Best WordPress Hosting
 

A rajongóin is múlhat, elsöpri-e Lizzót a cancel culture

Felmentették a szexuális bűncselekményekkel vádolt Kevin Spacey-t – adtunk hírt a színész bírósági ügyéről július végén. Bár a Lizzo körül kialakult viták és a Spacey-vel szembeni, szexuális erőszakot is tartalmazó vádpontok közel sem említhetők egy lapon, mégis érezhető, hogy

egyre többször foszlik szét a rózsaszín köd, egyre gyakrabban érintettek jogi ügyekben a hírességek, miután vélt vagy valós sérelmek elszenvedői megvádolják őket. Ha a megvádolt sztárok végérvényesen nem is kerülnek lejtőre karrierjükben, bizonyos törést elszenvednek, és ez a kár nem pusztán anyagiakban mérhető. Sőt, talán ez számukra a legkevésbé problémás oldala.

Meg tudjuk mondani, melyik filmben szerepelt utoljára Armie Hammer, akit kannibálként, nőgyűlölő zaklatóként emleget az internet, miközben annyi bizonyíték sem állt rendelkezésre, hogy vádat emeljenek ellene? Emlékszünk még a Squid Game című sorozat idős bácsijára, akit Golden Globe-díja után szexuális zaklatással vádoltak meg, majd emiatt kiszórták a dél-koreai állami projektekből, miképp a nyugati filmiparból?

Lizzo reagált három volt táncosának vádjaira, akik testszégyenítés és szexuális zaklatás miatt perelték be

Kedden érkezett a hír, miszerint három korábbi táncosa pert indított Lizzo, a produkciós cége és a tánccsapat-kapitánya ellen. Az egykori alkalmazottak testszégyenítéssel, szexuális zaklatással és ellenséges munkahelyi légkör megteremtésével vádolták meg az énekesnőt, míg a tánccsapat-kapitányát azzal, hogy nyomást gyakorolt azokra, akik nem követték azt a vallást, amit ő, kigúnyolta azokat, akik házasság előtti szexuális életet éltek, miközben nyíltan hangoztatta a saját szexuális fantáziáit, illetve állítólag egy táncos szüzességét is nyilvánosan vitatta meg.

A történtekre a minap Beyoncé is reflektált a saját koncertjén, miközben ugyanis a Break My Soul (The Queens Remix) című számát énekelte, az eredeti dalszövegből kihagyta Lizzo nevét, mással helyettesítette azt.

Lizzo nemrég az Instagram-oldalán szólalt meg először.

Beyoncé nem felejtett el reagálni a Lizzo-botrányra saját koncertjén

Három korábbi táncosa pert indított Lizzo ellen, szexuális zaklatással is vádolják – számoltunk be róla lapunkban augusztus 1-jén. A kereset szerint Lizzót „szexuális zaklatással, illetve ellenséges munkahelyi légkör megteremtésével” vádolják, míg tánccsapatának vezetőjét vallási és más jellegű zaklatásokkal is.

A PageSix eközben arról ír, a popiparban máris reagáltak az ügyre, elsőként Beyoncé, aki saját koncertjén bizonyos értelemben állást foglalt Lizzóval szemben. Miközben a Break My Soul (The Queens Remix) című zenéjét énekelte, a dalszövegben nem említette Lizzo nevét, mással helyettesítette azt.

Eredetileg a dal szövege így szólt:

Három korábbi táncosa pert indított Lizzo ellen, szexuális zaklatással is vádolják

Az NBC News számolt be arról, hogy Lizzo három korábbi táncosa, Arianna Davis, Crystal Williams és Noelle Rodriguez pert indítottak az énekesnő, a produkciós cége illetve a tánccsapat-kapitánya, Shirlene Quigley ellen.

A kereset szerint Lizzót szexuális zaklatással illetve ellenséges munkahelyi légkör megteremtésével vádolják, míg Quigleyt vallási és más jellegű zaklatásokkal is: egyebek között azzal, hogy kigúnyolta azokat, akik házasság előtti szexuális életet éltek, miközben nyíltan hangoztatta a saját szexuális fantáziáit, orális szexet szimulált, és nyilvánosan vitatta meg az egyik felperes, Arianna Davis szüzességét is. Nyomást gyakorolt továbbá azokra, akik nem követték a vallását, köztük Noelle Rodriguezre is.

Az, ahogyan Lizzo és a menedzsmentje az előadóművészekkel bánt, úgy tűnik, ellentétes mindazzal, amit Lizzo nyilvánosan képvisel. A privát életében súlyosan megszégyeníti a táncosait, és olyan módon lealacsonyítja őket, ami nem csak illegális, de abszolút demoralizáló