Vannak nyarak, amelyek megváltoztatták a világot. Bizonyosan ezek közé tartozik 1816 nyara, amely szokatlan hideget hozott Európába – a „nyár nélküli évként” is szokás emlékezni arra az esztendőre –, így a Genfi-tó partján sem lehetett kirándulni, pláne nem úszkálni.
Lord Byron és barátai, akik ott töltötték vakációjukat, unaloműzésként rémtörténeteket találtak ki. Percy Shelley szeretője, a tizennyolc éves Mary Wollstonecraft ekkor kezdte el írni a Frankensteint, Byron titkára, John Polidori pedig A vámpír című elbeszélést, amely később a Drakulát is ihlette.
E két feledhetetlen monstrum, Frankenstein szörnye és a vámpír azóta könyvek és filmek ezreiben rémisztget. Most az idei év egyik Oscar-kedvenc filmje, a Szegény párák mögött sejlik fel Mary Shelley műve. Jorgosz Lánthimosz rendezése ugyanis egy olyan nőről szól, akit halott testből galvanizált életre a szokatlan biológiai kísérleteket folytató, különc londoni anatómus, Godwin Baxter (közeli ismerőseinek és laboratóriumi teremtményeinek csak „God”, vagyis Isten). A Bella névre keresztelt, felnőtt testben felélesztett gyerek gyorsan fejlődik, és nemsokára elindul, hogy felfedezze a világot.