Best WordPress Hosting
 

Videó: Ujjtöréssel végződött a bolti paradicsomválogatás két nyugdíjas között

Összeveszett paradicsomválogatás közben egy kisboltban két nyugdíjas Nagykátánál. Az egyik nem éppen irodalmi stílusban odaszólt a másiknak, majd fizetett és kiment a boltból.

A másik asszony azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Dühében utána sietett, és a kezében lévő bevásárlószatyorral többször is felé ütött. A megtámadott nő védekezésképpen felemelte egyik kezét, így az ütések azt érték el.

A támadó ezután felszedegette a szatyrából kigurult paradicsomokat, majd még négyszer a haragosa felé ütött, amely közül ketté a másik nő hátát találta el. Az elkövető ezután visszament a bolthoz, majd felült e kerékpárjára, és eltekert. A szatyorral eltángált asszonynak eltörött az egyik ujja.

Nyolc hónap után lett meg a Nemzetközi Űrállomáson eltűnt paradicsom

Frank Rubio asztronauta idén megdöntötte a leghosszabb amerikai űrmisszió rekordját a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén. A több mint egy esztendőig az űrben élő férfi azóta már hazatér, azonban  volt egy rejtély, ami azóta megoldatlan volt: elhagyott egy paradicsomot az űrállomáson – írja a Space.com.

Adódik a kérdés, hogy kerül paradicsom a Nemzetközi Űrállomásra? Nos, a nagyjából 2,5 centis Red Robin törpeparadicsom a Veg-05 űrbéli zöldségtermesztési kísérlet utolsó termésének része volt, amelyet Rubio egyébként maga gondozott.

Az ISS minden űrhajósa kapott mintát a paradicsomból a 2023. március 29-i szüret után, Rubio paradicsomja azonban elúszott, mielőtt beleharaphatott volna.

Hűtőben kell-e tárolni a ketchupot? Világsztároknak mond ellent a gyártó

Az már nagyjából köztudott, hogy nem érdemes hűtőben tárolni a paradicsomot, de az még mindig viták tárgyát képezi, hogy a ketchupot hűtve kell tárolni vagy sem.

Világsztárok is megszólaltak a kérdésben, korábban Cardi B azt írta, hogy nem szabad megbízni azokban, akik a hűtőben tárolják a szószt, és Jennifer Lopez is azt mondta, hogy nem meccsel a Tinderen ilyen emberekkel – emlékeztetett a CBS.

Az egyik legnagyobb gyártó próbált rendet tenni a kérdésben, a Heinz szerint egyértelműen a hűtőben kell tartani a paradicsomos szószt.