Best WordPress Hosting
 

Mi köti össze a finnországi iskolai vérengzést Amerikával?

Osztálytársait támadta meg kedden egy 12 éves tanuló Finnországban, a vantaai oktatási intézményben, a viertolai általános iskolában. A fiú egy kis kaliberű pisztollyal kezdett lövöldözni, hatodikos társai közül egyet megölt, két másikat pedig súlyosan megsebesített. Az osztályteremben tartózkodó tanár és a többi diák azonnal a sérültek segítségére siettek, de egyik társukat már nem tudták megmenteni. A két másik sebesült állapota továbbra is súlyos.

A rendőrség körülbelül öt kilométerre az iskolától, már Helsinki területén járva fogta el a merénylettel gyanúsított hatodik osztályos tanulót, akiről kiderült, hogy egyik közeli rokona – engedéllyel tartott – lőfegyverével hajtotta végre a támadást. A 12 éves elkövető a finn jog szerint nem büntethető. A földre tepert fiút egy kocsival éppen elhajtó autós videóra is vette. A felvételen a gyilkos fegyver – nagy valószínűséggel egy 22-es kaliberű pisztoly – is látható. A fegyver a járdán hevert, valószínűleg félrelökték, amikor elkapták a fiút.

Mivel Finnországban a 15 év alatti elkövetőket nem lehet börtönbe zárni, a 12 éves fiút a szociális ügyekkel foglalkozó hatóságoknak adta át a rendőrség. Az eddig feltárt adatok szerint a lövöldözés nem függ össze semmiféle bandaháborúval vagy a szervezett bűnözéssel. Petteri Orpo miniszterelnök – akit sokkolt a bűncselekmény – az eset részletes kivizsgálását ígérte. A BBC kiemeli, hogy az iskolások a szokásos hosszú húsvéti szünet után tértek vissza az iskolába, tehát az első tanítási napon történt a tragédia. A rendőrség gyilkosság, illetve gyilkossági kísérlet miatt nyomoz.

Először ítéltek el egy szülőt az iskolai mészárlást rendező gyereke ügyében – de miért?

2021 novemberének utolsó napja hátborzongatóan indult a Michigan állambeli Oxford városának középiskolájában. Az akkor 15 éves Ethan Crumbley a matekfeladványok megoldása helyett helyett erőszakos képeket rajzolt a feladatlapra egy pisztolyról, abba passzoló golyóról és egy sebesült emberről.

Mindenütt csak vér

– írta az ekkor már szó szerint az összeomlás küszöbén álló kamasz.

Egy apa és kislánya meggyilkolásához is köze lehet a prágai egyetemi lövöldözőnek

Nem hiszem, hogy valaha is újra beteszem a lábam a tanszékre.

Ezt mondta a Guardiannek Jakob Weizman, a prágai Károly Egyetem hallgatója, aki az egyik tanárával barikádozta el magát egy tanteremben, amikor egy 24 éves férfi december 21-én lövöldözni kezdett az intézményben. A hivatalosan meg nem nevezett támadó előbb az édesapját lőtte agyon az otthonában, majd Prágába ment és az egyetemen további 13 embert megölt, 25-öt megsebesített, köztük 10 embert súlyosan, mielőtt őt is holtan találták. A halottakat péntek reggelre sikerült azonosítani.

Az újságíróként is dolgozó Weizman éppen albán nyelvből vizsgázott, amikor lövéseket és sikolyokat hallottak. Tanárával gyorsan bezárták az ajtót és elbarikádozták magukat a teremben található asztalokkal és székekkel. Öt perccel később Weizman hallotta, hogy valaki megpróbált bejutni a terembe. Úgy véli, az ámokfutó volt az, aki teremről teremre járt, hogy megölje az ott tartózkodókat.

Rengeteg fegyvert adtak le a szerbek, miután a kormány amnesztiát hirdetett

Több mint 108 ezer fegyvert adtak le Szerbiában a kormány fegyverleadási amnesztiája keretében – közölte a belügyminisztérium szombaton.

A tájékoztatás szerint május 8. és június 30. között 82 398 lőfegyvert, 26 485 robbanóeszközt, valamint több mint 4,2 millió darab lőszert adtak le a szerbiai állampolgárok. Ezek között voltak engedéllyel és engedély nélkül tartott fegyverek is, a kormány amnesztiájának keretében azonban minden lőfegyvert és lőszert a büntetés következménye nélkül lehetett leadni.

A fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a szerb kormány, hogy május elején két ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 18 halálos áldozata és 19 sebesültje volt.