Best WordPress Hosting
 

Magyar Péterről, női politikusok szükségességéről, Orbán munkájáról is kérdezett a Tásadalomkutató

Magyar Péterről, Orbán Viktor miniszterelnök munkájának megítéléséről, és arról is kérdéseket tett fel a Társadalomkutató Kft telefonos felmérésében, hogy szükség van-e női politikusokra Magyarországon – írja a hvg.hu egy olvasótól szerzett értesülésére hivatkozva. A felmérésben állítólag olyan általános dolgokra is rákérdeztek, mint

a pártpreferencia,

hogy szavazna-e, ha most lenne az önkormányzati, illetve az EP-választás,

„Áder János engedett volna Balog Zoltánnak?” – a kegyelmi botrány is előkerült a női politikusok beszélgetésén

„Felmerült Varga Judit neve is, de végül elvetettük, pedig jóval nagyobb nyilvánosságunk lenne” – tréfálkozott felvezetőjében Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke az intézet Nők a politikában, nők a közéletben című csütörtöki konferenciáján a volt igazságügyi miniszterrel. A volt SZDSZ-es politikus elmondta, hogy valóban szerettek volna fideszes résztvevőt is a beszélgetésbe, de nem jártak sikerrel. Szerinte a döntéshozatalban, a politikában, a közéletben nagyon kevés nő van, de ez nem csak a NER hibája, „ez egy maszkulin társadalom”.

Schlanger Márton, a Republikon Intézet kutatója néhány adattal igyekezett bemutatni a nők közéleti helyzetét. Ötezer fős kutatásuk szerint a férfiaknak 47 százalékát, a nőknek pedig csak 37 százalékát érdekli a politika, ez azonban nem látszik a választási részvételen, a nők is nagyjából ugyanolyan arányban mennek el szavazni.

„A férfi dolga az, hogy pénzt keressen, a feleségeknek a háztartással és a gyerekekkel kellene foglalkozniuk” – így hangzott az állítás 2021-ben és 2023-ban is egy kutatásban. Ezzel 2021-ben több férfi értett egyet, mint nő, tavaly azonban megfordult ez az arány.