Best WordPress Hosting
 

Átadták a 2024-es Pro Natura elismeréseket

A természetközpontú gondolkodásmód kialakítása és ápolása ugyanolyan fontos része a természetvédelemnek, mint az élőhelyvédelem, vagy a fajok védelme. A Pro Natura szakmai elismerést azon személyeknek, ill. szervezeteknek adományozza az Agrárminisztérium, akik a természetvédelem területén különösen kiemelkedő tevékenységet folytatnak.

„Jó érzés, hogy az embernek ilyen kollégái vannak” – ezzel a gondolattal köszöntötte Rácz András az idei Pro Natura díjazottakat. Valójában nemhogy egy gondolattal, egy hosszú ünnepséggel sem lehet igazán kifejezni azt a sokszor több évtizedes szakmai életutat, ami ma itt egy-egy elismerés mögött áll – mondta az államtitkár. (nyitókép: Vermes Tibor)

Beszédében megemlékezett az első hivatásos természetvédelmi őr, Gulyás József életútjáról, aki 1922-ben állt szolgálatba a Kis-Balatonon. Az ünnepségen a róla készült, eddig még nem publikált fotók kerültek bemutatásra, melyeket Vönöczky Schenk Jakab, egykori ornitológus készített. A képek nyomán az államtitkár felidézte, hogy Vönöczky Schenk Jakab a Kis-Balatoni kócsagállományról írt drámai beszámolói hatására, közadakozásból sikerült az első hivatásos természetvédőt szolgálatba léptetni Magyarországon. A két természet iránt elkötelezett ember áldozatos munkáját jól példázza, hogy bár akkor csupán 4 pár nagy kócsag fészkelt a Kis-Balatonon, mára Magyarországon ez a madárfaj közel 4200 párra szaporodott.