Best WordPress Hosting
 

Videón mutatták be a kínai holdbázis látványterveit

via 24.hu => eredeti post link

Videón mutatta be a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) jövőbeli holdbázisának látványterveit – írja a Space.com. A képkockákon azonban egy furcsaság is észrevehető: a NASA űrsiklója.

Kínának nagy ambíciói vannak a Holddal kapcsolatban, 2030-ig embert akarnak juttatni az égitest felszínére, hosszú távú terveik között pedig egy holdbázis, a Nemzetközi Holdi Kutatóközpont (ILRS) kiépítése is szerepel, amelyet Oroszországgal és több másik nemzettel közösen valósítana meg.

Az animált videón azt láthatjuk, hogy képzeli el az űrügynökség ezt a létesítmény, a képsorokon emellett pedig egy holdjáró, több műhold és érdekes módon a NASA Space Shuttle (űrsíkló) űrrepülője is feltűnik. Ez a 2011-ben nyugdíjazott űrjármű feltehetőleg tévedésből kerülhetett a látványtervekre, hiszen a CNSA nem folytat közös munkát az amerikaiakkal a holdbázissal kapcsolatban, sőt, a NASA-nak szigorúan tilos együttműködnie kínai szervezetekkel.