Best WordPress Hosting
 

Karácsonyiajándék-tolvajokat fogtak a csornai rendőrök

Három bejelentés is érkezett a rendőrségre 2023. december 21-én, hogy a hajnali órákban Bősárkányon, illetve Maglócán, az utcán parkoló gépjárművekből ismeretlenek különböző értékeket – nagyrészt karácsonyi ajándéknak szánt dolgokat – loptak el, írta honlapján a rendőrség.

Az ügyben a Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és a nyomozók rövid időn belül azonosították a két tolvajt, akiket még aznap 19 óra körül – a Komárom-Esztergom vármegyei járőrök közreműködésével – elfogtak Mocsa községben. Az elkövetők lakóhelyén a rendőrök kutatást végeztek, amelynek eredményeként lopott műszaki eszközök, édességek, szeszes italok és egyéb értékek kerültek elő.

A 41 és a 27 éves mocsai férfit kollégáink üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, akik tettüket elismerték, és mint mondták, azt nagyon megbánták.

Karácsonyi ajándékból büntetőeljárás Balatonfüreden

2023. december 26-án délelőtt az egyik balatonfüredi parkolóban arra lettek figyelmesek járőrök, hogy egy autó feltűnően lassan és bizonytalanul halad – olvasható a rendőrség honlapján. Az egyenruhások elindultak a jármű felé, majd egy hirtelen fékezéssel tudták csak elkerülni az ütközést.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a gépkocsit egy 13 éves fiú vezette, míg a 70 éves nagypapája tőle jobbra, az anyósülésből felügyelte őt. A rendőrök kérdésére a nagyapa elmondta, hogy unokájának az volt a kívánsága, hogy vezethesse az autóját.

A férfi ellen járművezetés tiltott átengedése miatt indult büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.

Egy szem krumplit kapott karácsonyi bónuszként a munkahelyén, ami után még adót is kellett fizetnie

Teljesen kiborult egy kórházi asszisztensként dolgozó amerikai nő a korábban Twitter nevet viselő közösségi oldalon, az X-en, miután év végi bónuszként csupán egy szem héjában sült, tejföllel ízesített burgonyát – úgynevezett baked potatót – kapott.

Ráadásul a 15 dollár, azaz nagyjából 5700 forint értékű ajándék után még majd adóznia is kell a jövő hónapban – derül ki az oldalt Amandajpanda néven használó Amanda panaszáradatát bemutató Daily Mirror cikkből.

YOU ATTENTION PLEASE! The moment you’ve all been waiting for, my $15 taxed potato. pic.twitter.com/rVAmaDFD6N

Kiborultak a kommentelők az anyán, aki egy szobányi ajándékot vett gyerekeinek karácsonyra

Három nap alatt 16 milliószor nézték meg azt a videót a TikTokon, amin egy család karácsonyfáját láthatjuk – pontosabban a fa alig látszik, mert annyi ajándék van körülötte.

Egyszerűen nincs elég helyünk az új házban, hogy rendesen kitegyük az ajándékokat

– áll a Mymumissoextra (az anyukám olyan különleges) felhasználónevű tiktokker videója mellett a szöveg, ami vélhetően inkább dicsekvést szeretne kifejezni, részben az új ház emlegetésével, részben pedig a szoba háromnegyedét betöltő ajándékhalom miatt.

Karácsonyi ajándékbeszerzés: dől a panasz az eMAG-ra és a Sameday-re

Ági december 11-én rendelt az eMAG-nál egy vízforralót, kártyával fizetett, és Easyboxba kérte a kiszállítást. A megrendeléskor december 13-i teljesítést igazoltak vissza neki, de ez nem teljesült. Értesítették, hogy másnap, de legkésőbb három munkanapon belül az átvevőponton lesz a termék. Felhívta az ügyfélszolgálatot is, hogy érdeklődjön, de azt mondták, majd visszajeleznek emailben. December 17-én kapott egy emailt, amelyben elküldték a Sameday csomagküldő csomagkövető szolgáltatásának linkjét. Ezen az látszott, hogy rendelése csak december 16-án érkezett be a csomagküldő raktárába, amikor már rég nála kellett volna lennie. December 19-én pedig még mindig azt jelezte a rendszer, hogy a csomag a pesti raktárban van, miközben Ági Budára kérte.

