Best WordPress Hosting
 

A britek törvénybe foglalnák, hogy Ruanda biztonságos ország, csak vigyék el tőlük a migránsokat

Nagyon szeretném, ha a The Telegraph címlapján egy Ruandába induló gép lenne. Ez minden álmom, a megszállottja vagyok ennek

– az Egyesült Királyság belügyminisztere, Suella Braverman száját hagyták el e szavak 2022 októberében, amikor a brit parlament már a sokadik vitáját folytatta arról, szabad-e illegális migránsokat szisztematikusan Afrikába deportálni. Bravermant szűk két hete menesztette Rishi Sunak kormányfő, miután a miniszter véleménycikkben kritizálta a londoni rendőrséget, mondván, kivételez a palesztinpárti tüntetések szervezőivel, noha az iszlamista demonstrációkat szerinte nem is lenne szabad engedélyezni. A kormány elhatárolódott a levélben írtaktól, Bravermannek pedig mennie kellett – így már csak a kormányon kívülről láthatta, hogy ruandai álma (egyelőre biztosan) elbukott.

A brit legfelsőbb bíróság november közepén elutasította a kormány fellebbezését a Ruanda-terv ügyében, így az illegális migránsok Afrikába deportálása jogellenes marad. A bő egy éve hivatalban lévő Sunak kormánya azonban ennek ellenére sem tett le róla, hogy a gépek felszálljanak.

Sakkjátszma hozta vissza David Cameront a politika élvonalába

David Cameron volt brit kormányfő külügyminiszterként tért vissza. Az ügy hátterében közvetlenül az áll, hogy Rishi Sunak miniszterelnök és Suella Braverman belügyminiszter a nagy-britanniai palesztinpárti tüntetések kapcsán folytattak nyilvános csörtét. Sunak a szólásszabadságra hivatkozva arra utasította a kormányt, hogy engedélyezze a demonstrációkat. Braverman – a Konzervatív Párt radikális szárnyának vezető személyisége – viszont a magyar kormányéhoz hasonló álláspontot foglalt el. Szerinte az októberi Hamász-terrorakció tükrében minden palesztinbarát megmozdulás az iszlamizmus pártolása, ezért betiltandó. Mivel a közrendért felelős belügyér a saját területére vonatkozólag szállt szembe a miniszterelnökkel, Sunak azonnali hatállyal menesztette.

Shunak ezután James Cleverlyt helyezte át az egyik miniszteri székből a másikba: külügyminiszterből lett a belügyért felelős. Így kapta meg a megüresedő pozíciót Cameron.

Bár egyes döntésekkel nem értettem egyet, számomra egyértelmű, hogy Rishi Sunak erős és rátermett miniszterelnök, aki példamutató vezető ezekben nehéz időkben

Külügyminiszterként tér vissza David Cameron

Menesztette hétfőn a belügyminiszteri tisztségből Suella Bravermant Rishi Sunak brit miniszterelnök, írja az MTI. A Downing Street nem sokkal később bejelentette, hogy Suella Braverman utódja a belügyi tárca élén James Cleverly eddigi külügyminiszter.

A külügyminiszteri pozíciót pedig David Cameron, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke kapta.

Cameron 2010 és 2016 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjeként, de a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott, a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött, népszavazás után lemondott, egyben visszaadta alsóházi képviselői mandátumát is.