Best WordPress Hosting
 

Kirúgott tanáraiknak énekeltek volt diákok a Radnótiban

Egy zártkörű díszelőadásra hívtak meg számos kirúgott vagy felmondott tanárt a Radnóti Színházba, akiknek nem volt lehetőségük végigvinni osztályaikat – írta a 444.

A Radnótiban Ödön von Horváth harmincas években íródott, a két háború közötti Németországban játszódó kisregényei alapján készült az Istentelen ifjúság című darabja ment. Amikor az előadás végén harmadszorra is felment a függöny, saját volt diákjaikat pillanthatták meg a színpadon a meghívott pedagógusok, akik Presser Gábor és Adamis Anna Valaki mondja meg című dalával búcsúztak el tőlük. Az énekléshez a nézőtéren maradt diákok és a színészek is csatlakoztak. – Ezt a szimbolikus búcsút, ami az ő közös történetükből kimaradt, ezen a különleges estén mégis lehetőségük volt átélni – olvasható a Radnóti Színház és a Publicis Groupe Hungary közleményében.

Idéznek egy kirúgott tanárt is: „Amióta zajlik az oktatás- és tanárválság, a szolidaritásnak ilyen szervezett és érzelmileg telített gesztusát még nem tapasztaltuk.”

Tanárper: a Kölcsey igazgatója szerint a tankerület vezetője azt mondta, ő csak teszi a dolgát a felülről kapott instrukció szerint

Folytatódott a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt, 2023-ban rendkívüli felmentéssel kirúgott tanárának pere, akiket a pedagógusok polgári engedetlenségi akcióinak idején menesztett az iskola fenntartója, a Belső-pesti tankerület. A bíróságon tanúként hallgatták ki az iskola igazgatóját, Fazekas Csabát és helyettesét, Bogdán Viktóriát, írja a 444.

Marosi Beatrix, a tankerület vezetője a szabályos idézés ellenére sem jelent meg a tárgyalóteremben.

Az ügyvédje szerint Marosi beteg, ám mikor a bíró azt kérdezte, hol van az erről szóló igazolás, az ügyvéd azt mondta, hogy azt majd utólag fogja hozni, mire a bíró közölte, hogy azt előre kell benyújtani. Emlékezetes, hogy a tankerület vezetőjét tavaly ősszel is meghallgatta a bíróság, aki akkor nem tudta elmondani, hogy a pedagógusok milyen célból folytattak polgári engedetlenséget, és azt sem tudta megindokolni, hogy az abban résztvevő tanárok közül miért pont az érintett öt illetőt rúgta ki.

Nem áll jól a tankerület a kölcseys tanárperben

Folytatódott a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok pere. Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője korábban a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumának korábban nem tudta megindokolni, mi alapján választotta ki az elküldött pedagógusokat, ezért a bíró pontos listát kért mulasztásaikról.

A hvg.hu tudósítása szerint a csütörtöki tárgyalásra benyújtott adatokkal ismét gond volt, amit a bíró szóvá is tett a tankerület jogi képviselőjének. A kigyűjtött adatokat a Kréta rendszeréből valószínűleg már töröltek, így a bíró szerint a tankerület állításait a tanári mulasztásokról nem tudják  hitelesen alátámasztani. .

Egyetlen egy dolgot kértem önöktől, nem sikerült teljesíteni

A tankerületi vezető megindokolta, hogy mi alapján választotta ki a kirúgott karinthys tanárokat

Csütörtök délelőtt folytatódott a kirúgott karinthys tanárok munkaügyi pere a Fővárosi Törvényszéken. A tárgyalásról tudósító hvg.hu megírta, hogy a tegnapi tárgyaláson megjelent Rábel Krisztina Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetője. A szabályos idézés ellenére korábban nem jelent meg a bíróságon, az alperes jogi képviselője szerint azért, mert nem kaptak idézést. Ezt a bíróság később cáfolta.

Rábel a mai tárgyaláson elmondta, nem találta meg a korábbi idézését, mert szabadságon volt. Megjegyezte: ma reggel szóltak neki a kollégái, hogy megtalálták a dokumentumot.

Arról is beszélt, hogy mi alapján választotta ki, hogy pontosan melyik tanárokat fogja elbocsátani. Rábel elmondta, hogy szeptember óta folyamatosan monitorozták a tankerülethez tartozó iskolákban a sztrájkok és polgári engedetlenségek dinamikáját. Az adatok azt mutatták, hogy

„Ez nem egy tévés műsor, normálisan tessék válaszolni” – Marosi Beatrixot hallgatta meg a bíróság a kirúgott tanárok perében

Csütörtökön folytatódott azoknak a pedagógusnak a pere, akiket a polgári engedetlenségben való részvétel miatt bocsátottak el a tavaly ősszel a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. A tárgyalásról tudósító Index szerint a tárgyalás fókuszában ezúttal a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjének meghallgatása állt, Marosi Beatrix pedig harmadik beidézésre eleget tett a kérésnek.

A tankerületi vezetőt a bíróság előtt sípszóval fogadták, majd a tárgyalóteremben a bíró, Halász Krisztián elsőként arról kérdezte a tanárok ügyvédjét, hogy az eredeti keresettel összhangban továbbra is nyitottak-e az egyezségre, válaszként pedig egyértelmű igen hangzott el, azzal a kitétellel, hogy a pedagógusok végkielégítésre és a felmentési díjra továbbra is igényt tartanak.

Marosi Beatrix – aki nem járult hozzá fotó készítéséhez – az egyezséget annak ellenére sem fogadta el, hogy a bíró jelezte: szerinte érdemes lenne megfontolni, mert „kérdőjeles a történet vége”, és a bíróság vizsgálni fogja, hogy valóban történt-e súlyos kötelezettségszegés, továbbá a véleménynyilvánítás szabadságát is mérlegre teszik.

Megint a tankerületi vezető betegsége miatt halasztják el a kirúgott tanárok tárgyalását

Már második alkalommal halasztják el Törley Katalin és a Kölcsey Gimnázium kirúgott tanárainak tárgyalását, ugyanis Marosi Beatrix jelezte, gyengélkedése okán megint nem fog megjelenni a meghallgatáson. A tankerületi vezető az előző tárgyalásról ugyanezen indokkal maradt távol, ezért kellett azt június 14-ről a mostani szeptember 7-i dátumra halasztani. A munkaügyi per ugyan még csak a perfelvételi szakaszban tart, de az újabb halasztással az alperes Marosi meghallgatása így is csak egy hónappal az általa elrendelt kirúgások egy éves évfordulója után tud majd megtörténni – írja közleményében a Tanítanék Mozgalom.

A Tanítanék Mozgalom mindezt időhúzásnak, a kirúgott tanárokkal szembeni cinizmus megnyilvánulásának tartja.

Marosi Beatrixnak is felelősséget kellene vállalnia a döntéseiért, melynek első alapvető lépése, hogy ha perbe fogják az igazságtalan kirúgások miatt, akkor megjelenik a bírósági tárgyaláson és nem hátráltatja az eljárást