Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén – jelentette ki az ország miniszterelnöke a távirati iroda tudósítása szerint.
Ulf Kristersson a svéd közrádiónak adott nyilatkozatában azzal indokolta a döntést, hogy háború esetén a helyzettől függően felül kell vizsgálniuk a fegyverek elhelyezésével kapcsolatos álláspontjukat, mert “a demokratikus északi országoknak a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is meg kell tudniuk védeni magukat olyan országok ellen, amelyek nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek”.
Hozzátette: “Svédország fenntartja magának azt a jogot, hogy egyedül döntsön egy ilyen kérdésben”. Kifejtette azt is: