Best WordPress Hosting
 

Új lakók érkeznek a kínai űrállomásra

Három űrhajóst indított útnak Kína csütörtök este a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomásra – írja az MTI az űrrepülési programért felelős kínai ügynökség közleménye alapján. Az újonnan érkezők azt a háromtagú legénységet váltják le, akik tavaly október óta az állomáson tartózkodnak.

A Sencsou-18 űrhajót szállító Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta helyi idő szerint este 20 óra 59 perckor emelkedett a levegőbe a Kína északnyugati Kanszu tartományában található Csiucsüan műholdindító központból. A három űrhajós hat hónapig marad a Tienkung űrállomáson, ahol különböző tudományos, űrkutatási és űralkalmazási kísérleteket végeznek, valamint többször tesznek majd űrsétát is. A kutatások keretében halakkal is kísérleteznek majd, hogy többet tudjanak meg a gerincesek űrben történő tenyésztéséről.

Kína 2003-ban indította el első űrhajósát, és ezzel az Egyesült Államok és a Szovjetunió után a harmadik nemzet lett, amely embert juttatott az űrbe. Peking céljai között szerepel, hogy 2030-ra megvalósítsák az emberes holdra szállást, 2035-re pedig egy kutatóbázis elkészítését tervezik a Holdon.

Űrszemét csapódott a kínai űrállomásba

Helyreállította a kínai Tienkung állomásban keletkezett kárt a Sencsou-17 legénysége – írja a China Daily. A tajkonauták két űrsétával végezték el a kártalanítást.

A központi modul napelemes szárnyai egy űrszemét becsapódása miatt sérültek meg.

Az objektum a szárny tápkábeleit károsította, a központi modul ezért részleges áramellátási problémáktól szenvedett. Az esetről csak most számoltak be.