Best WordPress Hosting
 

Gaten Matarazzo azt mondja, egy 40-es éveiben járó rajongója nemrég közölte vele, hogy 13 éves kora óta „belé van zúgva”

Gaten Matarazzo 2016-ban, a Stranger Things című sorozat egyik gyerekszereplőjeként tett szert világszintű ismertségre. A jelenleg 21 éves színész most az Inside of You podcast vendégeként beszélt arról, hogy az elmúlt években akadtak „kissé kellemetlen” tapasztalatai rajongókkal, nemrégiben például egy kifejezetten kényelmetlen helyzetbe csöppent bele.

Nemrég esett meg – és ez nem túl vicces, de a reakciók körülötte azok voltak –, hogy egy 40-es éveiben járó nő egyenesen azt mondta: »13 éves korod óta beléd vagyok zúgva«. Ez felzaklatott

– idézte az Us Weekly a színészt, aki ugyan kiemelte, hogy szerinte a nő csak arra gondolt, hogy milyen aranyos gyerek volt, az illető tovább tetézte korábbi kijelentését.

Millie Bobby Brown hozzá ment Jon Bon Jovi fiához

Millie Bobby Brown, a Stranger Things című sorozat sztárja megerősítette, hogy titokban összeházasodtak a párjával, Jake Bongiovival – írja az Independent.

A lap szerint a frigyre múlt hétvégén került sor. A ceremóniára csak a legközelebbi barátokat és hozzátartozókat hívták meg, így ott volt természetesen a legendás zenész, egyben a vőlegény apja, Jon Bon Jovi is. A pár pénteken mutatkozott először nyilvánosan az esküvő óta, beszámolók szerint fesztelenül mutogatták a gyűrűiket az összesereglett fotósoknak.

A húszéves színésznő 2021 óta alkot egy párt Bongiovival, eljegyzésüket idén áprilisban jelentették be – bő egy hónappal később pedig máris egybekeltek. Az Independent információi szerint a szűkkörű esküvőt még idén nagy lakodalom követi majd.

Finn Wolfhard kifejtette, hogyan érez a Stranger Things lezáró évadával kapcsolatban

Finn Wolfhard, a Stranger Things Mike Wheelerje nemrég a Hollywood Reporternek adott interjút, melyben a sorozat idén forgó utolsó évadáról is beszélt. Mint mondta, nagy örömére a negyedik szériával ellentétben az ötödik évadban főként együtt lesznek majd láthatóak a szereplők a különböző jelenetekben, a sorozat pedig visszatér az első szezon dinamikájához, amit kifejezetten szórakoztatónak talál.

Van néhány »vezér Mike« pillanat, és egy nagyszerű szezon, nyilvánvalóan. Minden évad egyre nagyobb és nagyobb, a mostani pedig hatalmas, de egyben elszigetelt is. Nagyon jó móka, és alig várom, hogy az emberek lássák

– jelentette ki a 21 éves színész.

Napok kérdése, és folytatódhat a Stranger Things forgatása

A Stranger Things mindenre elszánt rendőrfőnökét, Jim Hoppert alakító David Harbour csütörtökön a Feeding America egy rendezvényén tűnt fel, ahol többek közt a sorozatról is szó esett – írja a Variety.

Harbour a vörös szőnyegen kijelentette:

alig várja, hogy újraindulhasson a forgatás, amire néhány nap múlva végre sor kerül, hiszen véget ért a színészek hónapokon át tartó sztrájkja,

III. Károlyt, Ozzy-t vagy a Stranger Things szereplőit is megkóstolhatja Birminghamben

Immár 29. alkalommal rendezték meg a nagyszabású tortadekorációs versenyt, a Cake Internationalt – számolt be a BBC.

A birminghami NEC-ben helyet kapó rendezvényen életnagyságú sütemények készültek többi között III. Károly brit királyról, akinek „testét” 60 kilogramm cukorral vonták be, szempillái pedig búzaszálakból készültek. Csak a korona összerakása öt napot vett igénybe.

Jane Lashbrook a Black Sabbath énekeséről, Ozzy Osbourne-ról készített finomsága étcsokoládéból készült.

