Best WordPress Hosting
 

Meghalt a Jóbarátok és a Kojak szinkronrendezője, Mohácsi Emil

Hetvennyolc éves korában meghalt Mohácsi Emil szinkronrendező, aki több mint hétszáz sorozat és film szinkronjáért felelt. Halálhírét a Szinkronjunkie Facebook-oldala osztotta meg.

Ahogy írják: olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Kojak, a Jóbarátok, az Űrgolyhók, a Vissza a jövőbe 2, az Amélie csodálatos élete, az Alien 3, vagy A dühöngő bika. Legutolsó munkája 2009-es Újralátogatás volt.

Mohácsi 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola adásrendező szakán, azt követően három évtizeden át dolgozott szinkronrendezőként. 2019-ben Szinkron Életműdíjat kapott.

11 milliót fizettek a Jóbarátok londoni részének forgatókönyvéért, amit a stáb a stúdióban felejtett

A Jóbarátok londoni epizódjának forgatókönyve 25 ezer fontért (32 ezer dollárért, több mint 11 millió forintért) kelt el egy árverésen az Egyesült Királyságban – írja az MTI.

A mindössze 800 fontos, azaz 350 ezer forintos kikiáltási árról indult dokumentum a negyedik évadának utolsó, dupla epizódjának forgatókönyvét tartalmazta, aminek középpontjában a David Schwimmer által alakított Ross Geller esküvője állt. Az oldalakat néhány héttel az 1998-as brit forgatás után találta meg a wembleyi Fountain Studios egy dolgozója, aki úgy döntött, hogy publikálás, illetve a főnökeinek való átadás helyett inkább megtartja azokat.

Az árverést lebonyolító Hanson Ross aukciósház közlése szerint a tétel világméretű érdeklődést váltott ki, így a 219 licit egy részét Ausztráliából, Németországból, Spanyolországból, az Egyesült Arab Emírségekből, az Egyesült Államokból, Ukrajnából, illetve Svájcból indították el.

Lezárták a nyomozást Matthew Perry halála ügyében

A Los Angeles-i rendőrség megerősítette a People magazinnak, hogy hivatalosan is lezárták a Matthew Perry halála ügyében folytatott nyomozást. A Jóbarátok egykori sztárjára október végén bukkantak rá holtan egy medencében, mire a mentők a helyszínre értek, már nem tudtak segíteni az 54 éves színészen. A boncolási jegyzőkönyvből azóta kiderült, hogy Perry „ketamin akut hatásai” miatt halt meg, egyik nőismerőse szerint a Jóbarátok egykori színésze a halála előtti hetekben „dühös és gonosz” volt, mert tesztoszteron injekciókat kapott.

Ahogy akkori cikkünkben írtuk, a jegyzőkönyvből kitűnt, hogy Perry nagymértékben támaszkodott gyógyszerekre életminősége fenntartása érdekében. A jelentésben az áll, asszisztense szobájában

több nyitott, üres vagy félig teli gyógyszeres üveg volt, amiket az elhunytnak írtak fel, illetve vény nélkül kapható gyógyszerek, vitaminok, emésztést segítő szerek, valamint tégelyek, tele különböző pirulákkal, tablettákkal, kapszulákkal és cukorkákkal.

Golden Globe: Jennifer Aniston újra a Jóbarátok Racheljévé változott a hajvágása után

Jennifer Aniston sem hagyta ki a 81. Golden Globe-díjátadót, ahol az Oppenheimer és stábja tarolt leginkább. Ám a közösségi médiát az is foglalkoztatta, hogy Aniston új frizurát csináltatott magának az eseményre. Megvált hosszú fürtjeitől, és megidézte a Jóbarátok-os karakterét, Rachelt.

Az 54 éves színésznő egy Dolce & Gabbana-ruhában vonult a vörös szőnyegen.

Lionel Hahn / Getty ImagesThe post Golden Globe: Jennifer Aniston újra a Jóbarátok Racheljévé változott a hajvágása után first appeared on 24.hu.

A Reszkessetek, betörők! házába költözött a Jóbarátok Monicája és Chandlere

2003 szeptemberében, több mint húsz évvel ezelőtt indult el a tengerentúlon a Jóbarátok tizedik, egyben utolsó évada. A sorozat számos helyszínének meglátogatása azóta a New York-ba érkező turisták jó részének jelent kihagyhatatlan programot, van azonban egy épület, amiről keveset beszélnek: Chandler (Matthew Perry) és Monica (Courtney Cox) egy Manhattan zajától távol megvásárolt otthona.

