Szakály Sándor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója a kormány által az elmúlt években súlyos százmilliárdokkal segített Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvényén az 1938 és 1941 közötti magyar revíziós politikát sikertörténetként aposztrofálva kijelentette: politikai öngyilkosság lett volna, ha az akkori területgyarapodási lehetőségekkel Magyarország nem élt volna.
Ennek eredménye persze a Németország irányába való teljes elköteleződés lett, így a magyar külpolitika kényszerpályára került, mozgástere pedig jelentősen beszűkült. A második magyar hadsereg doni katasztrófáját követően a magyar vezetés aztán megpróbált tájékozódni a nyugati szövetségesek – elsősorban a britek – irányába, ebben a legfontosabb szerepet pedig az 1943-ban kinevezett miniszterelnök, Kállay Miklós játszotta, ez viszont a hitleri német vezetés számára elfogadhatatlan volt – tette hozzá a szakember.
Magyarország 1944. március 18-án a késő esti órákban kezdődő megszállásával a németek Kállay menesztése mellett a „zsidókérdés megoldását” akarták elérni, hiszen – mint a főigazgató fogalmazott – Magyarországon addig, a már hatályban lévő zsidótörvények ellenére a mintegy nyolcszázezres lélekszámú zsidóság lényegében háborítatlanul, biztonságban élhetett, létét pedig nem fenyegette veszély. A megszállást követően viszont szinte azonnal megkezdődött a vidéki zsidóság összegyűjtése és deportálása – tette hozzá.