Hatalmas ukrán dróntámadás okozott áramszünetet péntek hajnalban a Krím félszigeten fekvő Szevasztopolban, és lobbantott lángra egy olajfinomítót Dél-Oroszországban – közölték az orosz hatóságok.
Kategória archívum : Szabad Európa
3 perc: Hónapok óta nem történt érdemi előrelépés a befagyasztott magyar EU-források ügyében
Ha meg is kapja az Orbán-kormány az EU-forrásokat, nehéz lesz teljesen elkölteni. Csatatérkörzetek – Zugló: a nagy DK a polgármestert, a helyi DK viszont a kihívót támogatja. Orbánnal az EU és a liberalizmus ellen: kisebbségi magyarok az EP-választáson.
Szlovák belügyminiszter: Magányos farkas volt a kormányfő elleni merénylet gyanúsítottja
A hatóságok vádat emeltek a Robert Ficót szerdán életveszélyesen megsebesítő merénylő ellen, aki a gyanú szerint egyedül tervelte ki és hajtotta végre az akciót.
Még nem lehet megmondani, hogy Fico felépül-e
Szerda éjjel öt órán át műtötték Robert Fico szlovák miniszterelnököt. Állapota stabilizálódott, de továbbra is súlyos. Egyelőre nem vehető biztosra, hogy valaha felépül. Merénylője magányos farkas volt a szlovák belügy szerint, aki alig pár hét alatt radikalizálódhatott.
A magyar EU-elnökség egyik első teendője a deficiteljárás megindítása lehet saját maga ellen
A dolgok jelenlegi állása szerint a Magyarország által elnökölt első pénzügyminiszteri tanácsülésen hoznak döntést a kormányok a deficiteljárás megindításáról hazánkkal és vagy egy tucat másik tagországgal szemben. A korrekciós intézkedésekről szóló ajánlásokra valószínűleg az év végéig várni kell.
Elkészült a segélyszállítmányok fogadására szolgáló ideiglenes móló a Gázai övezetben
Az amerikai hadsereg bejelentette, hogy lezárultak a munkálatok, így hamarosan megindulhatnak a palesztin enklávé ellátását célzó humanitárius szállítmányok ezen az útvonalon is.
Zelenszkij: Az új harkivi fronton rendkívül nehéz a helyzet, de ellenőrzés alatt áll
Az ukrán elnök ellátogatott az északnyugati régióba, ahol az orosz hadsereg nemrég újabb offenzívát indított.
Nyugati vezetők is csatlakoztak a „külföldiügynök-törvény” elleni tüntetésekhez Georgiában
Emberek ezrei vonultak utcára újra Tbilisziben, miután a népharag és a nemzetközi figyelmeztetések ellenére jóváhagyták a széles körben bírált jogszabályt. A demonstráción részt vett az észt, a litván, a lett és az izlandi külügyminiszter is.
Ha meg is kapja az Orbán-kormány az uniós forrásokat, nehéz lesz teljesen elkölteni
A befagyasztott EU-s pénzekért szükséges munka dandárját már elvégezte a magyar kormány, még sincs előrelépés, holott szorít a határidő és a felhasználás adminisztratív követelményei. Ha már eljutottak az út kétharmadáig, miért toporog Budapest és Brüsszel? – erről szól a podcast.
Az orosz elnök Pekingben köszönetet mondott a kínai békekezdeményezésekért
Vlagyimir Putyin kétnapos látogatásra érkezett a kelet-ázsiai országba, ahol közös nyilatkozatot írt alá kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel a kétoldalú stratégiai partnerség elmélyítéséről.
Káosz a testőröknél; Fico állapota „stabil, de súlyos”: a szlovák kormányfő elleni merénylet képei
Május 15-én több lövést adtak le Robert Fico szlovák miniszterelnökre a Nyitrabányán tartott kormányülés után. A merénylet elkövetésével egy hetvenegy éves férfit gyanúsítanak, akit a helyszínen letartóztattak. A kormányfőt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
3 perc: Szakértő: Hibás számításon alapul a magyar kormány abszolút téves irányú, oroszbarát külpolitikája
Buda Péter: Az elmúlt években rengeteg rubel gurult itt szét. Brüsszeli előrejelzés: Magyarország egy lépéssel közelebb a deficiteljáráshoz. Túl van az életveszélyen a nyitrabányai merénylet után Robert Fico.
Robert Fico műtétje sikeres volt, de ellentmondásosak az állapotáról érkező hírek
Több lövést adtak le Robert Fico szlovák miniszterelnökre a Nyitrabányán (Handlová) tartott kormányülés után. A merénylet elkövetésével egy 71 éves lévai férfit gyanúsítanak, akit a helyszínen elfogtak. A súlyosan megsérült kormányfő állapotáról érkező hírek azóta sem egyértelműek.
Megszavazta a georgiai parlament azt a törvényt, amely ellen hetek óta tízezrek tiltakoztak
Georgia parlamentje a tömegtüntetések dacára május 14-én elfogadta a civileket célzó „külföldiügynöktörvény-javaslat” utolsó olvasatát. Ezzel elhárult egy jelentős akadály a törvényerőre emelkedés útjából. A tervezet most Szalome Zurabicsvili elnökhöz kerül, aki kijelentette, hogy megvétózza.
Kormányátalakítás: Putyin forrásokhoz próbál jutni Ukrajna és a Nyugat elleni hosszú, költséges háborújához
A Moszkvában ritka kormányátalakítás oka elemzők szerint az, hogy folyamatosan táplálni kell az Ukrajna elleni háborút és a konfrontációt a Nyugattal. Putyin gazdasági tanácsadóját nevezte ki védelmi miniszternek, hogy érvényre juttassa „Oroszország hadiipari komplexumának és gazdaságának erejét”.
Az ukrán elnök elhalasztotta minden külföldi látogatását az újabb orosz offenzíva közepette
Volodimir Zelenszkij lemondta a következő napokra tervezett külföldi útjait. Hivatalos indoklást nem tettek közzé, azonban a döntésnek nagy valószínűséggel a harctéri helyzethez van köze.
Az orosz elnök azt állítja kínai látogatására készülve, hogy kész Ukrajnáról tárgyalni
Vlagyimir Putyin azt nyilatkozta a kínai médiának, hogy országa kész tárgyalni az ukrán válság megoldásáról, a folyamat során azonban minden érintett fél érdekeit számításba kell venni.
Georgiai elnök: Az ország túlélése forog kockán a „külföldiügynök-törvény” elfogadásával
Szalome Zurabicsvili ismét leszögezte, hogy meg fogja vétózni a sokat bírált, orosz mintára bevezetni kívánt jogszabályt, még ha a kormánypártnak meg is van a parlamenti többsége a felülírásához.
Merényletet követtek el a szlovák miniszterelnök ellen
Robert Ficóra a Handlovában (Nyitrabányán) tartott kormányülés után lőttek rá, a helyi kultúrház előtt. Kórházba vitték, de nem tudni, mennyire súlyos az állapota. Cikkünk frissül.
Bizottsági előrejelzés: Magyarország egy lépéssel közelebb a deficiteljáráshoz
Javuló növekedési kilátások mellett az uniós referenciaértéket továbbra is jóval meghaladó államháztartási hiányra számít Magyarországon legfrissebb makrogazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság. Mindez előrevetíti a deficiteljárás júliusi megindítását hazánkkal szemben.