Best WordPress Hosting
 

Újra szabadlábon „Félelmetes Sarah”, aki kamaszként vált kegyetlen gyilkossá

„Elmondhatatlan gonoszság” – így jellemezte a 71 éves Lily Lilley meggyilkolását az ügyet először tárgyaló bíró 1999-ben. Az áldozatot saját házában kínozta meg két gyilkosa, akik aztán egy kerekekkel felszerelt kukába tették az idős nő holttestét, majd a háztól nagyjából másfél kilométernyire, egy csatorna vizébe dobták. Az ügy legmegrázóbb részlete talán az, hogy egy 14 és egy 15 éves lány követte el a kegyetlen gyilkosságot.

Gyerekbandák és egy bogaras idős hölgy

Lily Lilley az élete nagy részét Manchester egy külvárosában, Failsworth-ben élte le. Mivel egyetlen fia még a hetvenes években kivándorolt az ausztráliai Tasmániába, férje halála után, élete utolsó tíz évében magányos volt.

Túl rövidnek találta egy idegen tinilány szoknyáját, amit meg is próbált lejjebb rángatni – szexuális zaklatással vádolják a középkorú nőt

Szexuális zaklatással vádoltak meg egy 48 éves nőt Utah-ban azután, hogy megjelent a TikTokon egy videó, ami megörökítette, ahogy egy étteremben odament egy csapat idegen tinilányhoz, mivel túl rövidnek találta az egyikük szoknyáját, és megpróbálta lejjebb rángatni – számolt be a Daily Mirror.

A 48 éves Ida Ann Lorenzo a Sakura Japanese Steakhouse nevű étteremlánc St. George városában található egységében vacsorázott még április 20-én este, amikor figyelmes lett egy születésnapot ünneplő, kamaszlányokból álló társaságra.

Akikhez oda is ment, miután meglátta, mennyire rövid az egyik lány miniszoknyája. Majd nem túl kedvesen fel akarta a figyelmét arra, hogy kilátszanak a farpofái. És a vita hevében még meg is próbálta lejjebb húzni a ruhadarabot, miközben arra hivatkozott, hogy azért érzi magát feljogosítva erre, mert az államnak dolgozik.

Saját kamaszfia a brazil erotikus modell operatőre

Egy ideje ismét aktív az OnlyFans nevű fizetős, főként erotikus tartalmakat kínáló közösségi portálon a brazil Andressa Urach. A 36 éves nő 2012-ben második lett hazája híres fenékszépségversenyén, a Miss BumBumon, így ismert celeb, majd erotikus modell lett.

Néhány évvel ezelőtt aztán bejelentette, hogy visszavonul a reflektorfényből, hogy a vallásra koncentrálhasson és lelkésznő lett a Universal Church of the Kingdom of God nevű karizmatikus, evangélikus egyháznál. Nem sokkal később azonban a visszatért a megtérésből, újraindította erotikus karrierjét és megpróbált visszaperelni 2 millió reál (kb. 144 millió forint) adományt korábbi egyházától, arra hivatkozva, hogy kimosták az agyát, de a bíróság elutasította a keresetét.

 

Rálőtt egy csapat kamaszra egy 71 éves férfi, mert megunta a becsengetős játékot

Hat kamaszfiú ült egy autóban és készült elhajtani, amikor a 71 éves Michael Roberts kilépett a háza tornácára és több lövést is leadott a kocsira – írja egy helyi hírportál.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy senki sem sérült meg, de a kamaszok autójának egyik hátsó ajtaján két komoly horpadás keletkezett. Amikor a rendőrök megkérdezték Robertset, hogy rálőtt-e a kamaszokra, azt mondta, elege lett, úgy érezte muszáj tennie valamit, de nem valódi, hanem műanyag lövedékeket használt, és nem a gyerekekre célzott.

A rendőrség valóban talált kilőtt műanyag lövedékeket a helyszínen, olyanokat, amilyenek Roberts fegyverének tárában is voltak. Roberts elmondta, hogy a kamaszok hetek óta minden hétvégén megjelentek a házánál és azt játszották, hogy becsengetnek majd elszaladnak. A rendőrség megerősítette, hogy Roberts korábban többször is tett bejelentést a fiatalok miatt.

Közel 30 év késéssel egy gyerek vallomása alapján ítélték el a 14 éves lány gyilkosait

Három embert tartóztatott le a rendőrség a 14 éves Caroline Glachan meggyilkolásának gyanúja miatt 2021 novemberében, a skóciai Dumbartonban. A kamaszlány huszonöt évvel korábban, egy augusztusi éjszakán halt meg, miután nem sokkal éjfél előtt elindult, hogy találkozzon a barátjával Rentonban.

Caroline félig elmerült, arccal a vízben fekvő holttestét másnap délután a Leven-folyó partján pillantotta meg egy járókelő. A fiatal lányt brutálisan összeverték, a fejét legalább tíz kemény ütés érte, a koponyacsontja több helyen eltört. A halálát fulladás okozta, vagyis még élt, amikor a teste a vízbe került.

Caroline Glachan 1982. január 8-án született Londonderryben, Észak-Írországban. Az anyja, Margaret McKeitch négy vetélés és egy koraszülött kisfiú elvesztése után hozta világra egyetlen gyermekét. Caroline és az anyja nem sokkal a lány születése után a skóciai Bonhillbe költöztek. Az asszony épp azon a napon ünnepelte a negyvenedik születésnapját, amelyiken a lányát meggyilkolták. Margaret azután közel három évtizeden keresztült élt úgy, hogy tudta, a lánya gyilkosa valahol a közelében lakik.

Nem kaphatja vissza a pénzét az ausztrál férfi, aki hétmillió forint értékben vett hamis cipőket egy kamasztól

Különösen ritka Nike Air Jordan 1 cipőket vásárolt az interneten egy melbournei ingatlanügynök 2023 őszén. A hét megvásárolt pár közül négy a Nike és a Dior divatház együttműködésében készült – írja a BBC.

Ezekből a cipőkből nagyon keveset gyártottak: a magasszárú verzióból 4700 párat, míg a félcipőkből 8500 párat dobtak piacra, majd sorsolással választották ki azokat, akik megvehetik őket. Ennek megfelelően a Dior x Air Jordan 1-esek nagyon keresettek és az eredeti kiskereskedelmi ár sokszorosáért cserélnek gazdát gyűjtői körökben.

Az ingatlanügynök összesen 30 ezer ausztrál dollárt (kb. 7 millió forintot) fizetett ki a hét pár cipőért, melyek között volt olyan, amiért önmagában 10 ezer ausztrál dollárt (2,3 millió forintot) kért az eladó. A férfi azt mondja, amikor megkapta a cipőket, rögtön látta, hogy nem eredetiek, ezért megpróbálta visszakérni a pénzét, csakhogy sehogy sem érte el a 17 éves eladót.

Egész gyerekkorában fiúnak hitte magát, aztán mellei nőttek és menstruálni kezdett

Az amerikai Emma Lynn Dowd négy éve még férfiként élt. Sokáig el sem tudta képzelni, hogy másképp is tudna, noha egész életében érezte, hogy más, mint a többiek – írja a Daily Mirror című brit bulvárlap.

A 45 éves Dowd hermafroditaként született, vagyis férfi és női nemi szervei is kifejlődtek. Azt mondja, a szülei gyerekkorában nem beszéltek neki erről, úgy döntöttek, fiúnak tekintik, és akként is fogják felnevelni.

Ő mindig érezte, hogy más, mint a többi fiú, lányos dolgok érdekelték, de hamar rájött, úgy jár a legjobban, ha a többi fiú viselkedését utánozza.

Tizenhét tini szemeteszsákokkal fosztott ki egy Nike üzletet Los Angelesben

Fosztogatók egy csoportja 12 ezer dollár (több mint 4 millió forint) értékű árut lopott el egy Los Angeles-i Nike üzletből. Az arcukat eltakaró elkövetők szemeteszsákokat pakoltak tele, majd kirohantak az ajtón – írja a BBC.

A Los Angeles-i rendőrség videót osztott meg az incidensről. A nyomozók a lakosság segítségét kérik a tettesek azonosításához, akik tizenheten voltak, valamennyien 15 és 20 év közötti kamaszok.



Zavarbaejtő kérdésekkel van tele egy tizenhét éves fiú meggyilkolásának ügye

Blake Chappell holttestét 2011. december 19-én találták meg egy erdős területen, a White Oak Creek-folyó partján, félig a vízben, nem messze egy hídtól a georgiai Newnanben.

A fiún csak alsónadrág és egy trikó volt. A cipője, ruhája, pénztárcája és telefonja hiányzott. A testet a piercingjei és egy apró tetoválás alapján azonosították. Az ügy azóta megoldatlan. Bár a gyilkosságnak voltak gyanúsítottjai, mindegyiküket tisztázták a vád alól.

Nem sokkal a halála előtt Blake Chappell összeállított magának egy bakancslistát dolgokról, amiket meg akart tenni, el szeretett volna érni. A lista rávilágít, hogy a vad külső mögött mennyire törődő, szeretetteljes és jóra törekvő srác volt – hangzik el a Missing című Apple Podcast 312. és 313. részében.

Náci múltja miatt helyeznek vád alá egy 98 éves férfit Németországban

Az ügyészség szerint részt vett a fogvatartottak „kegyetlen és alattomos” tömeges meggyilkolásában az a 98 éves férfi, akinek azért kell most bíróság elé állnia, mert kamaszként egy náci koncentrációs tábor őre volt a második világháború idején. A férfi nagyjából 3300 ember meggyilkolásának lehetett részese. Ügyét a fiatalkorúak bírósága tárgyalja majd – írja a BBC.

A német állam 2011 óta nem csak azokat helyezi vád alá náci múltjuk miatt, akik tettleg is részt vettek gyilkosságokban és kínzásokban, hanem azokat is, akik közreműködtek ilyesmiben. Az ügyészség versenyt fut az idővel, az érintetettek ugyanis nagyon idősek és sokan meghalnak, mielőtt eljárás indulhatna ellenük.

A náci SS több mint 200 ezer embert tartott fogva Sachsenhausenben, közöttük politikai foglyokat, zsidókat, szovjet hadifoglyokat és romákat. Fogvatartottak tízezrei haltak meg éhezés, kemény kényszermunka, orvosi kísérletek miatt, sokakat pedig az SS-katonák öltek meg.

Tizenöt évesen lépcsőházakban aludt, most milliomosként vett egy lépcsőházat, hogy másokon segítsen

Nehezen indult a 49 éves Simon Squibb élete. Tizenöt évesen hajléktalan volt és ott kellett hagynia az iskolát, hogy pénzt kereshessen. Amikor kamaszként belevágott első, kertészeti vállalkozásába, londoni lépcsőházakban aludt – írja a BBC.

Squibb később Hongkongba költözött, ahol több mint két évtizeden át több sikeres vállalkozást indított. Az utolsót 2015-ben adta el, később pedig megalapította a HelpBnk applikácót, mely befektetéssel és üzleti kapcsolatokkal segít kezdő vállalkozásokat.

A multimilliomos vállalkozó azt mondja, miután neki sikerült valóra váltani az álmait, másoknak is segíteni szeretne, hogy elérjék ugyanezt.

Videón ahogy a rendőr felhívja a gyorshajtó kamasz szüleit

Greg Rittger tizedes egy óránként 132 mérföldes (212 kilométeres) sebességgel száguldó autót állított meg a floridai Orange megyében. Legnagyobb meglepetésére, a megengedett sebesség duplájával haladó járművet egy 16 éves fiú vezette – írja a BBC.

Rittger úgy döntött, a helyszínre hívja a fiú szüleit, és közben elmagyarázta a srácnak, hogy ha már betöltötte volna a 18-at, most börtönbe kerülne.

Amikor a szülők a helyszínre értek, elmondta nekik, azért akart velük személyesen beszélni, mert néhány évvel korábban volt már dolga hasonló esettel. Akkor egy szintén 16 éves fiú egy Mustangot kapott a válófélben lévő szüleitől. Amikor Rittger gyorshajtáson kapta a fiút, kérte a szülőket, hogy vegyék el tőle az autót, mert túl fiatal és felelőtlen hozzá. Két hónappal később hallotta, hogy a srác egy fának csapódott a Mustanggal és meghalt.

Szomszédai szerint az anyjával élt a 8 év után megtalált texasi férfi, aki még kamaszként tűnt el

Világszerte beszámolt a sajtó annak 25 éves houstoni férfinak a történetéről, akit múlt csütörtökön találtak meg eszméletlen állapotban egy templom előtt nyolc évvel azután, hogy bejelentették az eltűnését. Az édesanyja 2015-ös bejelentése szerint az akkor 17 éves Rudolph Farias egy napon elment otthonról kutyát sétáltatni, majd soha többet nem tért vissza.

A lassan egy hete megtalált fiatalember az egyik helyi televízió, az ABC-13 beszámolója még kedden sem volt olyan állapotban, hogy a nyomozók ki tudják kérdezni.

A család szomszédai azonban megdöbbenéssel hallották a hírt, mivel azt mondják, fel sem tűnt nekik soha, hogy a hivatalosan 2015 óta eltűntként nyilvántartott Farais valaha is eltűnt volna.

Megnyalt egy szójaszószos palackot: 170 millió forintnak megfelelő összegű kártérítést követelnek a diáktól

Szusiterroristák dönthetik be a japán egyik legkedveltebb étteremfajtáját, a futószalagos szusiéttermeket üzemeltető cégeket.

Mint korábban megírtuk, a szigetországban hatalmas felháborodást váltanak ki azok a közösségi portálokon terjedő videók, melyeken valakik szórakozásból szennyezik be mások ételeit, vagy az étkezéshez használt közös eszközöket.

Az egyik legismertebb esetről készült videón az látható, hogy egy középiskolás diák lenyalja egy közös szójaszószos üveg nyitott tetejét és egy teáscsésze teljes peremét, majd visszateszi a polcra. Ha ez nem lenne elég rossz, a 48 másodperces klipben az is látható, ahogy a fiú megnyalja az ujját, majd azzal megérint két darab szusit, amelyet feltehetően egy másik vásárló rendelt, miközben azok a szállítószalagon haladnak el mellette.