Best WordPress Hosting
 

Annyian álltak össze közös fotóra a Barátok közt egykori stábjából, hogy nem is fért rá mindenki

Március utolsó vasárnapján a 24.hu-n is megemlékeztünk arról a fotóról, amin a Barátok közt egykori szereplői, Lékai-Kiss Ramóna, Nyári Dia, Szabó Erika és Deutsch Anita voltak együtt láthatóak.

Balogh Edina a minap ugyancsak a sorozatban megismert stábtagjaival osztott meg közös fotót a közösségi oldalán, ezúttal viszont olyan sokan próbáltak meg beleférni egy képbe, hogy nem is jutott hely mindenkinek a keretben: a Vili bácsit alakító Várkonyi Andrásnak például már csak a haja és az arca egy része látszott a pillanatfelvételen.



Deutsch Anita és Kinizsi Ottó próbálták megmutatni a lányaiknak a Barátok köztöt, de hallani sem akartak róla

A Három igazság legutóbbi adásában Deutsch Anita és Kinizsi Ottó voltak Palik Lászlóék vendégei. A házaspár annak idején a Barátok közt forgatásán ismerkedett meg, a beszélgetés során pedig a sorozat is szóba került. A színésznő elmondta, hogy sokan máig a sorozatbeli karakterével azonosítják őt, ennek nyomán úgy véli, ezt már soha nem is fogja tudni levetkőzni.

A téma kapcsán a műsorvezetők arról is kérdezték a színészeket, hogy a lányaik megnézték-e őket a Barátok köztben.

Nem nagyon izgatja őket egyébként az egész. Olyan szinten, hogy most meg az ismétlés, de nem akarják megnézni

Szőke Zoltán elmondta, miért döntött úgy, hogy elbúcsúzik Berényi Miklós karakterétől

Szőke Zoltán 21 éven keresztül alakította Berényi Miklóst a Barátok köztben, de egy idő után egyre kevésbé tetszett neki a karakter jellemfejlődése, ezért elkezdett motoszkálni a fejében a gondolat, hogy kiszáll a sorozatból. Erről a Vendégoldal című műsorban beszélt, amit a story.hu szúrt ki.

Ugyanazokat a köröket futotta, újra és újra ugyanazokba az intrikus helyzetekbe került. Ilyenkor mindig elgondolkodtam, hogy ez a szerep engem mint Szőke Zoltánt milyen emberré tesz. Egyre távolabb éreztem magamtól ezt a karaktert. Az első ilyen gondolattól a döntés meghozataláig nagyjából három év telt el, mire megléptem a dolgot, és aláírtam a felmondásom. Minden szegmensét megvizsgáltam a döntésnek. De azóta sem bántam meg

– mondta el a színész, aki azt is elárulta: a végső döntést egy dél-amerikai elvonuláson hozta meg.

Fodor Zsóka: „Dolgoznom kell, a nyugdíjamból nem tudnék megélni”

Nemrég Pásztor Erzsi mesélt arról, milyen nehezen él meg, annak ellenére, hogy korábban egy országos ismertségű sorozatban, a Szomszédokban szerepelt. Most Fodor Zsóka beszélt a Blikknek arról, hogy dacára a Barátok közt népszerűségének, a mai napig folyamatosan szerepeket kell vállalnia, mert nem tud kijönni a nyugdíjából.

A színésznő nemrég tért vissza a képernyőre A szomszéd tehene című sorozatban, amelyben szintén nagy szerepet kapnak az anyagi nehézségek. Fodor Zsóka korábban megfogadta, soha többé nem vállalna napi sorozatot, de megváltozott a döntése. Egyfelől a producer, Kalamár Tamás személye, másfelől anyagi okok miatt.

