Best WordPress Hosting
 

A közgyűlés a következő téma

A közgyűléshez való viszony a következő rész. Vitézy először is a Karácsony listáján szereplő embereket kérte számon, túl sokat tudunk róluk szerinte, és név szerint említi többek között Hagyó Miklós volt kabinetfőnökét, Horváth Csabát, vagy azt a Szili-Darók Ildikót, aki a nyolcadik kerületben ráindul a jelenlegi polgármester Pikó Andrásra.

The post A közgyűlés a következő téma first appeared on 24.hu.

Vitézy: Tudunk majd együtt dolgozni a közgyűlésben

Vitézy szerint Karácsony kitalálta a beszélgetést, és olyan pályázatot írtak ki, aminél tapasztalat hiánya miatt nem felelt meg az előírásoknak. Ezt követően azt is jelezte, tudnak majd együtt dolgozni a közgyűlésben, ahol szerinte ő lesz a főpolgármester, míg Karácsony a DK frakcióvezetője.

The post Vitézy: Tudunk majd együtt dolgozni a közgyűlésben first appeared on 24.hu.

Karácsony: A rendszer bűneiből sok Vitézy hátán is ott van

Karácsony ezt követően számon kérte Vitézyn, hogy a kata-tüntetés alatt Mészáros Lőrinc cégének ügyvezetőjével ült egy teraszon. Lehet, hogy Vitézynek kevés köze van a rendszer bűneihez, de olyan sok van, hogy az az ő hátán is ott van, fogalmazott Karácsony, aki szerint Vitézynek politikai kötelessége, hogy tisztázza az elmúlt 14 évhez fűződő viszonyát.

A főpolgármester ezek után arról is beszélt, hogy felkérte Vitézyt még 2019-ben a BKK vezérigazgatói posztjára, mire Vitézy azt mondta, nem tudja vállalni, mert „nem kapott politikai menlevelet”.

És nem szeretnék az lenni, aki átszökik Észak-Koreából Dél-Koreába, és hátulról lövik le

Karácsony: Az LMP-nek ennyi erővel engem kellett volna támogatni

Karácsony azt mondja, rendszeresen megkapja azt a vádat, hogy pártpolitikával foglalkozik, de Vitézyt

pártok használják arra, hogy a politikai térképen valahogy megkapaszkodjanak.

Az LMP-re utalva arról beszélt, hogy két kérdésben nyilvánultak meg: a Galvani-híd és a déli körvasút építésének ellenzése. A főpolgármester szerint Vitézy egy olyan párt jelöltje, ami a legalapvetőbb kérdésében nem ért vele egyet.

Vitézy egy Facebook-posztot kért számon Karácsonyon

Ha téged nem rúgnak ki a kormányból, akkor most nem főpolgármester-jelölt vagy, hanem államtitkár – mondta Karácsony Vitézynek, aki azt szerette volna megtudni, miért áll Vitézy a színpadon, és mi a viszonya a jelenlegi politikai rendszerhez.

Vitézy erre reagálva többek közt azt mondta, sok szakpolitikai kérdésben kiállt és elmondta a véleményét, ahogy Lázár János közlekedéspolitikája kapcsán is megtette.

Kizárólag Budapest érdekében vegyen részt a főpolgármester az országos politikában, vélekedett Vitézy, aki egy kinyomtatott Facebook-posztot is hozott a főpolgármestertől, aki számonkérte Karácsonyon, hogy „őszalonnaságának” nevezte Orbán Viktort egy bejegyzésben. Ellenpéldának Botka Lászlót vagy Őrsi Gergelyt hozta fel, és újra arról beszélt, hogy olyan főpolgármestert szeretne, aki azzal foglalkozik, ami a feladata: Budapest fejlesztésével.

Karácsony: Vitézy a politikai pojácaság oltárán áldoz fel a hitelességéből

Vitézy megkérdezte Karácsonyt ezt követően, akadálymentes-e az összes önkormányzati épület. Nem, ismerte el Karácsony, aki még öt éve egy Partizán-vitában megígérte, hogy ha nem lesz minden akadálymentes, akkor nem indul újra a főpolgármesteri címért.

A fővárosi intézmények 70 százaléka akadálymentes, nem 100 százaléka, mondta Karácsony, majd hozzátette, hogy jelenleg Budapesten minden busz alacsonypadlós. A főpolgármester szerint Vitézy

a politikai pojácaság oltárán áldoz fel a hitelességéből.

Karácsony: Mániákusan együttműködő ember vagyok

Én egy zöld, baloldali, konzervatív értékekre nyitott politikus vagyok, hangsúlyozta Karácsony, aki szerint olyan hellyé kell válnia Budapestnek is, ami zöldebb és egyenlőbb.

