Best WordPress Hosting
 

Hegymászó barátjuk halála sokkolóan hatott, de feljutott az Everestre egy siket házaspár

A pár korábban megmászták a világ legmagasabb hegyei közül a Kilimandzsárót, az Aconcaguát, a Mont Blanc-t és a Matterhornt.

A The Messenger szerint voltak izgalmak, Scott Lehmann szerint ugyanis nagyon kellett küzdenie a végén, ugyanis elfogyott a levegője. Szerencsére a csúcstámadás előtti hetekben megtanították a jelbeszéd fontosabb kifejezéseit a segítőknek, és ez jól jött azon a hideg reggelen. Lehmann szédült, elhomályosult a látása, de egy serpa a segítségére sietett, nyugodtan odaadta neki az oxigénmaszkját.

Miután jobban lett, az elszánt házaspár továbbment és reggel 6 órakor egymás kezét fogva elérték a célt.

Rendkívüli műsorváltozás lesz Suhajda Szilárd emlékére

A néhány napja tragikus körülmények között elhunyt magyar hegymászó, Suhajda Szilárd emlékére szombaton 20 órától a TV2 képernyőre tűzi a 2015-ben bemutatott, Everest című filmet – közölte a televíziós csatorna ma, szerdán, mely emiatt megváltoztatja meghirdetett műsorrendjét.