Millie Bobby Brown köszöni szépen, de most már búcsút intene a Stranger Thingsnek

Millie Bobby Brown nevét 12 éves korában a Stranger Things révén ismerte meg a világ, a most 19 éves színésznő azonban most már készen áll maga mögött hagyni a Netflix-sorozatot, hogy új szerepeket vállalhasson és tovább építhesse a karrierjét. Egy nemrég megjelent interjúban arról beszélt, az utolsó évad forgatásakor úgy érezte magát, mint egy végzős gimnazista.

Olyan ez, mint mikor készen állsz a továbblépésre, és úgy vagy vele, hogy jól van, csináljuk végig ezt az utolsó évet, aztán húzzunk innen. A Stranger Things forgatása rengeteg időt vesz igénybe, és ez megakadályoz abban, hogy olyan történetek létrehozásában vegyek részt, amikért szenvedélyesen rajongok. Úgyhogy készen állok arra, hogy azt mondjam: köszönöm szépen, viszontlátásra!

A színésznő elismerte, hogy rengeteget köszönhet a sorozatnak, de nem bánja, hogy véget ér. Már most új projekteken dolgozik, a Russo testvérek új filmjében szerepel Chris Pratt oldalán.

Bírálják a Stranger Things sztárját, amiért nem is ő írta a neve alatt megjelent regényt

A Stranger Things sztárja, Millie Bobby Brown debütáló regényének megjelenése újra felélénkítette a szellemírásos sztárkönyvekről szóló vitát. Brown Nineteen Steps (Tizenkilenc lépcsőfok) című könyvét Kathleen McGurl írónő írta szellemíróként, és kedden jelent meg. A könyv borítóján azonban csak Brown neve szerepel. A Waterstones könyvesbolt-hálózatnak a könyvet népszerűsítő, mára törölt tweetjére reagálva számos Twitter-felhasználó bírálta Brownt.

A regényt Brown nagymamájának az 1943-as Bethnal Green-i metrókatasztrófa során szerzett élményei ihlették: a légiriadó miatt a helyiek a Bethnal Green metróállomáson rohantak fedezékbe. A zűrzavar és a pánik következtében több százan rekedtek a lépcsőház bejáratánál. Az így kialakult torlódásban 173 embert nyomott halálra a tömeg, köztük 62 gyereket, és több mint hatvanan megsérültek.

Kedden Brown egy képet posztolt az Instagramon, amelyen McGurl mellett állva tartja a könyvet, a képaláírással: „Nélküled nem tudtam volna ezt megcsinálni!” A poszt alatt sok komment kritizálta Brownt, azt állítva, hogy a színész learatja a babérokat, és hogy McGurl nevének rajta kellene lennie a borítón.

A Stranger Thingsből tanulta meg az újraélesztést a terapeutáját megmentő 12 éves fiú

Hősies tettet hajtott végre a floridai Palm Beachből származó Austen MacMillan.

A Good Morning America számolt be róla, hogy a 12 éves fiúval foglalkozó viselkedésterapeuta, Jason Piquette épp a család házában tartózkodott, amikor elmerült a kerti medencében. A hetedikes fiú egy ideig várt, hogy felbukkan-e a fréfi, majd a segítségére sietett.

A fiú kiemelte Piquette fejét a vízből, majd el akart rohanni segítségért, de azt látta, hogy a férfi ismét kezd elmerülni, ezért visszafordult és kihúzta a vízből.

A Terminator-filmek Linda Hamiltonja csatlakozik a Stranger Thingshez

Újabb szintet lép a retro a Stranger Thingsben, csatlakozik ugyanis a sorozat ötödik évadához Linda Hamilton. A Terminator-filmek istennője ezt a hétvégi Netflix-bulin, a TUDUM-on jelentette be, mintegy mellékesen: Arnold Schwarzeneggernek üzent, hogy fussanak össze valamikor, mindenki mással pedig hamarosan találkozik Hawkinsban, fogalmazott egy videóüzenetben.

Breaking News From #TUDUM

Linda Hamilton is joining the cast of Stranger Things 5! pic.twitter.com/qYJMeGS700