Anyám halálakor eladtam az ő és az én lakásomat is, gondoltam, a kamatokból kényelmesen megélek. Na ez nem így lett, habár tartalékom van. Dolgoznom kell, a nyugdíjamból nem tudnék megélni. Háromszor annyiba kerül a pesti és a pécsi lakásom rezsije, mint a nyugdíjam. De ezt egy cseppet sem bánom, mert imádok játszani. Mivel prózai színésznő vagyok, nekünk szeptembertől tavasz végig tart a szezon. Nyáron inkább a zenés darabokra van igény. Így jól jött ez a nyári munka és a vele járó gázsi is

Fodor Zsóka elárulta, mi igaz a Barátok köztből való kiírása körüli pletykákból

Fodor Zsókát a Barátok közt tette ismertté, amiben Kertész Magdi karakterét formálta meg 1998 és 2009 között. Magdi anyus sorozatbéli vesztét egy galacsin okozta, amit takarítás közben akart felvenni a Mátyás király téri lépcsőházban, de kifordult a lába és lezuhant a lépcsőn. Távozásáról évekkel korábban azt mondta: „Én akartam kilépni a Barátok köztből, ez köztudott. Többször is. De Kalamár Tamás producer valahogy mindig rábírt még egy kis maradásra.”

A Blikk a Story magazin nyomán most arról ír, Fodor reagált arra az évek óta terjengő pletykára, miszerint annak idején a végletekig megromlott a kapcsolata a tévésorozat producerével, Kalamár Tamással, és emiatt adta vissza legendás szerepét. A híresztelések szerint Magdi anyus ráadásul Kalamár kérésére szenvedett halálos balesetet a lépcsőn.

Ebből egy szó sem igaz. Annyi történt, hogy Tamás egy éven át próbált meggyőzni, hogy maradjak a Barátok köztben, de én tántoríthatatlan voltam. Akkoriban hunyt el anyukám 101 évesen, akinek nemcsak a lánya, hanem a társa, az ápolónője meg minden mása voltam, és vágytam egy könnyebb, másfajta életre. Utazni akartam, színházban játszani. Tamás ezt megértette, elfogadta, és barátok maradtunk

Mini Barátok közt-reunion: összeállt egy közös fotóra a sorozat három színésznője

Nyári Dia tette ki Instagramra azt a képet, amin két korábbi kollégájával, Balogh Edinával és Lékai-Kiss Ramónával mosolyognak. A színésznőket annak idején a Barátok közt hozta össze, amiben mindhárman évekig szerepeltek. A 2021-ben véget ért sorozat után mind a médiában maradtak, Lékai-Kiss mostanában leginkább műsorvezetőként tevékenykedik a TV2-nél, Nyári például benne volt a tavalyi Celeb vagyok, ments ki innen! évadban, Balogh pedig a jelenleg futó Farm VIP-ben látható.

A nők akikkel, akiken felnőttem. Sok fele fújt minket a szél, de akárhányszor együtt vagyunk, mosolyogva folytatjuk pontosan ugyanott, ahol abbahagytuk, még ha három nap sem lenne elég arra, hogy mindent megbeszéljünk! Sokat sírtunk és nevettünk együtt, de bármiről is volt szó, támogattuk egymást. Lehet, hogy hónapokig nem látjuk a másikat, de bármelyiket hívhatnám az éjszaka közepén is, és viszont, tudom hogy jönne (már ha felveszi, név nélkül: Ramóna, khm). Szeretlek

– írta a posztban Nyári Dia.

Új élet vár az egyetlen faluban, ahol megáll a metró

A XIX. kerület, Kós Károly tér 4.-re nem sokan kapják fel a fejüket, viszont a wekerletelepi épületet látva a legtöbben felismerik: ez az a ház, ahol Berényiék, Kertészék, Novákék és társaik élték korántsem szürke hétköznapjaikat. Az RTL Klubon 1998 őszétől 2021 nyaráig futó Barátok közt című sorozatban az épület is művésznevén, pontosabban művészcímén, Mátyás király téri házként szerepelt. Ennek oka kettős: az alkotók ezzel hangsúlyozták, hogy a szappanopera minden tekintetben fiktív, másrészt az egyik leghíresebb magyar uralkodó neve ismerősebben cseng, jobban megragad a nézők fülében, mint egy 20. századi erdélyi építész-íróé.

Bár Márton István, a sorozat egyik rendezője azt mondja, az alkotók több lehetséges helyszín közül pusztán praktikus szempontok (többi között megközelíthetőség) alapján választották „háttérnek” a Wekerletelepet, a döntés szimbolikusan nem is eshetett volna jobb helyszínre, ugyanis a különös lakótelep azzal a szándékkal épült fel a 20. század elején, hogy a lakói barátok közt éljenek.

