Best WordPress Hosting
 

Egy fiatal nő azt gyanítja, az apja megrendezte a saját halálát

Különös történetet osztott meg a Reddit közösségi portálon egy 26 éves ausztrál nő, akit olyan különös helyzetbe sodort az élet, hogy elképzelni sem tudja, mihez kezdjen, ezért a fórumozók segítségét kérte – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A nő azt írja, sohasem volt igazi kapcsolata az apjával, aki fiatalon a kábítószerek rabja lett, majd elhagyta a családját. A nő 21 éves volt, amikor felhívta az egyik nagynénje, hogy közölje vele, az apja haldoklik és szeretne vele beszélni, legalább telefonon.

Ekkor tudta meg, hogy az apját már tizennégy éve egy zárt pszichiátriai klinikán ápolják.

Lemaradt álmai nyaralásáról egy család, mert egy 1 centis szakadás volt az útlevélben

A Burton család Angliából Spanyolországba repült volna a Ryanairral, hogy megünnepeljék az újévet, a gépre azonban nem engedték fel a 19 éves fiukat – írja a Bussiness Insider.

A család december 28-án indult Alicantébe az angliai East Midlands repülőtérről. Megérkezésük után bejelentkeztek, átestek a biztonsági ellenőrzésen, és végül megérkeztek a kapujukhoz. Elkezdték ellenőrizni az útleveleket, a légitársaság egyik alkalmazottja viszont közölte, hogy Jake Burton irata el van szakadva.

A fiút így nem engedték fel a járatra, pedig ez lett volna az első repülése, ráadásul a család 1500 dollárt (kb. 514 ezer forint) költött az utazásra. Jake biztatta a szüleit, hogy menjenek nélküle.

Útlevél és jegy nélkül repült egy férfi Dániából Los Angelesbe, de nem tudja, hogyan csinálta

Útlevél és vízum nélkül akart belépni az Egyesült Államokba a Los Angeles-i repülőtéren egy 46 éves férfi – írja egy FBI-jelentésre hivatkozva a Guardian című brit lap.

Szergej Vlagyimirovics Ocsigava november 4-én, a Scandinavian Airlines 931-es járatával érkezett Koppenhágából Los Angelesbe. A belépőket ellenőrző hatóságoknak azt mondta, a papírjait a repülőgépen felejtette, a határőrök azonban semmit sem találtak a gépen, aztán kiderült, hogy a férfi neve nem szerepel egyetlen beérkező járat utaslistáján sem.

Miután őrizetbe vették, a hatóságok átkutatták Ocsigava holmiját. A férfinak nem volt útlevele és vízuma sem. Orosz és izraeli igazolványokat találtak ugyan nála, de a jelentés arra nem tér ki, hogy a férfi milyen állampolgárságú, vagy kettős állampolgár-e.

Tiborcz és több egyetem jól járhat, az EU viszont nem fogja szeretni a kormány új befektetési ötletét

A korrupciógyanús és kevéssé sikeres letelepedési kötvényprogram kivezetése után hat évvel újra megnyitja a lehetőséget a kormány a harmadik országból érkező tehetős befektetők előtt, hogy magyar papírokhoz jussanak.

Mi történt? Ugyanabban a törvénytervezetben, amelyben a kormány megnehezíti az EU-n kívüli országokból érkező vendégmunkások számára a bejutást és az itt-tartózkodást, egy új engedély is megjelent, kifejezetten vendégbefektetőknek.

Ők nemzetgazdaságilag fontos befektetés esetén kaphatnak tartózkodási jogot, ez többszöri beutazásra – és a schengeni övezet belüli szabad mozgásra – ad lehetőséget, valamint 90 napot meghaladó tartózkodásra. Ezen a státuszon keresztül igényelhető a vendégbefektetői tartózkodási engedély is, amely maximum 20 évre szólhat.

Kiderült, hány országgyűlési képviselőnek van diplomata-útlevele

A hvg.hu az Országgyűlés Hivatalától közérdekű adatigénylés keretében kért és kapott statisztikát a diplomata-útlevelekről. A válaszból kiderül:

a 199 országgyűlési képviselőből minimum 127-nek van jelenleg ilyen útlevele – beleértve a nemrég elhunyt Turi-Kovács Bélát (Fidesz) is.

Ez a szám magasabb is lehet, ugyanis a statisztikában nem szerepelnek azok, akik nem képviselőként igényelték az okmányt: a kormányzat bizonyos tagjai a törvény szerint szintén „hivatalból” jogosultak rá, de ezt az ügyintézést már a Külgazdasági és Külügyminisztérium végzi.

Elkeverte egy magyar férfi útlevelét a brit királyi posta, nyolc darab bélyeggel kárpótolták

A Skóciában élő Cseke Attila nyaralni készült a családjával, előtte pedig új útlevelet szeretett volna igényelni a gyerekei számára. Az edinburghi magyar konzulátus azonban csak a fia útlevelét postázta, lányáé nem érkezett meg – írja a Metro.

Azt nem tudni, hogy korábban hol keveredett el lánya útlevele, erre sem a brit királyi posta, sem a konzulátus nem tudott válaszolni.

A családnak hamar megoldást kellett találni a problémára, mivel közeledett a nyaralás időpontja. Cseke ezért inkább Magyarországra repült, hogy minél előbb átvehesse az okmányokat. Az egynapos extra kitérő 300 fontjába (kb. 133 ezer forint) került, ezért a férfi kártérítési igényt nyújtott be.

A szingapúri a világ legerősebb útlevele

Idén is közzétette a világ legerősebb útleveleit tartalmazó listáját a londoni székhelyű Henley & Partners. A letelepedési és állampolgársági ügyekkel foglalkozó magáncég a nemzetközi légi közlekedési szövetség, az IATA adatai alapján méri fel, hogy egyes országok útleveleivel hány országba lehet beutazni, így állítja fel az erősorrendet.

Az első helyen Japánt megelőzve Szingapúrt végzett: a szingapúriak 192 országba utazhatnak vízummentesen.

Németország, Olaszország és Spanyolország 190 célállomással a második helyre került, míg Japán, amely az elmúlt öt évből négyszer is az első helyen állt, 189 célállomással a harmadik helyre szorult vissza. Dél-Korea-i, osztrák, finn, francia, luxemburgi és svéd útlevéllel szintén 189 országba lehet utazni vízummentesen.

Fegyveres rablás állította meg féltávnál a férfit, aki hosszában futja át Afrikát

Félbe kellett szakítania az afrikai kontinenst hosszában átszelő futását a Hardest Geezer becenéven ismert Russel Cooknak – írja a BBC.

Cook afrikai kalandja április 22-én, a Dél-afrikai Köztársaság legdélibb pontján indult, és a terv szerint Tunézia legészakibb pontján ér majd véget. A kettő között a nyugat-sussexi férfi 14 500 kilométert fut le, tizenhat országhatárt lép át, miközben esőerdőkön és a Szaharán is áthalad.