A korábbi kiváló jobbszélső, a játékoskorában négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Cristina Varzaru manapság a román élcsapat, a CSM Bukarest csapatvezetőjeként dolgozik, amelyet rengeteg kritika ér, mert bár otthon jelenleg másfél szezon óta veretlen, de a nemzetközi mezőnyben már elmaradnak a sikerek:
a bukarestiek a 2016-os BL-győzelem után még kétszer eljutottak a Final Fourba (mindkétszer harmadikak lettek), az elmúlt években azonban rendre a negyeddöntő jelenti a végállomást.
Amikor erről kérdezte a gsp.ro, akkor Varzaru azt válaszolta, igazságtalannak gondolja, amikor a bukarestiek költségvetését vetik a szemére, mert szerinte például egy Brest annyiból gazdálkodik, mint a két bukaresti csapat összesen, vagy említette, hogy a Győr költségvetése majdnem háromszorosa a CSM-ének. Szerinte legalább 5-6 olyan klub van, amely tehetősebb náluk, van közte román is.