Jeroen Olyslaegers: Vadasszony
Jeroen Olyslaegers a legnépszerűbb – és legbohémabb öltözködésű – flamand író, egyben Antwerpen irodalmi krónikása. Ennek ellenére könyvei korántsem csak az északi kereskedőváros megszállottjainak szólnak, ugyanis rendre örökérvényű dilemmákat feszeget. Első magyarul is megjelent regénye, a második világháború idején játszódó Védőr például egy antwerpeni csendőr történetén keresztül mutatta be, hogy sokszor milyen vékony a határ a hősi ellenállás és a szánalmas megalkuvás között. Az idén megjelent Vadasszony is hasonló morális határzónákat derít fel, csak néhány évszázaddal korábban: Olyslaegers ezúttal a város aranykorába, a 16. századba repít vissza, amikor Antwerpen az északi reneszánsz gazdasági központjává vált, míg el nem pusztította önmagát a vallási ellentétek miatt. Számos történelmi alak elevenedik meg a lapokon, kezdve a vallási vezetőktől az apokaliptikus képet festő Pieter Bruegelen keresztül az Európát járó magyar polihisztorig, Zsámboki Jánosig (Sambucus), és persze a címszereplő vadasszonyig, akit távoli vidékről hurcoltak a hajósok Antwerpenbe. Mindezt egy tragikus sorsú helyi kocsmáros nézőpontjából kapjuk meg. A Vadasszony tehát egyszerre izgalmas korrajz és elgondolkodtató példázat, amely aprólékosan mutatja be a folyamatot, hogyan feszül egymásnak a jólétet hozó egység illúziója és a szabadságvágy, és miként roppanthat meg egy prosperáló várost egyetlen, hosszúra nyúlt tél. Végső soron pedig arról szól, hogy korántsem mindegy, hogy egy közösség milyen történetet mesél magának önmagáról. Bőven tartogat tehát tanulságokat polarizált társadalmaink számára, nem véletlen, hogy a könyv mottója: „Mundus vult decipi”, vagyis a „A világ azt akarja, hogy becsapják”. (Jankovics Márton)
Helikon, 560 oldal, 4999 Ft.