Aznap felhívta a Sameday ügyfélszolgálati telefonszámát – 25 percig várt, hogy beszélni tudjon valakivel, majd egyszerűen bontották a vonalat, és azóta nem tudja őket visszahívni. Próbálkozott az eMAG honlapján a chates ügyfélszolgálaton is, ahol néhány napja még sikerült elérnie élő embert, most csak az automatához volt szerencséje, amely elnézést kért a késedelemért, majd lezárta a beszélgetést. Érdemi infót tehát nem kapott, így végül lemondta a megrendelést, és úgy döntött, ha mégis kihozzák, nem veszi át, arra számítva, hogy az eMAG szabályzata szerint visszaszállítják a raktárba a terméket, és ezután visszautalják a pénzét.

Hozzátette, az eMAG-gal és az Easyboxszal eddig nem volt problémája, és azt is megérti, hogy az ünnepek előtt hatalmas a forgalom. De szerinte a kiemelkedő forgalomra fel kell készülni, ha pedig nem győzik, akkor nem kéne elfogadni a megrendeléseket, vagy őszintén jelezni, hogy nem két nap alatt érkezik meg a termék, hanem akár csak hetek múlva. Felháborítónak tartja, hogy nem hajlandók beszélni a panaszos ügyfelekkel, illetve nem adnak érdemi információt arról, hogy ténylegesen mikor fognak teljesíteni, csak a maszatolás megy. Azt is eldöntötte, hogy ezek után máshol fog vásárolni.

Tátva maradt az emberek szája a 13 éves lány karácsonyi listáját látva

Nagyjából négy évvel ezelőtt írtunk Olyan karácsonyi kívánságlistát írt egy tízéves lány, hogy Mészáros Lőrinc is beleszédülne címmel egy cikket, amelyben a mostani főszereplőnkéhez hasonló vágyakkal bíró gyermekről adtunk hírt. Az idei polgárpukkasztáshoz egy három évvel idősebb ausztrál lány listája szolgáltat remek alapanyagot, amit alább ismertetünk.

A 3000 fontot (körülbelül 1,3 millió forint) érő karácsonyi kívánságokra az X-re keresztelt Twitteren bukkant rá a Mirror. A 13 éves tinédzser nagynénje osztotta meg a 43 tételből álló listát – ezek közül mutatunk néhány pontot:

Macbook Pro,

30 ezer forint értékű ajándékot kap karácsonyra a hajdú-bihari falu minden háztartása

A Hajdú-Bihar vármegye keleti részén, a Berettyó és az Ér folyó találkozásánál, közvetlenül a román határ mellett fekvő – 2500 fő lélekszámú –  Pocsaj ritka szereplője a híreknek, karácsony közeledtével azonban hallatott magáról a falu.

Pocsaj önkormányzata idén is valamennyi pocsaji lakóingatlannal rendelkezőnek egységes, 30 ezer forint értékű karácsonyi csomagot ajándékoz, írta a Haon.

A csomagban főleg élelmiszerek vannak: többek között liszt, olaj, só, cukor, rizs, lencse, bab, sárgaborsó, ecet, citromlé, tea, kávé, szaloncukor. A csomagba több fajta 10 tojásos száraztészta is került, melyet közfoglalkoztatási programjuk keretében gyártottak le.

Lefoglalt egy hotelszobát hétvégére, hogy nyugodtan be tudja csomagolni a karácsonyi ajándékokat

Zseninek tartják a követői azt a nőt, aki két éjszakára lefoglalt egy szállodai szobát, hogy az összes karácsonyi ajándékot nyugodtan, kényelmesen be tudja csomagolni – írja a Mirror.

Az anya a TikTokon meg is mutatta, hogy zajlott a hétvégéje.

Lefoglaltam egy szállodai szobát két éjszakára, becsomagoltam az összes ajándékot, elvitelre rendeltem, rengeteg tévét néztem, és senki sem kért tőlem semmit!