Best WordPress Hosting
 

Lilu Rákay Philipről: Tisztelem, hogy első perctől kezdve ezt az értékrendet képviselte, nekem tévésként volt etikai problémám

Lilu volt a Partizán hétindító reggeli műsorának e heti vendége. A Kérdések nélkül nincs változás legutóbbi részében a műsorvezető karrierje kezdetéről, a Z+-os időkről is mesélt. Mind mondta, a zenetévé indulásakor, az ezredfordulón nagyon menőnek érezték magukat, majd hozzátette: „Gondolj bele, mennyire lehettünk hülyék és nagyképűek 21-22 évesen!”

Gulyás Márton elmondta, a műsorba Rákay Philipet is meghívták, ő azonban ezt nem fogadta el. Ezután arról az interjúról beszéltek Liluval, melyben Rákay azt mondta, mikor 2002-ben kiállt Orbán Viktor mellett egy Kossuth téri nagygyűlésen, az egész médiaszakmát magára haragította.

Elfogyott körülöttem a levegő, ennek első precedense volt, hogy az általam is alapított Z+ egyik műsorvezetője, Lilu által gerjesztett hangulatban összehívták a vezetőséget és számon kérték rajtam szereplésemet

Kínos dolog történt a BBC News élő adásában – összeszedtünk néhány emlékezetes magyar esetet is

A tévénézők is láthatták, amint Maryam Moshiri, a BBC hírolvasója lefelé mutató középső ujjával beint a hírműsor kezdetén. A műsorvezető utóbb egy közösségi médiás bejegyzésben magyarázta el, mi történt. Magyarországon is történtek már hasonlóan kínos esetek, mutatunk is példákat erre.