„Nem tudom, ti hogy vagytok az ilyesmivel. Szeretek valakit, és akkor történik vele valami, és ettől kezdve úgy érzem, mintha nem ugyanaz az ember volna” – vezeti fel Bezzeg az én időmben című, 1966-tól tucatnyi kiadást megért ifjúsági regényének 18. fejezetét Fehér Klára. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a tudásszociológia első iskoláját megalapító, 1919-ben Budapestről Bécsbe, majd onnan a németországi Heidelbergbe, és végül a nácik elől Nagy-Britanniába települt Mannheim Károly magyar szociológus, filozófus is, aki az 1920-as évektől cizellálta a mára minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendő elméletét a generációkról. Mint Mannheim írja, „a tradíciókat a velük összekötött elhelyezkedések történelméből kell magyarázni. (…) Ha új csoportok nyomulnak be a már előzetesen kiképződött elhelyezkedésbe, nem minden további nélkül veszik át az ezen elhelyezkedés számára korábban kialakított ideológiákat, hanem inkább a saját hagyományukból magukkal hozott tartalmakat idomítják az új elhelyezkedéshez”. A kissé nyakatekert megfogalmazásból nem könnyű kihámozni, hogy az elsőként Mannheim által említett generációfogalomra alapozva beszélünk manapság – úton-útfélen – boomerekről, valamint X, Y és további betűkkel jelzett generációkról.