A ház első látásra nem tűnik érdekesnek, nemrég azonban kiderült, hogy a jeleneteket ugyanabban a házban forgatták,

ahol a Reszkessetek, betörők! Kevinje csúnyán megleckéztette a házba érkező hívatlan vendégeket.

„Mintha a lelkem egy darabját tépték volna ki” – Matthew Perry halála megrázta az őt magyarul megszólaltató Sinkovits-Vitay Andrást

Sinkovits-Vitay András egy évtizeden keresztül adta Matthew Perry karaktere, Chandler Bing magyar hangját a Jóbarátokban, valamint mozifilmekben is „dolgoztak együtt”. A színművész az Indexnek adott interjújában beszélt arról, hogyan reagált, mikor először hallott Perry halálhíréről.

Amikor elolvastam a hírt, hogy meghalt, úgy éreztem, mintha a lelkem egy darabját tépték volna ki

– mondta Sinkovits-Vitay, akinek nagyon a szívéhez nőtt Perry és az általa megformált Bing is.

George Clooney szerint Matthew Perrynek „nem hozott örömet, boldogságot vagy békét” a Jóbarátok

Nemrég nyilvánosságra került, hogy Matthew Perry „ketamin akut hatásai” miatt halt meg október végén, 54 éves korában.

George Clooney a legújabb filmjének promózása során beszélt Perryről, akivel jól ismerték egymást, nem csak amiatt, mert Clooney vendégszerepelt a Jóbarátokban. A szitkom és a Vészhelyzet ugyanazon az NBC-s stúdióépületben forgatták, így gyakran találkoztak 1994-től kezdve.

16 éves korában ismertem meg Mattet. Együtt teniszeztünk. Körülbelül 10 évvel fiatalabb nálam. És egy nagyszerű, vicces srác volt. Mindig azt mondta, csak be akarok kerülni egy rendes szitkomba, akkor én lennék a legboldogabb ember a világon.

Jennifer Aniston még sms-ezett Matthew Perryvel a színész halálának napján

A Varietynek adott interjút Jennifer Aniston és Reese Witherspoon a The Morning Show új évadának kapcsán. A beszélgetésben nem mentek el szó nélkül Matthew Perry halála mellett sem, hisz Aniston is közelről ismerte őt a Jóbarátok című sorozat miatt. Kiderült, hogy Aniston és Perry sms-t váltottak aznap, mikor a színész meghalt.

Boldog volt. Egészséges. Leszokott a dohányzásról. Formába jött. Boldog volt – én ennyit tudok mondani. Aznap reggel szó szerint SMS-eztem vele. Nem volt fájdalma. Nem küszködött semmivel.

Aniston hozzáteszi, Perry edzeni is elkezdett, és rendkívül hiányzik neki szeretett kollégája.

December közepén átalakul az RTL KETTŐ

Sitcom csatornává alakul az RTL KETTŐ. Olyan sorozatok érkeznek majd a csatornára mint a Kockafejek, a Jóbarátok, az Egy rém rendes család, vagy például az Agymenők.

Kilőtt a Jóbarátok nézettsége Amerikában Matthew Perry halála óta

Alaposan megugrott a Jóbarátok nézettsége Amerikában, mióta meghalt Matthew Perry. A Deadline streamingplatformok nézettségéről szóló cikkéből kiderül, a sorozat január óta nem volt ilyen előkelő helyen. A számok pedig alighanem még nőni fognak, ha mellé tesszük, hogy Perry október 28-án halt meg, azaz a halálát követően csak néhány óra számított bele a mérésbe. A Nielsen ezeket a nézettségeket megtekintett percek alapján méri, a Jóbarátok esetében 583 millió percnyi megtekintésről beszélünk. Legutóbb január végén nézték ennyien – illetve kicsit többen – a sorozatot, akkor volt egy hatszázezres hete.

A versenyt egyébként a szóban forgó héten nem egy sorozat, hanem egy film nyerte, Jennifer Lawrence vígjátéka, a Barátnőt felveszünk (No Hard Feelings) 1,1 milliárd megnézett perccel, ezt a Briliáns elmék (Suits) követi 997 millió perccel, a harmadik helyen pedig Az Usher-ház bukása című sorozat áll 944 perccel.