Azt kell csinálnunk ebben a városban, hogy javítanunk kell minden budapesti életminőségét

– fogalmazott a jelenlegi főpolgármester, aki ebből vezeti le azt, milyen szakmai intézkedéseket kell hozni, milyen közpolitikát kell csinálni, illetve milyen viszonyt kell kialakítani a kormánnyal.

Karácsony nyitóbeszédével folytatódik a vita

Karácsony megköszönte Vitézynek, hogy vitatkozhatnak, a jelenlegi főpolgármester pedig Budapestről szeretne beszélni. Szerinte a Fidesznek nem ajánlata, hanem hadüzenete van, úgy véli, a mai napig nem tudják, hány jelöltje is van pontosan a kormánypártnak.

Miért csináljuk, amit szeretnénk csinálni?, vetette fel Karácsony, aki szerint sok politikai és erkölcsi kérdést kell tisztázni a mai napon.

A válasza arra a kérdésre, miért szeretne főpolgármester lenni,

Vitézy nyitóbeszédével indul a vita

Karácsonynak Budapest egy ugródeszka, egy színpad – mondta nyitóbeszédében Vitézy, aki elmondta, 2019-ben ő is Karácsonyra szavazott, de csalódott. Vitézy úgy véli, túlságosan szereti ezt a várost, hogy feladja, ezért hazajött külföldi munkáiból, és arra jutott, hogy a budapesti politikát kell leváltani, ezért indul el a főpolgármester-választáson.

Vitézy szerint Karácsony ugyanazokat a lejárató technikákat alkalmazta, amiket Magyar Péter is megkap, de ez a politika most megbukik szerinte.

Új főpolgármesteri program és új főpolgármester is kell, vélekedett, ehhez kért támogatást.

Szentkirályi Alexandra nélkül vitáznak a főpolgármester-jelöltek

A vitán Karácsony Gergely és Vitézy Dávid lesz jelen, Szentkirályi Alexandra nem fogadta el a Partizán meghívását.

The post Szentkirályi Alexandra nélkül vitáznak a főpolgármester-jelöltek first appeared on 24.hu.

Karácsony kontra Vitézy – kövesse nálunk élőben a főpolgármester-jelölti vitát

A Partizán rendez főpolgármester-jelölti vitát, az eseményt élőben közvetítjük.

The post Karácsony kontra Vitézy – kövesse nálunk élőben a főpolgármester-jelölti vitát first appeared on 24.hu.

A következő x – Pető Péter: Elképzelhető, hogy Szentkirályi Alexandra visszalép? 

Magyar Péter-nyilatkozat, LMP által rendelt, Medián által készített közvélemény-kutatás, Szentkirályi-mondás a hírlapi kacsákról: miért pörgött fel ezen a héten a főpolgármesteri poszt körüli visszalépés-kiabálás?

Mi a versenyen indulók alapvető célja?

Karácsony Gergely, Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid egyaránt azért indul a választáson, mert mindegyikük Budapest főpolgármestere szeretne lenni.

Vitézy Dávid új kerékpárhidakat építene a Margitszigetre

A Margitsziget jobb megközelítése gyalogos és kerékpáros hidakkal biztosítható – jelentette ki Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület-LMP – Magyarország Zöld Pártja) főpolgármester-jelölt kedden Budapesten, a Szépvölgyi úti HÉV-megálló mellett tartott sajtótájékoztatón. A tervezett két híd összekapcsolná a Duna két partján az Árpád híd és a Margit híd közötti területeket, és ezzel jelentős városszerkezeti hiányt pótolna – tudósít az MTI.

A budai hídfő a Szépvölgyi úti HÉV-megállónál, a Kolosy tér vonalában lenne, és a híd innen vezetne a Palatinus strand irányába, a másik híd pedig a margitszigeti Rózsakert vonalától a pesti oldalra, Dráva utca irányába vezetne – ismertette a politikus.

Véleménye szerint a beruházással biztosítható lenne a kerékpáros és gyalogos összeköttetés a Hősök tere és a Margitsziget között, illetve a budai oldal irányába. Ezzel pedig jelentősen tehermentesíteni lehetne a Margit híd jelenleg túlzsúfolt járdáját és kerékpársávját – fűzte hozzá. Jelezte, hogy a Margit híd felújításakor jelentősen szélesítették a járdát, de ma már az sem elegendő a gyalogos és kerékpáros forgalom számára.

Medián: fölényesen vezet Karácsony Gergely

Alig változtak a főpolgármesteri preferenciák április és május között, derül ki a Medián és a 21 Kutatóközpont felméréséből, amit a HVG megbízásából készítettek 2024. május 17-e és 22-e között.

