Best WordPress Hosting
 

Romsics Ignác: Horthy- és Kádár-apánk után most már van Orbán-apánk is

A Rákosi- és a Kádár-rendszer egypárti diktatúrák voltak, az Orbán-rendszer viszont olyan domináns párthierarchiával rendelkező korlátozott parlamentarizmus, amelyet egyetlen szóval autokráciának nevezhetünk. Nem diktatúra, de nem is demokrácia, hanem olyan hibrid rendszer, amely az állam- és kormányrendszerek skáláján valahol a kettő között helyezkedik el

– nyilatkozta a Hvg.hu-nak Romsics Ignác történész. Hozzátette: a hatalommegosztás jogállami elvei sérülnek, miként a közélet demokratizmusa is, ugyanakkor nincsenek politikai perek, és az internálás intézménye is ismeretlen.

Az ismert történész az interjúban számos történelmi analógiát hozott fel az Orbán-rezsim természetének megrajzolásához. Elmondta például, hogyha a magyar történelemben 20. századi analógiát keresünk, akkor azt leginkább a Horthy-rendszerben találhatjuk meg. „Akkor is magántulajdonon alapuló piacgazdaság működött az országban, viszont az állami beavatkozás sem volt ismeretlen. Az utóbbi főleg az 1930-as évek végétől erősödött fel, amikor már »tervek« is készültek.”