Best WordPress Hosting
 

Taxisok szövetsége: a kerékpársávok miatt több a dugó

Miután cölöpökkel elválasztott kerékpársávokat alakított ki a főváros Budapest több főútján a Magyar Nemzet a forgalom alakulásáról kérdezte Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét.

Metál szerint a közúti forgalmi sávok szűkítésével elkülönített kerékpárosok, rolleresek miatt a többi jármű nem használhatja a kerékpárutat, ez pedig „tovább fokozza a közúti járműforgalmi dugók kialakulását”.

Minél több forgalmi sávot alakítanak át, annál több és állandó lesz a dugó

Az Uber után újabb cég kerül a taxisok célkeresztjébe

Közlekedésszervezői döntés megsemmisítésére tett javaslatot a Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) – tudta meg a portál. A birtokukba került levél tanúsága szerint ugyanis Metál Zoltán, az OTSZ elnöke arra kérte az önkormányzatot, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., mint kijelölt közlekedésszervező által a Bolt HTX Kft., illetve a vele érvényes szerződésben álló vállalkozások részére 2021-ben megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket semmisítsék meg, azok ugyanis az érvelése szerint jogellenesek.

Szembe mentek a jogszabállyal?

A dokumentumban foglaltak szerint a szakmai érdekvédelmi szervezet vezetője elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlata miatt ragadott tollat. Indoklása szerint a hatályos jogi szabályozás a közgyűlési rendeletben meghatározott módon, pontosan meghatározza, a személytaxin milyen egységes szabadjelző és logó helyezhető el, amitől védjegyoltalom alatt álló szabadjelzővel lehet csak eltérni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mind a szabadjelző, mind pedig a logó védett, illetve jóváhagyott.