Best WordPress Hosting
 

Szeretik az ecuadoriak, hogy az elnökük kemény kézzel lép fel a narkoterroristákkal szemben

Ecuador követi El Salvador példáját: letartóztatják a bandatagokat, visszaveszik a börtönöket

– adta hírül a Wall Street Journal szalagcíme február elején. A lap szerint a gyilkosságok száma 70 százalékkal esett vissza januárban, miután Daniel Noboa – Nayib Bukelének, El Salvador radikális elnökének a példáját követve – bevetette a hadsereget az utcai bűnbandákkal szemben. A fő cél a feltételezett bandatagok letartóztatása, és az állami kontroll visszaszerzése a börtönök felett.

Eredményeket érünk el, javul a helyzet, az erőszak visszaszorul, de nem látjuk még ennek a háborúnak a végét, ahogyan senki más sem

83 százalékkal nyert a baseballsapkás elnök a világ egyik legveszélyesebb országában

A voksok 83 százalékának megszerzésével Nayib Bukele hivatalban levő elnök nyerte a vasárnap tartott salvadori elnökválasztást – erősítette meg a latin-amerikai ország választási bizottsága helyi idő szerint vasárnap késő este. A 42 éves államfő már a szavazatok számlálása alatt győztesnek nyilvánította magát, annak ellenére, hogy az ország alkotmánya szerint nem is szállhatott volna versenybe második elnöki megbízatásáért. A politikus Új Eszmék (Nuevas Ideas) nevű pártja az elérhető 60 parlamenti mandátumból 58-at szerzett meg – derült ki az elnök X-bejegyzéséből.

A parlamenti és elnökválasztáson 6,2 millió salvadori állampolgár, köztük 741 ezer külföldön élő volt jogosult a szavazásra – írta az MTI.

– „Salvador a gyilkosságok fővárosa volt”, most mi vagyunk a nyugati félteke egyik legbiztonságosabb országa – jelentette ki Bukele, hozzátéve, hogy a választási eredmények hűen tükrözik a salvadori nép akaratát. Visszautasította az ellene felhozott vádakat, amelyek szerint autokrata kormányzása alatt tömegesen börtönzött be ártatlan embereket.

Épp felszámolja a demokráciát a baseballsapkás elnök, aki népszerűbb a pápánál

El Salvador gyönyörű ország. Itt vannak a világ legjobb szörfös helyei. Kiváló a kávé. És mostanra Latin-Amerika legbiztonságosabb országa

– büszkélkedett Nayib Bukele, a közép-amerikai ország elnöke, miközben bejelentette, hogy hazája ad otthont az idei Miss Universe szépségversenynek.

El Salvador Közép-Amerika legkisebb országa, területe mindössze ötöde Magyarországénak, alig több mint hatmillióan lakják. Mégis hosszú évekig a világ legveszélyesebb országaként tartották számon, ahol virágzott a szervezett bűnözés. Voltak területek, ahová nem ért el az állam keze: a salvadori bandák komplett városokat, régiókat tartottak ellenőrzésük alatt. A még mindig csak 41 éves Bukele érkezésével azonban nagyot fordult a világ. A kemény kéz politikájával (mano dura) – úgy tűnik – sikerült elérnie mindazt, amit az elmúlt húsz évben senkinek: egyezkedés helyett leszámolt a bandákkal. Most generációk óta nem tapasztalt közbiztonság jellemzi a hétköznapokat, amiért cserébe az emberek szemet hunynak még a demokrácia módszeres leépítése fölött is.