Best WordPress Hosting
 

Kötelező visszaváltás – nem eszik olyan forrón a kását

Január 1-jén indult el hivatalosan a kötelező visszaváltás az újonnan gyártott és jelzéssel is ellátott palackokra és dobozokra. Ezek megvásárlásakor 50 forint visszaváltási díjat kell fizetni, amit visszakaphat a vevő utalvány formájában, amennyiben épségben visszaviszi a palackot a visszaváltó helyre.

Már kötelező ugyan az új, megjelölt italcsomagolások visszaváltása az üzletekben, de ilyet még nem szállított az ipar – írta az Országos Kereskedelmi Szövetség lapunknak megküldött január 3-i közleményében. Felhívták a figyelmet arra is, hogy nem visszaváltós palackot senki ne próbáljon visszaváltani, mert az kárt tehet az automatákban.

De hol is tart a folyamat? Megkérdeztünk pár élelmiszerláncot, elindult-e már náluk az egyszer használatos italos palackok forgalmazása, visszagyűjtése, illetve a gyártókat, hogy hol tart a gyártás, és a visszagyűjtéssel megbízott Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-t is faggattuk a részletekről.

Ne tapossa laposra! – 50 milliárdból épülhet ki a januárban startoló új visszaváltó rendszer

Január 1-jétől Magyarországon is bevezetik a kötelező visszaváltás rendszerét, vagyis a DRS-t (Deposit Refund System), ennek részeként pedig az egész országban a PET-palackos, az üveges, illetve az alumíniumdobozos italok csomagolásának begyűjtéséhez szükséges visszaváltó automatákat telepítenek. Az automaták beszerzéséhez információink szerint közbeszerzési pályázatot nem írtak ki (a Mol erre nem köteles), de nemzetközileg ismert beszállítókat választottak. A gépek telepítését, tervszerű karbantartását és szervizelését a Tomra Collection Hungary Kft. és az Envipco Hungary Kft. végzi. A Tomra 50 éve van a piacon, több mint 100 országban vannak jelen, és tavaly mintegy 12 milliárd norvég korona (nagyjából 387 milliárd forint) árbevételt értek el. Az Envipco anyacége ugyancsak több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, honlapjuk szerint júniusban már meg is kezdték az automaták telepítését a kiskereskedelmi láncokban. Idén várhatóan ezer, 2025-ig további 2500 automatát telepítenek országszerte.

Országosan mintegy 5–6 ezer darab automata telepítése várható, különböző méretekben – a fél négyzetméteres egyszerűbbtől a külön helyiségben vagy kültéri konténerben (kioszk) elhelyezett, beépített, nagy kapacitású gépekig.

Képet sajnos a Mol még nem tudott mutatni arról, hogyan fognak kinézni az újfajta visszaváltó automaták.

A kötelező visszaváltás miatt 50 forinttal többe kerülnek az üveges, palackos, fémdobozos innivalók

2024. január 1-től Magyarországon is bevezetik a belföldön forgalomba hozott visszaváltási díjas termékek kötelező visszaváltási rendszerét (nemzetközi megnevezéssel a DRS, azaz Deposit Refund System-et) – írja a hulladékkoncessziót 35 évre elnyerő MOHU Mol közleményében. A rendszer lényege, hogy

minden üveg, fém és műanyag palackos, egyutas italtermék értékesítésekor

palackonként, egységesen 50 forint visszaváltási díjat fizet a vásárló,

Hamarosan indul a kötelező visszaváltási rendszer, itt vannak a részletek

Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer, közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a kormány célja, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, ennek érdekében júliustól átalakult a hulladékgazdálkodás, és a brüsszeli elvárásoknak megfelelően bevezették a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak többet kell fizetniük a termékeik után keletkező hulladék kezeléséért.

Idézték a közleményben Raisz Anikót, az EM környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkárát, aki bejelentette: következő lépésként jövő év elejétől kötelező visszaváltási rendszer működik majd az országban, amely hozzájárul ahhoz, hogy néhány év alatt Magyarország elérje a PET-palackok 90 százalékos visszaváltási arányát.