Best WordPress Hosting
 

Mi köti össze a finnországi iskolai vérengzést Amerikával?

Osztálytársait támadta meg kedden egy 12 éves tanuló Finnországban, a vantaai oktatási intézményben, a viertolai általános iskolában. A fiú egy kis kaliberű pisztollyal kezdett lövöldözni, hatodikos társai közül egyet megölt, két másikat pedig súlyosan megsebesített. Az osztályteremben tartózkodó tanár és a többi diák azonnal a sérültek segítségére siettek, de egyik társukat már nem tudták megmenteni. A két másik sebesült állapota továbbra is súlyos.

A rendőrség körülbelül öt kilométerre az iskolától, már Helsinki területén járva fogta el a merénylettel gyanúsított hatodik osztályos tanulót, akiről kiderült, hogy egyik közeli rokona – engedéllyel tartott – lőfegyverével hajtotta végre a támadást. A 12 éves elkövető a finn jog szerint nem büntethető. A földre tepert fiút egy kocsival éppen elhajtó autós videóra is vette. A felvételen a gyilkos fegyver – nagy valószínűséggel egy 22-es kaliberű pisztoly – is látható. A fegyver a járdán hevert, valószínűleg félrelökték, amikor elkapták a fiút.

Mivel Finnországban a 15 év alatti elkövetőket nem lehet börtönbe zárni, a 12 éves fiút a szociális ügyekkel foglalkozó hatóságoknak adta át a rendőrség. Az eddig feltárt adatok szerint a lövöldözés nem függ össze semmiféle bandaháborúval vagy a szervezett bűnözéssel. Petteri Orpo miniszterelnök – akit sokkolt a bűncselekmény – az eset részletes kivizsgálását ígérte. A BBC kiemeli, hogy az iskolások a szokásos hosszú húsvéti szünet után tértek vissza az iskolába, tehát az első tanítási napon történt a tragédia. A rendőrség gyilkosság, illetve gyilkossági kísérlet miatt nyomoz.

Letartóztatás Szlovákiában: a prágai tömeggyilkossághoz hasonló támadással fenyegetőztek

A szlovák rendőrség szerint letartóztattak egy férfit, aki azzal fenyegetett, hogy a csütörtöki prágai tömeggyilkossághoz hasonló mészárlást követ el – írta meg a BBC. Azt közölték, hogy egy 64 éves férfit vettek őrizetbe Zilinában, miután felhívta a segélyhívót, és tudatta, hasonló akciót tervez, mint ami Prágában történt. Amint arról írtunk, néhány nappal ezelőtt Prágában egy férfi tizenöt embert ölt meg a Károly Egyetemen.

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint az előállított férfi még aznap telefonált azzal, hogy fegyvert kíván szerezni azért, hogy hasonló mészárlást hajtson végre.

The post Letartóztatás Szlovákiában: a prágai tömeggyilkossághoz hasonló támadással fenyegetőztek first appeared on 24.hu.

Kilencvenszeres életfogytiglant kapott az áruházi tömeggyilkos

Az amerikai szövetségi bíróság 90-szeres életfogytig tartó börtönre ítélte pénteken Texasban azt a férfit, aki 2019-ben 23, többségében spanyolajkú embert ölt meg gépkarabéllyal egy mexikói határ közeli hipermarketben.

Patrick Crusius februárban vádalku keretében elismerte bűnösségét csaknem 50 rendben elkövetett gyűlöletbűncselekmény vádjában, miután a szövetségi ügyészek elálltak a halálbüntetés kiszabásának indítványától.

A férfi ellen ugyanakkor Texas állam igazságszolgáltatási rendszerén belül még tart a büntető eljárás, és ott akár halálra is ítélhetik.

2208 év börtönt kapott a melegbárban lövöldöző ámokfutó

Tényleges életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság hétfőn a Colorado Springs-i lövöldözőt, aki tavaly ősszel öt embert ölt meg egy LMBTQ-szórakozóhelyen a Colorado állambeli nagyvárosban – adta hírül az MTI.

Anderson Lee Aldrich a bírósági meghallgatáson bűnösnek mondta magát 5 rendbeli gyilkosságban, valamint 46 rendbeli gyilkossági kísérletben, és kijelentette, hogy nem vitatja a gyűlölet-bűncselekmény, valamint egyéb törvénysértések vádját. A vallomással lezárult az ügy, nem kerül bírósági tárgyalási szakaszba.

Aldrich a bíróság előtt nem fedte fel tettének indítékát és nem élt a nyilatkozat jogával az ítélethirdetéskor. Védőügyvédje azt mondta, hogy ügyfele – aki saját magát nembináris nemi identitásúnak, vagyis az LMBTQ-közösséghez tartozónak vallja – sajnálja a történteket.

Túl akarta szárnyalni Breivik tömeggyilkost egy Budapesten élő norvég férfi, TEK-esek csaptak le rá

Nyilvános videói szerint Anders Behring Breivikhez hasonló tömeggyilkosságot tervezett az a Budapesten élő norvég állampolgár, akit a TEK műveleti egysége fogott el a múlt héten. A KR NNI terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt indított büntetőeljárást a 45 éves férfival szemben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint a Budapesten élő norvég férfi az utóbbi időben több olyan videót tett közzé egy videómegosztó portálon, amiben emberek megölését tervezi. A KR NNI Nyomozó Főosztály munkatársai a jelzést követően azonnal megkezdték a felvételek elemzését, az azokon szereplő férfi beazonosítását, illetve az általa tervezett cselekménnyel kapcsolatos valamennyi információ beszerzését.

A 45 éves norvég állampolgár által közzétett videók arról szóltak, hogy a 2011-es – Anders Behring Breivik által végrehajtott –  77 halálos áldozattal járó cselekményt akarja túlszárnyalni. A rögzített anyagok nagy részében norvégül beszélt, de néhány videóban angolul fenyegetőzött. Szájából ilyen mondatok hangzottak el: