Egy brit nő annyira szerette volna visszakapni költözése előtt a kauciót, hogy majdnem megmérgezte magát, és a sürgősségin kötött ki – írja a Mirror.
Emma Welsh az 1000 fontos (körülbelül 450 ezer forint) kaucióját próbálta visszaszerezni, viszont nem akart plusz 200 fontot áldozni rá, hogy mások végezzék el a takarítást, így gumikesztyűt húzott, és maga állt neki a lakás kipucolásának. Minden annak rendje s módja szerint zajlott, már a jól elvégzett munka okozta elégedettségével egy sört is kiciccentett, hogy elbúcsúzzon a lakástól, ám ekkor füstszag csapta meg az orrát. A benne gyűlő rossz érzést tovább erősítette, mikor feltűnt neki, hogy a radiátor tisztításához használt vattapamacsok pedig élénk narancssárgára színeződtek. Az internet segítségét hívta, és hamar rájött, hogy a makacs foltok eltávolításához a fehérítőt ecettel keverte össze, ezek egyvelege pedig klórgázt képez, amelynek belélegzése akár halálhoz is vezethet. Az albérlő gyorsan felkapta a macskáját, kinyitotta az ablakot és segélyhívón keresztül kért segítséget, ahol azt mondták neki, azonnal menjen kórházba. „Eddigre már égett a torkom, úgyhogy örültem, hogy inkább a biztonságot választottam. A nő a telefonban nagyon kedves volt, de aggódott, mert a klórgáz elég veszélyes lehet” – mesélte Welsh.
A szerencsétlen eset este tizenegy óra környékén történt, a kórházba pedig éjfél körül érkezett meg, ahol kiderült, még hat óra választja el az orvos munkaidejének kezdetétől. Az éjszakába nyúló, hosszú várakozási idő távozásra szólította fel, de a toxikológus javaslatára végül megvárta a vizsgálatokat, melyeknek köszönhetően megállapították, hogy komolyabb sérülés nélkül megúszta a történteket.