The post Kilőtt a Jóbarátok nézettsége Amerikában Matthew Perry halála óta first appeared on 24.hu.

Jennifer Aniston és David Schwimmer is közös fotókkal búcsúztak Matthew Perrytől

Matthew Perry október 28-án, 54 évesen hunyt el. A színészre Los Angeles-i otthonában találtak rá a jakuzziban. Hirtelen halálát követően egykori kollégái sorra búcsúztak tőle a közösségi platformokon, a Jóbarátok stábja kezdetben közös közleménnyel gyászolt, nemrég viszont Matt LeBlanc, Courteney Cox majd David Schwimmer és Jennifer Aniston is felidézték kedvenc közös pillanataikat, hogy az emléke előtt tisztelegjenek.

Matty, köszönöm ezt az elképesztő, nevetésben és kreativitásban gazdag 10 évet. Soha nem fogom elfelejteni a kifogástalan komikus időzítésedet és az előadásmódodat. Fogtál egy sima párbeszédet, kedved szerint hajlítottad, az eredmény pedig olyan eredeti és váratlanul vicces lett, hogy máig megdöbbentő. És volt szíved, amivel nagylelkű voltál. Megosztottad velünk, így hat idegenből egy családdá válhattunk

– írta posztjában Schwimmer, hozzátéve: az általa megosztott kép az egyik kedvenc közös emléke néhai kollégájával, ami most egyszerre mosolyogatja meg, és érezteti vele a gyászt.

„Minden nap hiányzol, Matty” – Courteney Cox kedvenc közös jelenetükkel búcsúzott Matthew Perrytől

Matthew Perry október 28-án, 54 éves korában hunyt el váratlanul. A halála utáni napokban a Jóbarátok főszereplői közös közleményt adtak ki, melyben megemlékeztek kollégájukról. A sorozatbéli legjobb barátját alakító Matt LeBlanc nemrég Instagramon vett búcsút barátjától, nem sokkal később pedig Courteney Cox is így tett, aki Perry karakterének (Chandler) feleségét (Monica) játszotta a nagysikerű szitkomban.

Annyira hálás vagyok minden pillanatért, amit veled tölthettem, Matty, és minden nap hiányzol. Amikor olyan szorosan együtt dolgozol valakivel, mint én Matthew-val, ezernyi pillanatot éltek át együtt, amiket bárcsak megoszthatnék mindenkivel. Most itt van az egyik kedvencem

– írta posztjában a színésznő, aki egy jelenetet osztott meg a Jóbarátokból.

Matthew Perry beszélte le a Jóbarátok íróit arról, hogy Chandler megcsalja Monicát

Ha a forgatókönyvírókon múlik, Monica és Chandler kapcsolata komoly fordulatot kapott volna a Jóbarátokban, a Chandlert alakító Matthew Perry azonban közbelépett. Minderről egy színésznő, Lisa Cash mesélt a TMZ-nek, aki rövid epizódszerepben tűnt fel a sorozat ötödik évadában.

Az eredeti jelenet szerint Chandler és Monica Las Vegasban vesznek össze azon, hogy a nő exbarátjával, Richarddal ebédelt. A vita után Chandler egyedül és meglehetősen dühösen megy fel a hotelszobájába,majd a szobaszervizzel ételt rendel. A vacsorával érkező szállodai dolgozó – őt alakította volna Cash – szóba elegyedik a férfival, majd végül Chandler megcsalja vele Monicát.

A színésznő szerint a jelenetet már el is próbálták, ám mindössze egy nappal a forgatás előtt derült ki, hogy mégsem valósul meg a megcsalós sztoriszál, méghozzá Perrynek köszönhetően. Cash szerint a színész a jelenet miatt a forgatókönyvírókhoz fordult, úgy vélte ugyanis, hogy annak súlyos következményei lennének a karakter megítélését tekintve: azzal érvelt, hogy a rajongók soha nem bocsátanák meg Chandlernek, ha megcsalná Monicát.

Matthew Perry halála előtt a 911-et hívták, nyilvánosságra került egy hangfelvétel

54 éves korában a hétvégén elhunyt Matthew Perry amerikai színész, akit a világ leginkább a Jóbarátok című sorozat Chandlereként ismerhetett meg.

