Best WordPress Hosting
 

Évszázados, semmibe vezető kőlépcső áll Newcastle közepén

Az északkelet-angliai Newcastle-ről a legtöbbeknek talán csak a futballcsapat jut eszébe, pedig a geordie-k otthonaként emlegetett háromszázezres város számtalan érdekes embert is adott a világnak: közülük a legismertebb egyértelműen a Mr. Bean karakterében világhírűvé vált Rowan Atkinson, de a 2013-as fizikai Nobel-díjat megosztva elnyerő Peter Higgs (1929-) – a Higgs-bozon a díjról szomszédjától értesült névadója –, illetve a XX. század egyik legismertebb kémje, a Szovjetuniónak elképesztő mennyiségű információt szállító Rudolf Abel (1903-1971) is innen indult.

A város utcáin járva ezekre persze semmi nem utal, az elmúlt évszázadok nyomai azonban továbbra is az utcakép szerves részét képezik

ilyen ez a kőből faragott lépcső is, aminek első látásra nincs semmi értelme:

Három Szoboszlai Dominik mérkőzés is érkezik a Match4 képernyőjére

A Network4 csoport bejelentette, hogy a Liverpool focicsapatának három meccsét is közvetíti a következő a hetekben a Network4, ami azt jelenti, hogy a magyar szurkolók jó eséllyel három alkalommal angol pályán is láthatják élő adásban az épp világsztárrá érő Szoboszlai Dominikot a következő hetekben.

Albérletet nézett, részeg férfit talált a kanapén egy nő Newcastle-ben

Katie Elliott házat nézett magának és két barátjának Newcastle-ben.

A Mirror szerint amikor körbevezették a nőt, az egyik szobában elég nagy rendetlenség volt, de ezt talán elfogadta volna a nézelődő, de ott volt az egyik jelenlegi lakó is a férfi is, aki részegen feküdt a kanapén, körülötte pedig alkoholos italok üvegei sorakoznak. A férfit csak félig takarta a paplan, az italok mellett pedig ételmaradványok és üres zacskók voltak.

Elliott felvette az egészet, a videót pedig közzétette a TikTokon.