Best WordPress Hosting
 

Kilenc gyerek zuhant le egy kilátóról Észak-Csehországban

Kilenc gyerek zuhant le csütörtökön este egy kilátóról Észak-Csehországban, többen közülük súlyos sérüléseket szenvedtek – jelentette a CTK hírügynökség pénteken. A súlyos baleset a Decínhez közeli Markvartice település Triangl elnevezésű kilátójában történt.

A gyermekek nyári táborban voltak, s vezetőjükkel látogattak el késő este a kilátóhoz.

Két súlyosan sérült gyereket helikopterrel egy prágai, másik kettőt az Ústí nad Labem-i kórházba szállítottak. Négy, közepesen súlyos sérüléseket szenvedett gyereket pedig a decíni kórházban ápolnak – közölte Veronika Hysplerová regionális rendőrségi szóvivő. A kilencedik gyerek állapotáról nem közöltek információkat. Prokop Voleník, a regionális mentőszolgálat szóvivője megerősítette, hogy az összes lezuhant gyerek orvosi felügyelet alatt van.

Szétrohadt egy több millió forintból épített tanösvény és kilátó a Hajdúságban

Tanulságos riportot közölt a 444.hu arról, hogyan tűnt el egy néhány éve átadott, európai uniós forrásból létrehozott tanösvény a Hajdúságban. Az eleve nehezen megtalálható Daru-láp a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében van.

A 2014-ben átadott tanösvény és kilátó megépítésére – más beruházással együtt – a 2007-13-as Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködés keretében 997 911 euró érkezett az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.

A beruházás célja az Ér völgye és környezete természeti értékeinek bemutatása és megőrzése volt, ennek keretében, mint írták

Elrohadtak Tyukod elhíresült kilátói – utánamentünk, mi maradt az elmúlt évek leghírhedtebb uniós pénzköltéseiből

Az egész ország a lomb nélküli nyírmártonfalvai lombkorona-ösvényen röhög vagy szörnyülködik, miközben a község polgármestere bizonygatja, hogy minden a legnagyobb rendben van a projekttel. Hat évvel ezelőtt a tizenegy kilátójáról elhíresült Tyukod volt hasonló iskolapéldája az értelmetlen uniós pénzköltéseknek, ezért elugrottunk a keleti határszélre, hogy megnézzük, mi történt azóta. Nos, több helyen már csak a tornyok hűlt helyét találtuk. Az egykori botrányok helyszínei közül az akkoriban kerékpáros kalandparkot építő Hatvant és az élményparkos Sárazsadányt is felkerestük. A látottak alapján merjük állítani: Nyírmártonfalva lombkorona-ösvénye soha nem fog értelmet nyerni, bármit ígérjenek is.