Best WordPress Hosting
 

A századfordulón kábelvasút épülhetett volna a Rudas fürdőtől a Tabánon át a Svábhegyig

A Szőnyi Antikváriuma november 11-i, 57. árverésének anyaga a cég szokásához híven ezúttal is elképesztően erős darabokkal van tele, a 38. számú tétel azonban azok közül is kiemelkedik, hiszen a közel százharminc évvel ezelőtt, Mössmer József és Weszely István fejéből kipattant kábelvasút-álomhoz kötődik.

A két mérnök tervéről a Fővárosi Közlöny 1896 januárjában számolt be: eszerint

a Rudas fürdőtől a Tabán szívében lévő Kereszt téren, majd a Naphegyen keresztül, a Déli pályaudvar elődjét jelentő budai indóházba érkező sínpárok felett átívelve egészen a Svábhegyig nyújtózó

Ez volt az egyik legnagyobb tűzvész Budapesten

Óriási tűzvész tört ki 1810. szeptember 5-én Budán, amely néhány óra leforgása alatt szinte egy egész városrészt elpusztított. A tabáni tragédia ezreket tett földönfutóvá – írja a Rubicon.

Felcsapnak a lángok

A kikötőkkel, fürdőkkel és kiváló bort szolgáló pincékkel rendelkező negyed a 19. századra igazi vigalmi városrésszé vált, amelyben több mint 1000 házat számláltak össze. A Tabán szűk, kanyargós és zsúfolt utcáival különleges látványt keltett, ám a gyúlékony építőanyagok felelőtlen használata – akárcsak 1666-ban, Londonban – végül itt is tragédiához vezetett.

„Magyarország feltörekvő Londona” – Buda és Pest varázslatos újjászületése az oszmán hódoltság után

Mit jelentett „tisztes őrizetbe” kerülni és hogyan veszett el a becsület a törvényszolga kezei között? Kik vehettek leégett házhelyet Buda ostroma után a Várban, és kik éltek a Tabán fecskefészkekként egymáshoz tapasztott viskóiban? Milyen volt az élet a kertvárosi jellegű Teréz- és Józsefvárosban? És hogyan lehetett átjutni a Dunán Európa egyik legnagyobb piacára, amely miatt olykor harmincezer fő is nyüzsgött a szűk pesti utcákon? Megannyi izgalmas kérdésre kapunk választ Géra Eleonóra történésztől mai adásunkban, amelyben egy fejezettel megint beljebb kerülünk az idén 150. születésnapját ünneplő Budapest történetében. A két városrész 18. századi arcát a Budapesti Történeti Levéltár által készített monográfia vonatkozó fejezetének szerzője tárja elénk, meglepő színgazdagsággal. A műsorvezető Sashegyi Zsófia.

Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.

Részletek a műsorból:

Környezetszennyező tűzijáték helyett korszerű fénytechnikai eszközökkel is elérhető lenne ugyanaz a látvány

Nem akarok ünneprontó lenni. Nem is vagyok az. Persze a propagandasajtó majd ezzel vádol – kezdte Facebook-posztját Karácsony Gergely főpolgármester.

De amikor Magyarország születésnapjára készülünk, büszkén ünnepelve hazánk múltját, talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy a dicső múlt milyen kötelezettséget ró ránk a jövőre nézve.

Ez a kép tegnap reggel készült a Tabánban, ahol retró fesztivál lesz augusztus 20-án. A főváros megadta rá az engedélyt – a jogszabályok szerint nem is tehetett volna mást – de az engedély a legkevésbé sem vonatkozik a park tönkretételére. Hosszú évtizedek óta vannak itt koncertek. A Tabán legidősebb fája viszont már legalább kétszáz éve áll itt. A parkot pedig pár éve újítottuk meg fél milliárd forintért. Nem ezt érdemli. A koncert szervezőit ez láthatóan totál nem érdekli. A fesztivál közönségét azonban arra kérem, hogy vigyázzanak a Tabánra.

Karácsony Gergely: Az augusztus 20-i retró fesztivál szervezőit láthatóan totál nem érdekli a Tabán állapota

Nem akarok ünneprontó lenni. Nem is vagyok az. Persze a propagandasajtó majd ezzel vádol. De amikor Magyarország születésnapjára készülünk, büszkén ünnepelve hazánk múltját, talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy a dicső múlt milyen kötelezettséget ró ránk a jövőre nézve

– írta pénteki Facebook-posztjában Karácsony Gergely.

A főpolgármester mellékelt egy csütörtökön reggel készült fotón a Tabánról, ahol retró fesztivál lesz augusztus 20-án. Ezen a képen jól látszik, hogy autókkal szántották fel a földet.