nem újdonság a spinoff-kultúrában. 12 évvel az első film megjelenése után, az előzményfilm 98 millió amerikai dollárt hozott világszerte – kevesebbet, mint bármelyik elődje – és korlátozottan pozitív értékeléseket. A disztópikus akciófilmnek elsősorban a fiatal női közönséget sikerült becsalogatnia a mozitermekbe, feltételezhetően azt a generációt, akik Suzanne Collins ifjúsági regényein nőttek fel.

A Marvel-szuperhősöket pamacs-frizurás trollok taszították le a dobogó második fokáról. A Trollok: Együtt a banda 30 millió dollárt hozott a konyhára, negyede annyit mint a 2023-as év két animációs blockbustere, a Super Mario Bros.: A film és Pókember – A pókverzumon át. A nemzetközi megtekintésekkel együtt a családi film hozama összesen 108 milló dollár.

Az új Marvel-film ezzel szemben csak 10.2 millió dolláros bevételt produkált, és ezzel elég sivár jövő elé néz. A Marvelek iránti érdeklődés ugyanis történelmi mértékkel esett a november eleji bemutató óta, két hét alatt pontosan 79%-ot. Ez a Marvel-moziuniverzum (MCU) eddigi legnagyobb bukása, lekörözve a közel 70%-os zuhanást produkáló A Hangya és a Darázs: Kvantumániát. Az elmúlt években egyre több kritika éri a Marvelt az új filmekkel kapcsolatban, a Forbes magazin egyenesen azt írja, hogy az MCU kulturális dominanciája falba ütközött. A Marvelek sorsa ezt hűen illusztrálja: a nyitóbevétele 47 millió dollár volt, ami szintén negatív rekord a Marvel univerzumában, a 2019-es Marvel Kapitány hozamának ($153 millió) kevesebb mint az egyharmada.

Elég nagy buktának tűnik a mozikasszáknál az új Marvel-film

Az Egyesült Államokban 63 millió dollárt, globálisan pedig mindössze 110 millió dollárt hozott első hétvégéjén a legújabb Marvel-film, a Marvelek – írja a Variety.

Az összeg messze elmarad a várakozásoktól, főleg annak tudatában, hogy a nem túl pozitív kritikai fogadtatás miatt bizonyára jelentősen vissza fog esni az érdeklődés a következő hétre.

A Disney legalább 140 millió dolláros nyitányt remélt a filmtől, és még ez sem lett volna túl erősnek nevezhető a 220 millió dolláros büdzsé és a több tíz millió dolláros marketingköltségvetés fényében.

A Marvelek Disney-hercegnővé változtatja a szuperhősöket, de ez vele a legkisebb baj

Bajban a Marvel. Idei filmjei, A Hangya és Darázs: Kvantumánia és A galaxis őrzői 3 a szokásosnál is halványabban sikerültek, és ami a stúdió vezetőit jobban izgatja: a bevételeik is szerényebbek voltak az elvártnál. Ez persze nem jelenti azt, hogy A galaxis őrzői 3 ne keresett volna irtózatosan sok pénzt (világszerte közel 850 millió dollárt), de a hangyás kaland lényegesen rosszabbul teljesített, és az összkép mintha arra mutatna, hogy a közönség kezd ráunni a Marvelre, vagy általában véve a szuperhősfilmekre.

De ne szaladjunk ennyire előre. A kasszírozott dollárszázmilliók erősen relatívvá teszik a „baj” kifejezést. Ráadásul a mozifilmek mellett elszaporodtak a Disney+ streamingcsatornára érkező Marvel-sorozatok, amelyek lendületben tartanák és továbbépítenék az eseményjellegű filmek történetét. Aki szeretne képben lenni, nézzen meg minden Marvel-mozgóképet! Nincs ennek a képregényekből átemelt dramaturgiai fogásnak szebb példája, mint az új Marvelek, amely egyszerre folytatja a 2019-es Marvel Kapitányt és a tavalyi Ms. Marvel sorozatot.

Forum Hungary

Három Marvel-nő háromszoros erővel menti meg a világot a Marvelek új előzetesében

A multiverzum-vonal folytatódik: a Marvelekben is lesz némi gond különböző világok összeéréséből. A Ms. Marvelt, Marvel Kapitányt és Rambeu kapitányt felvonultató girlpower-film most megkapta harmadik előzetesét, ráadásul mindjárt szinkronnal, és egy kicsivel több infóval arról, hogy mire is megy ki majd a játék: a Brie Larson alakította Marvel Kapitány a múltjának darabkáit keresi. A Marvelek november 9-én érkezik a magyar mozikba.

The post Három Marvel-nő háromszoros erővel menti meg a világot a Marvelek új előzetesében first appeared on 24.hu.