via 24.hu => eredeti post link
Furcsa filmes hírről számolt be a Collider: a lap szerint Nicolas Cage, az énekes-táncos FKA Twigs, illetve az elmúlt tíz évben többek közt A Titánban, valamint Az aszfalt királyaiban is feltűnt Noah Jupe közösen szerepelnek majd egy filmben, ami jó eséllyel Jézus életének első, a Bibliában sosem emlegetett első éveit mutatja majd be, mégpedig olyan szögből, ahogyan azt a Szentírás nyilvánvalóan sosem tette volna.
Az Oscar-díjas színész új filmjének a Deadline szerint már a tengerentúli disztribúciós jogai is gazdára találtak, a gyártó pedig keresi a nemzetközi piacokon való lehetőségeket is.
A The Carpenter (= Az ács) középpontjában egy háromtagú, az ókori Rómában élő család áll, a történet alapját pedig a gnosztikus iratok közé sorolt, 1945-ben felfedezett Tamás evangéliuma adja – írja a lap, ami hozzáteszi: