Best WordPress Hosting
 

A századfordulón kábelvasút épülhetett volna a Rudas fürdőtől a Tabánon át a Svábhegyig

A Szőnyi Antikváriuma november 11-i, 57. árverésének anyaga a cég szokásához híven ezúttal is elképesztően erős darabokkal van tele, a 38. számú tétel azonban azok közül is kiemelkedik, hiszen a közel százharminc évvel ezelőtt, Mössmer József és Weszely István fejéből kipattant kábelvasút-álomhoz kötődik.

A két mérnök tervéről a Fővárosi Közlöny 1896 januárjában számolt be: eszerint

a Rudas fürdőtől a Tabán szívében lévő Kereszt téren, majd a Naphegyen keresztül, a Déli pályaudvar elődjét jelentő budai indóházba érkező sínpárok felett átívelve egészen a Svábhegyig nyújtózó