Az olasz kormányzat képviselői, köztük a külügyminiszter, hétfőn üléseznek, hogy megvitassák azokat az orosz intézkedéseket, amelyekkel olasz vállalatok vagyonát foglalták le. Többek között az UniCredit bankkal szemben léptek Moszkvában – számolt be a Reuters.
Kategória archívum : Portfolio
A GDP több mint tizede megsemmisül korunk legnagyobb válsága miatt
Egy új tanulmány szerint az éghajlatváltozás okozta gazdasági károk hatszor nagyobbak, mint a korábbi becslések alapján gondolták: a globális hőmérséklet 1 Celsius-fokos emelkedése a világ GDP-jének 12%-os csökkenéséhez vezet. A kutatás készítői arra figyelmeztetnek, hogy az évszázad végére előrejelzett 3 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés olyan gazdasági veszteségeket okoz, amelyek egy állandó háború okozta kárhoz hasonlíthatók.
Minden eddiginél gyorsabban lehet fogyni ezekkel az új szerekkel, de van velük egy nagy probléma
Az utóbbi időszak valóságos sztárgyógyszerei voltak a fogyást segítő készítmények, az újabb fejlesztések pedig már azt a problémát is kezelnék, hogy a fogyás ne járjon izomvesztéssel. Több gyógyszergyártó dolgozik a megoldáson, főként azok, akik lemaradtak az első körben az elhízás elleni szerek piacán, de a piacvezető Novo Nordisk sem tétlenkedik közben – derül ki a Bloomberg cikkéből.
Bejelentették: Robert Fico túl van az életveszélyen!
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter. Ezt egyszer csütörtökön már bejelentették, azót azonban további műtéteken és kezeléseken esett át a kormányfő.
Hatalmas találatot jelentett be Ukrajna: fájdalmas veszteséget szenvedhetett el Oroszország
Az ukrán erők megsemmisítették az orosz Fekete-tengeri flotta egyik aknaszedő hajóját – írja a Reuters az ukrán kormány közleményére hivatkozva. A találatot igazoló felvételek még nem kerültek nyilvánosságra, így még nem vehetjük készpénznek, hogy az ukrán állítás pontos.
Majdnem az egész országra figyelmeztetést adtak ki: vihar, zivatar, jégeső jön
Ma a délnyugat felől érkezett záporos csapadéktömb fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződik át, ebből délelőtt főként az ország középső részein alakulhatnak ki helyenként zivatarok – írja a HungaroMet.
Támadnak az oltásellenesek Magyarországon – Máris itt az első válasz a veszélyre!
Az oltásellenesség hazai helyzetéről készül felmérés a gyermek háziorvosi praxisokban, miután egyre több gyermekorvost jelentenek fel szülők amiatt, mert nem adnak mentesítést a kötelező védőoltások alól. Erről Kántor Irén, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) új elnöke beszélt a Portfólio-nak egy háttérbeszélgetés után, amelyen többek között kiderült, hogy folyamatosan nő az országban a betöltetlen gyermek háziorvosi praxisok száma, ami jelenleg 150, valamint, hogy továbbra is magas, 62 év a szakmában dolgozó doktorok átlagéletkora. Szó volt az iskolai igazolásokról, az új ügyeleti rendszerről, valamint arról is, hogy a gyermek háziorvosok miként próbálnak meg harcolni az egyre nagyobb mértékű gyermekkori elhízással.
Amerika az izraeli háborúról tárgyalt a szaúdi trónörökössel
A Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok közötti stratégiai megállapodás tervezetéről és Izrael gázai háborújáról egyeztetett a szaúdi trónörökös, Mohamed bin Szalmán és Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója – jelentette vasárnap a szaúdi állami hírügynökség.
Leállt a K&H mobilbankja
Technikai hiba miatt nem elérhető a K&H mobilbankja, illetve az e-bank szolgáltatás vagy annak egyes funkciói, a hiba elhárításán már dolgoznak.
Újabb sarki fényt jósolnak a tudósok, két hét múlva jöhet a következő felvonás
Újra sarki fényben gyönyörkedhet a világ szinte biztosan, ugyanis újabb napkitörések várhatók – írja a BBC. Az a hatalmas napfolthalmaz, amely energiát és gázt lövellt a Föld felé, körülbelül két hét múlva visszafordul felénk.
