Best WordPress Hosting
 

Itt a törvényjavaslat, ami szerint egy éven át tilos lenne kedvezményt adni az új könyvekre

A kiadás utáni első évben mindenkinek egységesen tíz százalék kedvezmény lehetőséget engedne egy új törvény, ami ezzel voltaképp nullázná a kedvezmények mértékét. A kiadók mindemellett saját munkatársaiknak, illetve a szerzőnek sem értékesíthetnek kedvezménnyel, csak harminc napig, ami pedig életszerűtlenül szigorú – írta meg a HVG.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által jegyzett javaslat társadalmi egyeztetésére az állam mindössze néhány napot adott: az észrevételeket legkésőbb 2024. március 30-ig várják, így ha a törvényt a parlament áprilisban elfogadja, az szeptember elsején már hatályba léphet – teszi hozzá a lap.

Ha a könyvet nem Magyarországon adják ki, de

Karácsonyi kislemezt ad ki egy macska Angliában

Sok angliai utcazenésznek nem sikerül kitörnie a metrók aluljárójából, Nalanak, a macskának viszont sikerült ez.

Nemrég írtunk az angliai Stevenage-ben élő cicáról, aki a napjai nagy részét azzal tölti, hogy figyeli az ingázókat a helyi vasútállomás beléptető kapuinál.

Nala igazi sztár lett a megállónál, de ez még csak a kezdet volt, a BBC azt írja, hogy a macska egy karácsonyi kislemezzel is jelentkezik.