Best WordPress Hosting
 

Hollywood után Kínát is meghódították a Szervita térről indult magyar kozmetikumok

Közel száz évig fennmaradni a kozmetikai iparban – ráadásul több tulajdonos alatt – nem kis teljesítmény. Egy itthon kevésbé ismert, viszont magyar gyökerű márkának, a ma már New York-i központtal működő Erno Laszlonak sikerült ez a bravúr. De ki volt dr. László Ernő és a testvére, dr. László Vilmos? Hogyan jutott el Ernő egészen Hollywoodig, sőt: Marilyn Monroe és Audrey Hepburn öltözőjééig és miért vártak rá akár hónapokat is a legnagyobb sztárok? És hogyan vitték el egészen Kínáig a márkát a mostani tulajdonosok?

Kis asztal, telepakolva. Gyógyszeres üvegek, lámpa, valami textília, az asztal alatt egy mappa, papírok egymás hegyén-hátán. Ezeket találták Marilyn Monroe halálos ágya mellett 1962-ben Los Angeles-i otthonában. Az ötvenes évek szexszimbóluma öngyilkos lett, a gyógyszeres üvegek mellett pedig – szintén azon a bizonyos kis asztalon – ott volt kedvenc krémje is, egy Erno Laszlo termék. Személyesen is ismerte a magyar bőrgyógyászt, aki kifejezetten rá szabott arcápolási rituálét állított neki össze. „Dr. Erno Laszlo nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is meggyógyította” – mondta róla Marilyn Monroe.

A macskakövön, szűk platformcipőben kell bebizonyítaniuk, hogy ők az új Palvin Barbik

Tyra Banks a világ egyik legkeresettebb manökeneként megtestesítette mindazt, amit szupermodellnek neveznek, nem véletlen, hogy mikor a kétezres évek elején a zenei tehetségkutatók mintájára megalkotta ugyanarra a sémára épülő saját modellneveldéjét, azonnal a képernyőkre tapadtak a nézők. A Topmodell leszek! (America’s Next Top Model) irtózatos népszerűségnek örvendett, Banks évről évre zsűrizte a modellaspiránsokat, a műsort pedig úgy nézték az amerikaiak, mintha nem lenne más a tévében. A Topmodell leszek! huszonnégy évadot élt meg, az egyre csökkenő nézettség és a szériát övező botrányok miatt 2015-ben maga Banks jelentette be, hogy 22 évad után véget ér a műsor.

Negatív visszhangot váltott ki például az, hogy egyik évadról a másikra Banksen kívül kirúgták a közönségkedvenc zsűritagokat, de olyan kritikák is napvilágot láttak, hogy a fotókon szándékosan sötétítették a fekete modellek bőrét, a zsűri gyakran nagyon érzéketlen volt a versenyzőkkel szemben, ráadásul a győztesek közül szinte senkiből sem lett az a bizonyos következő nagy topmodell. Az idő is eljárt felette, mert ugyan azt hirdette a műsor, hogy bárkiből lehet topmodell, épp a divatszakma kegyetlen és kirekesztő voltát erősítették azok a momentumok, amikor például Banks fogszabályzásra küldött volna egy lányt, vagy egy másikat gyakorlatilag az akarata ellenére megnyírták. Hiába próbálkoztak nyitni, Ashley Graham személyében egy plus size modellt beültetni a zsűribe, módosítani a korhatáron és a magasságkorláton, ezek már inkább tűntek kétségbeesett próbálkozásoknak, mint valós megoldásoknak. A VH1 azonban úgy látta, megtépázott kultusz ide vagy oda, újraélesztik a szériát, amely még két évadot élt meg, és Banks hiába mondta, hogy egy utolsó, huszonötödik évad lehetne a méltó lezárás, nagyon úgy néz ki, valóban nincs már rá igény, 2018 óta ugyanis semmi mozgás nincs az America’s Next Top Model körül.

Topmodell leszek! Law Roach, Ashley Graham, Tyra Banks és Drew Elliott a Topmodell leszek! című műsorban.

Megnéztük, mit tud a legdrágább férfi szépségápolási eszközök egyike

A Braun Series 9 Pro+ tökéletes simasággal és szokatlan extrákkal kecsegtet. Megnéztük, hogy a valóságban hogyan teljesít ez az ízig-vérig luxusborotva.

A világnak ebben a korában és szegletében ömlik ránk a szépség, és annak kultusza. Már a snooker játékosok, tévés szakácsok, és a közösségi média átlagemberei is olyanok, mint a modellek, és elvárás lett, hogy mindenki „jól nézzen ki”.

Ebből fakadóan iszonyatosan pörög a szépségápolási termékek piaca is, amely általánosságban azt ígéri, hogy bárki, otthoni körülmények között is gyönyörűvé, ápolttá és kívánatossá varázsolhatja magát, külsejét a saját elvárásaihoz igazítva.

Véget ért a home office, durván bepörgött a dezodorpiac

Izzasztó időszakon van túl a szépségipar, a járvány lecsengése után azonban ismét fontossá vált számunkra, hogy illatozzunk. 

A – más márkák mellett – Dove, Rexona és Impulse márkákat is gyártó Unilever pénzügyi jelentése alapján megugrott a kereslet a dezodorokra, miután véget ért a világjárvány időszaka.

Egyre többet használnak illatszereket és izzadásgátlókat az emberek, miután visszahívták őket a munkaadóik az irodákba, valamint ismét gyakrabban eljárnak otthonról. Ezzel magyarázza legalábbis a brit multi, hogy