Best WordPress Hosting
 

„Ez komoly figyelmeztetés lehet mindenkinek” – felvidéki magyar politikusok a Fico-merényletről

Robert Fico ugyan már túl van az életveszélyen, továbbra is súlyos állapotban lábadozik az intenzív osztályon Besztercebányán. A szlovák miniszterelnök ellen a kormány nyitrabányai kihelyezett ülése után egy idős férfi, Juraj Cintula követett el merényletet szerdán. A rendőrség előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlet miatt indított eljárást a 71 éves amatőr író és biztonsági őr ellen, aki közvetlen közelről öt lövést adott le a kormányfőre.

Szajki Bálint / 24.hu A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház és Rendelőintézet.

Csütörtök reggelre a helyi sajtó számos cikkben idézte fel, hogy a politikailag szélsőségesen megosztottá vált országban Jan Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kusnírova meggyilkolása, valamint egy melegbárnál elkövetett többszörös gyilkosság után ez volt a harmadik, politikához köthető merénylet Szlovákiában 2018 óta. A Napunk véleménycikke arról írt, hogyan lehetne megfékezni a „gyűlöletspirált”, amibe a szlovák társadalom süllyedt. A szlovák rendőrfőkapitány csütörtök délután már azt közölte, hogy több kormánytag, vezető politikus kapott fenyegetést, ezért megerősítették a pozsonyi parlament, számos iskola, szerkesztőség – és pártállástól függetlenül minden szlovák országgyűlési képviselő védelmét.

Eldőlt a szlovák kormány sorsa, Pellegrini nem lesz miniszterelnök

Peter Pellegrini, a Hlas elnöke kedden bejelentette, hogy pártja egyhangú elnökségi döntése alapján a Hlas a Smerrel és az SNS-szel folytatja a szlovák kormányalakításról szóló tárgyalásokat, írja az Új Szó.

Pellegrini jelezte, hogy a választás győztesével folytatja az egyeztetést a kormánykoalícióról, és hangsúlyozta, hogy a legerősebb lapokat a Smer kapta a választóktól, valamint ezentúl nem folytatnak félhivatalos tárgyalásokat más pártok vezetőivel.

Mint mondta, pártjának nem a miniszterelnöki poszt megszerzése volt a legfontosabb, hanem inkább a programprioritások átültetését tartották szem előtt.

Vége a szuverén nemzetállamokat tiszteletben tartó világnak?

The post Vége a szuverén nemzetállamokat tiszteletben tartó világnak? first appeared on 24.hu.