Best WordPress Hosting
 

Az infláció többszörösével nőttek a közúti fuvarozás költségei: ismét nőni fog az infláció

Negyedéves alapon majdnem 8 százalékkal, éves összevetésben pedig 16,4 százalékkal nőttek idén március végéig a belföldi közúti fuvarozás költségei – írja a 444.hu a legfrissebb Közúti Fuvarozási Árindex alapján. A Digilog tanácsadócég által készített elemzés szerint a nemzetközi szállítmányozásban kisebb mértékű, de az inflációt sokszorosan meghaladó volt a drágulás: negyedéves alapon 3,6 százalékos, míg éves szinten 13,5 százalékos drágulást regisztráltak.

Mint írják, az eddigi 3,6-3,7 százalékos idei éves inflációt sokszorosan meghaladó drágulás főleg a használatarányos útdíj extrém növekedéséből adódik, a nemzetközi szállítmányozás költségnövekedésének kétharmadát, a hazai drágulás háromnegyedét ez okozza. Emellett 8-10 százalékkal nőttek a gépjárművezetők bérei, 15-20 százalékkal a lízingkamatok.

A fuvarozók idén eddig a megnövekedett költségeikből 5-6 százalékot tudtak áthárítani, vagyis ennyivel emelték a tarifáikat. Ez már most is magasabb az inflációnál, de a helyzet később ennél is rosszabb lehet. Az elemzés szerint ugyanis most arra lehet számítani, hogy a veszteségesen működő szállítmányozók „minden bizonnyal felgyorsítják a kamionok számának leépítését, ami a recesszió elmúlásakor jelentős kapacitáshiányt és megugró fuvardíjakat okozhat majd” – írták.

Veszteségben fuldokolnak a fuvarozók, nincs elég megrendelésük

Hiába ért véget a technikai recesszió, és csökkent jelentősen az infláció, továbbra is veszteségben fuldoklik az áruforgalom mintegy 80 százalékát lebonyolító közúti szektor, mert nincs elég megrendelés – ez áll a DigiLog Consulting stratégiai tanácsadócég által közzétett, 2023. IV. negyedéves Közúti Fuvarozási Árindex (KFX 23Q4) szakértői elemzésében.

A jelentés szerint a fuvarozók elszomorító eredménye egyenes ági következménye a kedvezőtlen makro-környezetnek.

A belföldi fogyasztás és a kiskereskedelem javuló tendenciát mutat ugyan, de még mindig 4 százalékos mínuszban van 2022 negyedik negyedévéhez képest.

Durván drágulhat januártól a közúti fuvarozás

Mintegy 20–25 százalékkal drágulhatnak 2024-ben az áruszállítási és logisztikai díjak – ez derült ki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének előrejelzéséből (MLKSZKSZ), amit hétfői cikkében a Világgazdaság elemzett.

A szervezet szerint az áremelkedés hátterében

uniós jogharmonizációs intézkedések,

Az oroszok jól járnak azzal a blokáddal, amihez most a magyar kamionosok is csatlakoznak

A lengyel és szlovák fuvarozók után a magyarországi kamionosok is úgy döntöttek, hogy akadályozzák az ukrán kamionok átjutását a határon, és hétfőtől egészen december végéig részleges blokádot hirdettek a záhonyi határátkelőnél.

Háttér: A kamionosok azután kezdtek elégedetlenkedni, hogy a háborúra való tekintettel az EU engedélyezte, hogy az ukrán kamionosok szabadon végezhessenek fuvarozói tevékenységet az EU területén.

A kamionosok Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon is úgy érzik, hogy a lépéssel komoly hátrányba kerültek.

Kegyelemdöfést kaphatnak a magyar fuvarozók, újabb áremelések a láthatáron

A DigiLog Consulting által közzétett 2023. II. negyedéves közúti fuvarozási árindex (KFX) és a szakértői elemzés egyértelműen kimutatja, hogy a közúti fuvarozás költségeinek növekedését a csökkenő üzemanyagár és az adómentesen kifizethető napidíj emelése sem ellensúlyozta. Az általános költségnövekedés és hatékonyságcsökkenés kompenzálásához 6,6-6,8 százalékos áremelésre lett volna szükség, de a díjak 2,7-4,3 százalékkal még csökkentek is az előző év azonos időszakához képest – idézi a tanácsadócég közleményét a vg.hu.

Lejtőn a fuvarozás minden szegmense

Együtt szenved a szállítási ágazat is a már negyedik negyedéve recesszióban lévő magyar gazdasággal. A KSH 2023 második negyedéves adatai szerint az áruszállítás teljesítménye 13 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – írja közleményében a Digilog Consulting, amely negyedévente meghatározza a hazai közúti fuvarozási árindexet (KFX). A teljes szektoron belül a legnagyobb szállítási alágazat, a közúti fuvarozás teljesítménye 16 százalékkal romlott.