– Gyönyörű ez a rétes! Kívül a ropogós kis hártyák, belül meg az édes alma… Biztos fahéjat is tetszett bele tenni. Utoljára a nővéremnél ettem ilyet, amikor még Magyarországon éltem. Annak is már 25 éve. Tetszik tudni, ezeknek a franciáknak, a fene megette a híres konyhájukat, fogalmuk sincs a mi édességeinkről. Még a húsételeket se tudják rendesen elkészíteni. Nem az én szájam íze, na.
Nem először készítek és viszek Mózesnek ilyen-olyan magyaros ételt, mindig megteszem, amikor úgy évente egyszer Montpellierbe látogatok. Ilyenkor Józsinak is jut mindig belőle. Jól esik látni, mennyire örülnek a hazai ízeknek.
Józsi is itt él, ebben a dél-franciaországi városkában, a Szegények Kisnővérei rend öregotthonában, egy csomó francia között, a rend meg a helyi önkormányzat oltalmában és finanszírozásában. Pedig ennek a két magyarnak semmi köze a franciákhoz, az egyházhoz se sok, nem dolgoztak, nem adóztak ebben az országban, ráadásul nem is olyan idősek még: Mózes 67, Józsi 63 éves.