Az oroszok Harkivban támadnak, Ukrajna lőszerhiánnyal küzd – Háborús híreink szombaton
Az oroszok Harkivban nyomulnak előre, szombaton egy falu elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium. Közben Ukrajna lőszerhiánnyal küzd, és a harkivi frontról több ezer civilt evakuáltak. Tegnap életbe lépett az új törvény, amely átalakítja a hadsereg mozgósításának módját. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasította Emmanuel Macron francia elnök javaslatát az Oroszország és Ukrajna közötti ideiglenes tűzszünetre a párizsi olimpia alatt. Szombaton ebben a cikkünkben számolunk be a háború legfontosabb eseményeiről.
Repkedtek a kemény üzenetek a nagy EP-választási vitán
Immár hagyomány az európai választások előtt a “maastrichti vita”. A pártok európai listavezetői kapnak itt majdnem két órát, hogy rövid expozékban, majd kérdésekre kifejtsék pártjuk álláspontját három témában: klímaváltozás, kül- és biztonságpolitika és demokrácia, hogy miért érdemes rájuk szavazni.
Kiderült, hol jutnak hozzá a magyarok az egyik kedvenc befektetésükhöz
Érdekes tanulmánnyal rukkolt elő a napokban az európai alapkezelőket tömörítő szervezet, az Efama. Ebből kiderül, hogy a magyarok leginkább a banki értékesítési hálózatokon keresztül veszik az egyik kedvenc befektetésüknek számító befektetési alapokat, de a banki hálózat túlsúlya Európa egészénél megfigyelhető. Érdekes, hogy míg Európában a különböző alapkezelők alapjainak hozzáférést kínáló, nyílt alapforgalmazó platformok egyelőre szerény piaci részesedést hasítanak ki maguknak, itthon ez a második legnépszerűbb értékesítési csatorna.
Titkos találkozót szervezett Amerika: lehet, hogy sikerült megúsznunk egy hatalmas háborút
A héten Ománban két magas rangú amerikai tisztviselő, Brett McGurk és Abram Paley iráni vezetőkkel találkozott, akikkel elsősorban a Közel-Keleten tapasztalható általános feszültség enyhítéséről tárgyaltak – jelentette az Axios.
Olyan értékes természeti kincset találtak Amerikában, amely egy csapásra megoldhatja az ország egyik legnagyobb problémáját
Hatalmas lítiumlelőhelyet találtak az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban – írta meg a Science Alert.
Hogy néz ki egy leolvadás a luxusiparban?
Luxusiparról szóló legújabb podcastünkben ezúttal beszéltünk a MatchesFashion csődjéről, Kínáról, 99,9%-os diszkonttal megvásárolt (egyébként 14 ezer dolláros) Cartier-fülbevalókról, valamint arról is, hogy van-e esélye a Zarának betörni a luxuspiacra, és hogy kiknek a szemét szúrják a szállodai papucsok. Ahogy a Hype összes adásában, ezúttal is Orbók Ilona luxusipari szakértőt, az BDO Magyarország tulajdonos-ügyvezetőjét kérdeztük.
Orosz támadás elhárítására készül a NATO egyik országa, áthatolhatatlan erődítményt építenek
Lengyelország mintegy 2,5 milliárd dollárt fordít a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és a vele szövetséges Fehéroroszországgal közös határon – közölte a miniszterelnök szombaton.
Elmondták a tudósok, miért is ilyen durva valójában az idei allergiaszezon
Idén kifejezetten súlyos az allergiaszezon, ezt pedig a melegebb tél és a problémás időszak korábbi kezdete okozza – nyilatkozták tudományos szakértők a CNBC-nek. A jelenség hátterében a klímaváltozás áll.
Friss térkép jött: így néz most ki a harkivi frontvonal
Friss térképet közölt az orosz Rybar thinktank a harkivi harcok alakulásáról.
Felvázolták a brit tábornokok a harmadik világháború 10 pontos forgatókönyvét
Érdekes cikket közölt a brit The Sun nevű bulvárlap egy bulvárnak aligha nevezhető témáról: két nyugalmazott brit tábornok, jelenleg neves biztonságpolitikai szakértő, arról beszélt elég részletesen, hogy szerintük milyen módon vezethet harmadik világháborúhoz az, ha az orosz hadsereg gyorsan előretör Ukrajnában.