A kutatás szerint a választani tudó budapestiek 46 százaléka Karácsony Gergelyre, 26 százaléka Szentkirályi Alexandrára, 24 százaléka Vitézy Dávidra, 4 százaléka pedig a Mi Hazánk jelöltjére, Grundtner Andrásra voksolna.

A főpolgármesterrel való elégedettség sem változott az elmúlt egy hónapban, írja a lap: a budapestiek 53 százaléka szerint Karácsony jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott, és csak 43 százalékuk kritizálta a teljesítményét.

Karácsony felhívta Magyar Péter figyelmét, hogy Budapesten a Duna folyik, nem a Tisza – Vitézy rögtön reagált is rá

Budapesten a Duna folyik, nem a Tisza. Ideje volt már, hogy Magyar Péter mondjon valamit Budapestről, ha már egyedüliként a fővárosban állított listát a pártja. Tartozott ezzel a budapestieknek. A haszontalan mondatoknak is van hasznuk: kiderül belőlük, hogy a Tisza fővárosi indulása nettó pártépítés, semmi köze Budapest valóságához, valós problémáihoz

– így kezdődik Karácsony Gergely hétfői Facebook-posztja, amelyben reagált a Tisza Párt EP-listavezetőjének vasárnapi nyilatkozatára. Magyar az ATV-n a fővárost érintő ügyek kapcsán egyebek mellett a Lánchíd felújításáról, valamint egy új, a Dunán tervezett gyalogoshíd megvalósíthatóságáról is beszélt.

Karácsony Magyar állításával szemben azt mondta: „vaskos politikai hazugság, hogy a híd felújítása hosszú évekbe és a tervezett összeg sokszorosába került. Ilyet még a fékezhetetlen agyvelejű Budai Gyula sem mert állítani. A valóság ezzel szemben az, hogy a Lánchíd felújítása két év alatt, a tervezett költségkeretnél kevesebb pénzből készült el.”

Vitézy egy konkrét kéréssel fordult a riválisaihoz

Arra kérem Karácsony Gergelyt és Szentkirályi Alexandrát, hogy vállaljuk közösen: főpolgármesterré választásunk esetén nem valósítunk meg járatritkítást. A magam részéről vállalom, hogy nem lesz járatritkítási csomag, ha én leszek a főpolgármester. Csatlakozzanak hozzám! Legyen ez egy közös alap, amit vállalunk a budapesti utasok felé!

– ezt kéri a legesélyesebb főpolgármester-jelöltektől Vitézy Dávid.

Hétfői Facebook-posztjában közzétette azt a nyílt levelet, amit a főpolgármester-jelölteknek küldött – a címzettek között nem szerepel Grundtner András, a Mi Hazánk jelöltje –, és amelyben feleleveníti, hogy idén januárban 53 járatot érintő ritkítást hajtott végre a BKV.

Szentkirályi és Vitézy visszalépését is méri a Fidesznek fontos témákat szondázó kutatócég

Főleg a budapesti önkormányzati választásra fókuszálva telefonos közvélemény-kutatás zajlik, amely többek között azokat az opciókat is méri, hogy miként változnának Karácsony Gergely esélyei a június 9-i választáson, ha a főpolgármester-jelöltek mezőnyéből visszalépne Szentkirályi Alexandra vagy éppen Vitézy Dávid – írja a hvg.hu.

A portál megemlíti, hogy a Telefonos Panel kutatás az Amarone Kft.-hez köthető. A cég állítása szerint a kormánynak, pártoknak közvetlenül nem dolgoznak, mégis rendre a Fidesznek fontos témákat szondázzák. A Call Express februárban, a kegyelmi botrány kirobbanásakor például azt monitorozta, le kell-e mondania Novák Katalin államfőnek, később, a gyermekvédelminek nevezett törvény szigorítása okán LMBTQ-témákkal kapcsolatos törvényi szigorítások támogatottságát mérték.

A bő tíz perces beszélgetés során első körben mind a négy főpolgármester-jelöltre rákérdeztek a hvg.hu olvasójánál, majd ezután az alábbi két kérdés következett:

Narancs: Vitézy 2014-ben még támogatta az orosz metró-felújítást, a kampányban nem ezt mondta

Vitézy Dávid a döntéseivel a kezdetektől támogatta a 3-as metró kocsijainak felújítására vonatkozó tender kiírását, írta a Magyar Narancs számos BKV dokumentum alapján azt, és meg is szavazta azt a vállalat igazgatóságában.

Vitézy a kampányban viszont azt mondta a 3-as metró orosz szerelvényeinek felújításáról:

Az közismert szerintem mindenki előtt, hogy én nagyon elleneztem a hármas metró orosz kocsifelújítását. Elsősorban talán ezért kellett a BKK éléről távoznom.