2022. januárja óta, azaz majdnem épp két éve minden magyar cég felveheti a cafeteria elemei közé a munkába járáshoz és magáncélra egyaránt szabadon használható kerékpárt. De ki találkozott már olyan álláshirdetéssel, ahol a SZÉP kártya vagy a céges autó mellett, esetleg ahelyett a céges bicikli lett volna az egyik csábító juttatás? Nem sokan, mert ennél még az ingyen kávé, sőt az ingyen sör is gyakoribb. A céges bicikli bármennyire szuper ötlet, egyelőre nincs egészen jól kitalálva, és több fontos tényező is gátolja a tömeges terjedését.
Miután pár szakemberrel beszélgettünk a témáról, rögtön kirajzolódott egy alapvető probléma: aki biciklivel akar munkába járni, az ma már azzal jár. Akinek megfelelő ehhez az élethelyzete, és meg is akarja lépni ezt a lépcsőt, az miért ne járna már ma is biciklivel? Az esetek többségében nem megugorhatatlan anyagi teher ma egy bicikli annak, akinek van fizetése. Kinek szól akkor a céges kerékpár ajánlata?
Komolyabb vállalatoknál persze céges biciklin többnyire új e-bike-ot értünk, amelynek ára 1,2-1,5 millió forintnál kezdődik. A bicikliző munkavállaló persze örülhet, ha a munkaadója felkínálja neki a lehetőséget egy 1,5 millió forintos e-bike használatára, különösen akkor, ha dimbes-dombos úton kell munkába járnia, csakhogy ezzel új biciklis nem jelenik meg a rendszerben, vagyis nem csökken az autósok száma. Aki viszont céges autóban ül, az valószínűleg nehezen élné meg, hogy ezentúl “csak” e-biciklit kap, még akkor is, ha csak munkába járásra használja a kocsit (azokról természetesen nem beszélünk ebben a kontextusban, akiknek a munkavégzése értelmezhetetlen autóhasználat nélkül).