A színészre Los Angeles-i otthonában, egy jakuzziban találták rá, az első hírek szerint vízbe fulladt, egy kedd reggel nyilvánosságra hozott telefonhívás pedig ezt alátámasztani látszik. A TMZ szerint a színész halála előtt közvetlenül a 911-es segélyhívót tárcsázták az ingatlanból, a lapnak pedig birtokába jutott az a felvétel, melyen a Perry ügyében eljáró diszpécser hallható. Ez nem az a beszélgetés, amelyet Perry otthonából indítottak, az viszont hallható rajta, hogy a diszpécser többször is „fulladást” említ rajta a mentéshez irányított kollégáinak. A 15 másodperces felvétel többi részét kisípolták.

A Jóbarátok főszereplői közös közleményt jelentettek meg a színész halálát követően, ebben azt írták, „Matthew elvesztése mindannyiunkat mélyen lesújtott. Többek voltunk, mint színésztársak. Mi egy család vagyunk. Annyi mindent lehetne mondani, de most szeretnénk egy kis időt szánni a gyászra, és arra, hogy feldolgozzuk ezt a felfoghatatlan veszteséget.”

A Jóbarátok főszereplői közös közleményben reagáltak Matthew Perry halálhírére

A Jóbarátok sztárjai, Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc és David Schwimmer közösen adtak ki egy közleményt, melyben megemlékeznek szombaton váratlanul elhunyt kollégájukról, Matthew Perryről, aki tíz éven keresztül alakította Chandler Binget a sorozatban. Nyilatkozatukat a People-nek juttatták el hétfőn, abban ez áll:

Matthew elvesztése mindannyiunkat mélyen lesújtott. Többek voltunk, mint színésztársak. Mi egy család vagyunk. Annyi mindent lehetne mondani, de most szeretnénk egy kis időt szánni a gyászra, és arra, hogy feldolgozzuk ezt a felfoghatatlan veszteséget. Idővel tudunk majd többet mondani, ahogy és amikor készen állunk rá. Addig szeretetünket küldjük, és gondolatban Matty családjával és barátaival vagyunk, illetve mindenkivel, aki szerette őt szerte a világon.

Matthew Perry a Jóbarátok legszerethetőbb tagja volt, de az életben csak a szomorú bohócot tudta alakítani

Matthew Perry 25 éves volt, amikor elkezdett játszani a Jóbarátokban, és 54, amikor meghalt. A kettő közötti döbbenetesen kevés időben világhírű volt.

Az emberek két dolgot tudtak róla: azt, hogy ő Chandler a Jóbarátokban, és azt, hogy éveken-évtizedeken át alkohol- és gyógyszerfüggőséggel küzdött. Élete végére remélhetőleg sikerült megbékélnie életének ezzel a két alapvonásával. Legalábbis ezt a benyomást kelti önéletrajzában, a magyarul is olvasható Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenetben, amely a hasonló sztármemoárokhoz képest brutálisan őszintének hat.

Perry élete utolsó éveiben arra használta a hírnevét és függőségének ország-világ előtt ismert történetét, hogy segítsen azoknak, akiknek hozzá hasonlóan életre szóló feladattá vált a kijózanodás.

Matthew Perry halála miatt rendkívüli műsorváltozás lesz a Mozi+ csatornán

Egy 2004-ben készült amerikai filmet tűznek műsorra a váratlanul meghalt népszerű színész emlékére.

Pesti Srácok: Matthew Perry a Barátok közt sztárja volt

Szombatról vasárnapra virradóra járta be a hír a világsajtót, hogy meghalt Matthew Perry kanadai-amerikai színész, a tíz éven át futó (1994-2004) Jóbarátok Chandler Bingje.

Az ötvennégy éves férfi halálának oka azóta sem ismert, az üggyel kapcsolatos fejlemények, illetve a pályatársai általi búcsú sorai azonban szinte óránként járják be a híroldalakat. Így van ez a magyar lapok felületein is, a kormánypárti Pesti Srácoknak azonan már az alaphír megírásának egyszerű feladatát sem sikerült hibátlanul abszolválnia – vette észre a Media1.

A lap névtelen szerzője cikke címében ugyanis a következőt állította:

Matthew Perry halála: Tragikomikus bakit követett el a PestiSrácok a szomorú hír kapcsán

A kormánypárti portál összekeverte a Jóbarátokat a Barátok közt című magyar, RTL-es sorozattal, majd tévedését megpróbálta eltüntetni, de nem sok sikerrel.