Best WordPress Hosting
 
A Kisgazdapártban lelt szövetségesre a Jobbik, a két párt együtt indul országjárásra

Együttműködésre lépett a Jobbik-Konzervatívok és a Független Kisgazdapárt (FKgP). Az erről szóló dokumentumot pénteken Budapesten írta alá a két pártelnök.

Az MTI tudósítása szerint Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke az eseményen azt mondta, a rendszerváltás óta eltelt időszak pusztulást és elszegényedést hozott a magyar vidék számára, holott élhető vidék nélkül nincsen normális Magyarország. Itt jelentette ki, hogy az élhető, büszke és független Magyarország mindkét politikai közösség víziója, ennek értelmében „az egyetlen történelmi párttal” lép most történelmi szövetségre a Jobbik.

Gyöngyösi hangsúlyozta, hogy mindkettejük filozófiája az, hogy nem a külföldi multik földfelvásárlása, hanem a magyar föld kincseit hasznosító kisvállalkozások boldogulása a jövő záloga. A 2022-es választás nagy tanulsága is az a Jobbik vezetője szerint, hogy a vidék Magyarországa nélkül nincsen kormányváltás. A mostani szövetség szerinte azért is fontos, mert véleménye szerint a Fidesszel szemben nincs, aki jobboldali keresztény konzervatív alternatívát tudna nyújtani.

Fico nyert, de nem ő dönt arról, hogy kormányt alakíthat-e

Az előzetes várakozásokkal ellentétben egyértelmű győztese lett a szombati szlovákiai választásnak: Robert Fico volt miniszterelnök baloldali populista pártja, a Smer (Irány) nyert 23 százalékos szavazati aránnyal, 42 mandátumot szerezve a 150 tagú törvényhozásban.

Így baloldali populista, oroszbarát, időnként Amerika-ellenes nyilatkozatokat tevő, az ukrajnai fegyverszállítások leállítását ígérő Fico egy sikert máris elmondhatott vasárnap reggelre: megleckéztette a szombat esti exit pollok készítőit. Ezek a választás utáni közvélemény-kutatások ugyanis szoros versenyben, de az európai irányt vivő, szociálliberális, liberális és környezetvédő vonulatokat tömörítő Progresszív Szlovákiát (PS) hozták ki győztesnek. A valóságban azonban a parlamentbe 2017-es megalakulása óta először bejutó PS csak 32 mandátumot szerzett 18 százalékos eredményével, azaz körülbelül 25 százalékkal kevesebb képviselőt küldhet a parlamentbe, mint amire szombat este számítottak az elemzők. Ennek megfelelően a Smer is körülbelül negyedével több mandátumhoz jutott, mint a kutatások jósolták.

A PS vezetője, Michal Simecka joggal lehet csalódott. Erre utalt a választás éjszakáján potenciális szövetségese, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevű liberális-populista párt vezetője, Richard Sulík is, aki beszélt a PS listavezetőjével, és hozzá hasonlóan állítólag jobb eredményt várt a pártjától. Az SaS egyébként 6 százalékkal került be a parlamentbe, noha a választás estéjén sokáig az ötszázalékos bejutási küszöb alatt vergődött, végül 11 mandátumot összeszedett. Nem lesz azonban képviselő a párt színeiben induló Ravasz Ábel volt romaügyi kormánybiztos.

Szlovákia: Robert Fico győzött, a magyarok buktak

Cáfolva az exit poll felméréseket, a nem hivatalos, de csaknem végleges adatok szerint Robert Fico pártja az Irány (Smer-SD) az  előrehozott szlovák választást. A pozsonyi törvényhozásba magyar párt nem jutott be – írja a Napunk.

Második helyen a liberális Progresszív Szlovákia végzett, míg harmadik lett az Irányból kilépett Peter Pellegrini volt miniszterelnök vezette Hang (Hlas-SD).

Az új pozsonyi törvényhozásba nég négy párt jut be: az Igor Matovic volt kormányfő vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom és társai által alkotott koalíció, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a radikális Szlovák Nemzeti Párt (SNS). A hivatalos végeredményeket vasárnap délben jelentik be.

Megjelentek a szlovákiai választás vak exit poll adatai

Cikkünket frissítjük…

Néhány perccel este tíz után megjelentek a szlovákiai előrehozott választások vak exit poll adatai – írta az Új Szó című lap a Markíza szlovák kereskedelmi televízió közlésére hivatkozva. A Focus ügynökség által készített közvélemény-kutatás adatait egyelőre a pártok nevei nélkül hozták nyilvánosságra, mert több körzetben különböző fennakadások miatt tovább maradtak nyitva az urnák a tervezettnél.

A televízió által közreadott adatok szerint a pártok eredményei sorban az alábbiak szerint alakultak:

A rejtélyes üstökös – miatta szakadt a szlovákiai magyar egységpárt

Gyimesi György nemrég magyarosította keresztnevét Jurajról, szlovák párt listáján jutott 2020-ban a pozsonyi parlamentbe, magát mégis magyar nemzeti-konzervatív politikusnak tartja. Retorikája kísértetiesen emlékeztet a Fideszére, viszont a kormánypárt két lépés távolságot tart tőle. Miatta szakadt a szeptemberi előrehozott választásra készülő szlovákiai magyar összefogás, a Szövetség. Fontos szerepe volt az elmúlt években a kétnyelvű útjelző táblák elfogadtatásában és a kisebbségi magyar kultúra finanszírozásának növelésében, a kampányban mégis inkább Brüsszelről, migrációról és háborúról beszél. Portré Gyimesi Györgyről, a szlovákiai magyar politika rejtélyes üstököséről.