Több mint egy év után visszatértek a Földre az űrhajósok, akik a Nemzetközi Űrállomáson rekedtek, miután az őket hazaszállítani induló kapszula balesetet szenvedett – írja a The Guardian. A három férfi szeptember 27-én épségben landolt Kazahsztánban.
Az űrhajósokat a Szojuz MS-22 vitte az űrállomásra, és azzal is érkeztek volna vissza, azonban egy meghibásodás miatt erre nem volt lehetőségük. Szergej Prokopjev és Dmitrij Petelin orosz kozmonauta, valamint Francisco Rubio amerikai asztronauta így a tervezett 180 helyett 371 napot töltött a Földön kívül, utóbbi ezzel felállított egy rekordot is. Az űrhajósok számára februárban már küldtek egy új Szojuz űrkapszulát, de nem térhettek haza azonnal, ugyanis meg kellett várniuk, ameddig a helyükre új emberek érkeznek. A csapat így végül csak szeptemberben érkeztek vissza a Földre.
Rubio azt nyilatkozta, nem vállalta volna el a küldetést, ha előre tudja, hogy ennyi ideig tart majd. Ez idő alatt a négygyermekes apa sok fontos családi eseményről maradt le, ráadásul a hosszú űrben töltött idő mentálisan is próbára tette.