Másik világ

Pesti Srácok: Matthew Perry a Barátok közt sztárja volt

Szombatról vasárnapra virradóra járta be a hír a világsajtót, hogy meghalt Matthew Perry kanadai-amerikai színész, a tíz éven át futó (1994-2004) Jóbarátok Chandler Bingje.

Az ötvennégy éves férfi halálának oka azóta sem ismert, az üggyel kapcsolatos fejlemények, illetve a pályatársai általi búcsú sorai azonban szinte óránként járják be a híroldalakat. Így van ez a magyar lapok felületein is, a kormánypárti Pesti Srácoknak azonan már az alaphír megírásának egyszerű feladatát sem sikerült hibátlanul abszolválnia – vette észre a Media1.

A lap névtelen szerzője cikke címében ugyanis a következőt állította:

Matthew Perry halála: Tragikomikus bakit követett el a PestiSrácok a szomorú hír kapcsán

A kormánypárti portál összekeverte a Jóbarátokat a Barátok közt című magyar, RTL-es sorozattal, majd tévedését megpróbálta eltüntetni, de nem sok sikerrel.

Napra pontosan 25 éve indult a Barátok közt

1998. október 26-án mutatták be a Barátok közt első epizódját az RTL Klubon. A sorozat 10 ezer 456 részt élt meg, és 2021. július 17-én ért véget. Utóbbi kapcsán néhány színésznek ellenérzései is támadtak, mint például Várkonyi Andrásnak, aki sok éven át alakította Vili bácsit a sorozatban:

Volt egy kis összemordulás a vezetőséggel. A huszonhárom év alatt többször íróként is részt vettem a munkálatokban, és nem titkoltam, hogy egyáltalán nem értettem egyet a történet lezárásával, nagyon ifjúsági irányvonallal ért véget. Ez egy családi sorozat volt, nem éreztem odaillőnek a lezárást. Volt véleményem, ezt képviseltem, ezért nem jelentem meg a búcsúbulin. A színészi munkámnak egy szép, sikeres állomása volt, de a vége valóban lehetett volna szebb

– nyilatkozta korábban.

„Jó élmény volt, de én már nem kívánok színésznő lenni” – Konta Barbara civil életet él külföldön

Konta Barbara 17 éves volt, amikor szerepet kapott a Barátok köztben. Négy éven keresztül alakította Hoffer Eszter karakterét a kultikus magyar sorozatban, majd a színészkedés mellett műsorvezetésben is kipróbálta magát.

Nagyon intenzív időszak volt. Forgatások, címlapfotózások, interjúk. Később televíziós műsorvezetés és színházi bemutatók. Amikor pedig a 2000-es évekre elfogytak a lehetőségeim, nem estem kétségbe, mert nem akartam mindenáron színésznő lenni. Jól tudom kezelni a változásokat, gyorsan alkalmazkodom

– árulta el a Meglepetés magazinnak Konta Barbara, akinek nyilatkozatát a Blikk szemlézte. Azt mondta, az akkoriban róla kialakult kép és a valóság köszönőviszonyban sem voltak egymással.

Csomor Csilla három megszólításra hallgat: Csilla, művésznő, Zsuzsa

Csomor Csilla ma a Reggeli vendége volt. A felkonferálást követően Tihanyi Péter afelől kezdett el érdeklődni, a színésznő szerint hány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az emberek ne az Éjjel-Nappal Budapest Kareszaként emlékezzenek rá, hanem mint a Reggeli műsorvezetőjére.

Csomor erre azt felelte, tapasztalatai szerint nem nagyon lehet elszakadni egy karaktertől a nézők szemében, ha ilyen sok éven át alakítják – ahogyan ugyanis Tihanyi az Éjjel-Nappal Budapestben, úgy a színésznő is egy évtizeden át játszott egy bizonyos szerepet, méghozzá Berényi Zsuzsát a Barátok köztben.

Szerintem ez örökre beleég az emberek retinájába, ezt már nem lehet kitörölni. Annál is inkább, mert mi ugye a napi sorozatgyártás úttörői voltunk, velünk indult ez a fajta műfaj. Azon szerencsések közé tartoztam, akik ugye a kezdő csapatban és a főszereplők között voltak. Szoktam is mondani, hogy három dologra értek: Csilla, művésznő, Zsuzsa. Mostanában belejött még az is, hogy tanárnő