Best WordPress Hosting
 

Elek Gábor: Egyedül Háfra Noémi esetét bántam meg

Edzőként hogyan jellemezné magát?

Hú, nehezet kérdez. Nem nagyon szeretem önmagamat elemezni. Az biztos, hogy nagyon sok munkát rakok ebbe bele. Az is biztos, hogy, akivel nem tudok kijönni, azzal nem tudok kijönni, akivel ki tudok jönni, azzal pedig nagyon jól ki tudok jönni. Hálaistennek idén sok siker utáni bulit ünnepeltünk együtt a csapattal. Az egyik ilyen alkalommal fogalmazta meg valamelyik játékosom, hogy „a fő erősséged az, hogy úgy rakod össze a csapatot, és aztán úgy alakul mindig minden, hogy megdöglünk érted a végére.” Azt gondolom, eléggé elfogadó vagyok – egészen addig, amíg nem a munka, az eredményesség vagy a csapategység rovására megy a dolog. Onnantól viszont nagyon bolond tudok lenni és „ütök-verek”.

Azért kérdeztem, mert kívülről „alfahím” edzőnek tűnik. Olyannak, aki nem csak az öltözőt, de a meccseken az ellenfél kispadját, sőt, olykor még a játékvezetést is uralni, dominálni akarja.

Svédország is kipipálva, csoportgyőztesként robog tovább a junior kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe a világbajnokságon, mivel 29-26-ra legyőzte Svédországot a felsőházi középdöntő második fordulójában, hétfőn Athénban.

A mezőny legjobbjának megválasztott Imre Bence 11, Fazekas Gergő öt góllal, Mikler Krisztián 12 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A magyarok a csoportkörben mindhárom, a középdöntőben mindkét mérkőzésüket megnyerték, és a negyeddöntőbe jutottak. A legjobb nyolc között csütörtökön 21 órától Berlinben lép pályára Sótonyi László szövetségi edző csapata. Az ellenfél az a horvát válogatott lesz, amely hétfő este 31-29-re kikapott a németektől.

„Valami politika van a képben” – kiakadt a norvég kézilabda a magyarokra

A Storhamar, amely tavaly nyolcaddöntőt játszott a legrangosabb európai kupában, ezúttal hiába pályázott szabadkártyára, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kedden úgy döntött, nincs helye a legjobb 16 csapat között.

„Ez rendkívül furcsa, nagyon meglepődtem. De látva, hogy Magyarország három helyet kapott, valami politika van a képben. Hatalmas pofont kaptunk, meglátjuk, fel tudunk-e kelni belőle” – reagált Kenneth Gabrielsen edző.

A Vipers igazgatója, Morten Jörgensen sem érti a kialakult helyzetet, szerinte ez a lépés a hazai kézilabdára is komoly hatással lesz.

„Megalázó és embertelen gyakorlat” – felszámolás indult az Európa Liga-induló női kézilabdacsapat ellen

Összességében tízmillió forintot is jelentősen meghaladó munkabérrel tartozik a Siófok KC több játékosának. A pénzt az ilyenkor kötelező jogi folyamat, a fizetési felszólító levelek sora ellenére sem fizették ki – tudta meg a 24.hu.

Az információnk nem előzmény nélküli. A közelmúltban a Siófok KC közleményben jelentette be, hogy a „gazdasági stabilitás megteremtésének érdekében a jelenlegi játékoskeret nagy részével közös megegyezéssel” szerződést bont. Ennek szellemében a klub május elején – három fiatal magyar lány kivételével – szélnek eresztette a tapasztalt kézilabdázóit. A 19 fős játékoskeretből távozott az összes külföldi sztárjátékos, a magyar válogatottak és stábjával együtt a szlovén sztáredző, a Siófok mellett a szerb válogatottat is gardírozó Uros Bregar egyaránt.

Pedig a 2019-ben EHF-kupát nyerő alakulat az idén sem zárt eredménytelen esztendőt: alig két hónapja Dortmundban majd 12 ezer néző előtt még Európa Liga-negyeddöntőt játszott, és a bajnokságban az 5. helyen zárt. Fodor János tulajdonos is elégedetten nyilatkozott a klub honlapján olvasható évértékelőjében: